Az analógia a
történelmi VMDK szétverése és a VMSZ elleni jelenlegi politikai attakok között,
bár nem nélkülözi az azonos elemeket, mégsem állja meg a helyét. Kétségtelen
tény, hogy ismét színre léptek azok a személyek, akik a VMDK szétverésénél is
ott ügyködtek, majd az állítólag veszélyeztetett máskéntgondolkodás nevében
hamarosan létrehoztak egy minden korábbinál és későbbinél tekintélyelvűbb
vajdasági magyar pártot, utána pedig évekig nyalták a talpát annak az egyéni
tekintélyuralmat bevezető pártvezérnek, aki politikai hatalma mellett közéleti
helyzetét kamatoztatva busásan meg is gazdagodott. Ennyit a VMSZ mostani belső
ellenzékének – legalábbis túlnyomó többségének – máskéntgondolkodásáról és demokrácia iránti
igényéről. Persze mindez Pásztor felelősségét cseppet sem menti: ő is a
brancshoz tartozott, mi több, egy-két dologban rá is licitált kezdetben
támogatott, később megbuktatott elődjére. A történelmi VMDK szétzúzása és a
VMSZ létrehozása e brancs közös műve, de természetesen mindkettőhöz
nélkülözhetetlen volt mind a belgrádi, mind a budapesti politikai elitek
hatékony támogatása minden téren és minden eszközzel. E nélkül például aligha
történhetett volna meg, hogy az eufemisztikusan csak pénzügyi botránynak
nevezett panama végrehajtója ki tudjon bújni a törvény előtti
felelősségvállalás alól.
A mai helyzet
valójában nem a VMDK szétverése körüli időkre és a hektikus, nemegyszer demagóg
vitákra emlékeztet, bár demagógiából és hazudozásból most sincs hiány. A
helyzet éppen a fordítottja az akkorinak: a történelmi VMDK ellenzékét mind a
pesti, mind a belgrádi politikai elit támogatta, különféle meggondolásból, de
alapjában véve egy lényeges ok miatt: 1994-ig a Vajdaságban túlságosan erős
volt az összefogás a magyar autonómia ügyében. Ma viszont a helyzet az, hogy a
legnagyobb vajdasági magyar párt nem akar semmiféle autonómiát, ezért sem
Belgrádban, sem az EU szintjén nem tesz és a jövőben sem fog tenni semmi
lényegeset. Ennek fejében viszont, hiszen válságos időkben mindenki szereti, ha
csend van a hátsó udvarban – amellett a két országnak már jó ideje nem volt
akkora szüksége egymásra, mint ma – élvezi mindkét kormány teljes bizalmát: az egyiknek
tevékeny részese, tényleges alkotóeleme, a másiknak pedig túldicsért stratégiai
partnere.
E kettős
politikai háttértámogatás árnyékában Pásztor Istvánnak nincs mitől félnie: tusványosi
szalmakalapja alatt, ha olvadozik is, még nem fog szétfolyni a felhalmozott vaj.
A látszat – és a stratégiai partnerség – valamint a familiáris érdekeket
előnyben részesítő politizálás módszereit újabban ismét nemzeti retorikával
palástoló vezetési gyakorlata ellenére a VMSZ persze ettől még nem lett nemzeti
párt. Hogyan is várhatnánk el ezt Pásztortól, aki még nem is oly régen
Gyurcsányt bálványozta? Ő csupán okos, pragmatikus politikus. Sajnos a magyar
autonómia ellensége. Akárcsak a többnyire jogos bírálatokat megfogalmazó VMSZ-ellenzéket
éppen most meglovagolni igyekvő „balliberális” régi motorosok valamennyien.
Csorba Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése