2015. július 31., péntek

Varga László akkor sem mond le mandátumáról, ha kizárják a VMSZ-ből


Varga László, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője nem mond le mandátumáról
Ezt maga erősítette meg az Újvidéki Rádió (július 30-i – B. A.) délelőtti műsorának vendégeként. Ha kizárják a frakcióból, akkor független képviselőként tevékenykedik majd megbízatása végéig.
Varga elmondta, hogy tegnap tárgyalta ügyét a VMSZ fegyelmi bizottsága, ő csak az ülés elején volt jelen, és megkérdőjelezte az eljárás jogszerűségét. Nem tudja, mikor kapja kézhez a döntést. Szerinte a cél a megfélemlítés, mivel a VMSZ-ben előtérbe került az izomból való politizálás, általában nem kérik ki az intézményvezetők és a szakemberek véleményét. Mint mondta, olyan közvélemény alakult ki, amely ráerősít a negatív tendenciákra.
Varga László nem látja értelmét annak, hogy újabb magyar párt jöjjön létre, ehelyett az kellene, hogy újraszerveződjön a vajdasági magyar közélet. Kitért arra is, hogy ülésről ülésre hibák jellemzik a Magyar Nemzeti Tanács munkáját, és az egyik ilyen a Végrehajtó Bizottság bukásához vezetett.
A szerbiai parlament uniós integrációs bizottságának alelnökeként Varga reálisnak tartja, hogy Belgrád az év végéig megnyissa a csatlakozási fejezeteket. Brüsszel eddig ragaszkodott ahhoz, hogy együtt kezelje a Koszovóról szóló 35., az igazságügyi 23. és a belügyi 24. fejezetet. Most lehetségesnek tűnik, hogy a 35-kel kezdjenek.
2016 januárjában lesz két éve, hogy formálisan megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások, és a halogatás nyomán csökkenhet a közvélemény támogatottsága – figyelmeztet Varga László.
Kisebbségi Fórum – Temerin
KIFO HÍRLEVÉL II. évf. 195. szám
2015. július 30.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése