2015. július 6., hétfő

Aláírásgyűjtés a Temerini Rádióért



(A VMDP Közleménye)

    A Vajdasági Magyar Demokrata Párt Temerini Körzeti Szervezetének intézőbizottsága 2015. július 3-ai ülésén úgy döntött, hogy miután a községi hatalom és az általa megbízott tisztségviselők manipulációi és mulasztásai folytán gyakorlatilag megszűnt a Temerini Rádió, a nyilvánossághoz fordul, és aláírásokat gyűjt a helyi és dél-bácskai magyar és szerb lakosság tájékoztatásában évtizedekig fontos szerepet játszó intézmény újraélesztéséért.
     A temerini községi képviselő-testülethez és a belgrádi privatizációs ügynökséghez címzett petíciót, melynek szövegét alább közöljük, a volt parókiánál már vasárnap, azaz július 5-én délelőtt 9-11 óra között alá írhatják mindazok, akik szívükön viselik a helyi magyarság szempontjából elsőrendűen fontos intézmény további sorsát. A temerini tájházban kedden 18-tól 20 óráig tehető meg ugyanez, de a támogató aláírás megadható a várost járó aktivistáinknál is.
   A petíció szövege: „ Mi, alulírott polgárok tiltakozunk, hogy 44 év után a Szerb Haladó Párt (SNS) vezette községi hatalom mulasztásai miatt rádió nélkül marad a község lakossága. Követeljük a képviselő-testülettől, hogy haladéktalanul állapítsa meg a felelősséget ezekért a mulasztásokért, és a privatizációs ügynökséggel közösen teremtsen olyan megoldást, amely lehetővé tenné, hogy a rádió részvényeit az ott dolgozók között osszák el, mert az így megmaradó, immár nem önkormányzati alapítású rádiót a község projektalapon is pénzelhetné.”
   Mivel a Temerini Rádiónak Óbecsén, Szenttamáson, Tiszakálmánfalván és Újvidéken is sok hallgatója van (illetve volt), juttatunk hozzájuk is aláírásgyűjtő íveket.
      
Temerin, 2015. július 4.                                    Csorba Béla, a VMDP elnöke

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése