2015. július 28., kedd

A tusványosi szalmakalap



       Az analógia a történelmi VMDK szétverése és a VMSZ elleni jelenlegi politikai attakok között, bár nem nélkülözi az azonos elemeket, mégsem állja meg a helyét. Kétségtelen tény, hogy ismét színre léptek azok a személyek, akik a VMDK szétverésénél is ott ügyködtek, majd az állítólag veszélyeztetett máskéntgondolkodás nevében hamarosan létrehoztak egy minden korábbinál és későbbinél tekintélyelvűbb vajdasági magyar pártot, utána pedig évekig nyalták a talpát annak az egyéni tekintélyuralmat bevezető pártvezérnek, aki politikai hatalma mellett közéleti helyzetét kamatoztatva busásan meg is gazdagodott. Ennyit a VMSZ mostani belső ellenzékének – legalábbis túlnyomó többségének –  máskéntgondolkodásáról és demokrácia iránti igényéről. Persze mindez Pásztor felelősségét cseppet sem menti: ő is a brancshoz tartozott, mi több, egy-két dologban rá is licitált kezdetben támogatott, később megbuktatott elődjére. A történelmi VMDK szétzúzása és a VMSZ létrehozása e brancs közös műve, de természetesen mindkettőhöz nélkülözhetetlen volt mind a belgrádi, mind a budapesti politikai elitek hatékony támogatása minden téren és minden eszközzel. E nélkül például aligha történhetett volna meg, hogy az eufemisztikusan csak pénzügyi botránynak nevezett panama végrehajtója ki tudjon bújni a törvény előtti felelősségvállalás alól.
     A mai helyzet valójában nem a VMDK szétverése körüli időkre és a hektikus, nemegyszer demagóg vitákra emlékeztet, bár demagógiából és hazudozásból most sincs hiány. A helyzet éppen a fordítottja az akkorinak: a történelmi VMDK ellenzékét mind a pesti, mind a belgrádi politikai elit támogatta, különféle meggondolásból, de alapjában véve egy lényeges ok miatt: 1994-ig a Vajdaságban túlságosan erős volt az összefogás a magyar autonómia ügyében. Ma viszont a helyzet az, hogy a legnagyobb vajdasági magyar párt nem akar semmiféle autonómiát, ezért sem Belgrádban, sem az EU szintjén nem tesz és a jövőben sem fog tenni semmi lényegeset. Ennek fejében viszont, hiszen válságos időkben mindenki szereti, ha csend van a hátsó udvarban – amellett a két országnak már jó ideje nem volt akkora szüksége egymásra, mint ma – élvezi mindkét kormány teljes bizalmát: az egyiknek tevékeny részese, tényleges alkotóeleme, a másiknak pedig túldicsért stratégiai partnere.
     E kettős politikai háttértámogatás árnyékában Pásztor Istvánnak nincs mitől félnie: tusványosi szalmakalapja alatt, ha olvadozik is, még nem fog szétfolyni a felhalmozott vaj. A látszat – és a stratégiai partnerség – valamint a familiáris érdekeket előnyben részesítő politizálás módszereit újabban ismét nemzeti retorikával palástoló vezetési gyakorlata ellenére a VMSZ persze ettől még nem lett nemzeti párt. Hogyan is várhatnánk el ezt Pásztortól, aki még nem is oly régen Gyurcsányt bálványozta? Ő csupán okos, pragmatikus politikus. Sajnos a magyar autonómia ellensége. Akárcsak a többnyire jogos bírálatokat megfogalmazó VMSZ-ellenzéket éppen most meglovagolni igyekvő „balliberális” régi motorosok valamennyien.

                                                                                                              Csorba Béla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése