2015. október 23., péntek

A „ligások” zentai szervezete kimondta: Čanakék folyamatosan a magyarok ellen dolgoznak

Az alábbiakban, módosítás nélkül tesszük közzé a Vajdasági Szociáldemokrata Liga zentai községi szervezetének közleményét, melyet saját pártjuk vezetésének magatartása kapcsán fogalmaztak meg:
Nem tudunk közösséget vállalni azzal, hogy:
- a párt folyamatosan olyan politikát folytat, amely nemcsak hogy nem egyeztethető össze a vajdasági magyarok érdekeivel, hanem egyenesen sérti azokat. Kirívó példák a vagyon visszaszármaztatás és a rehabilitáció körüli botrányos állásfoglalás.
- a párt sértő módon viselkedik a magyarok nemzeti történelme iránt, a honvédeket lefasisztázza, Damjanich Jánost, a magyar szabadságharc legkiemelkedőbb alakját árulónak nevezi, miközben valótlanságokkal és rágalmakkal feketítik be hősies életútját.
- a pártvezetés a mindenkori aktuális hatalomhoz való dörgölődzést választja a cserébe kapott morzsákért, amit az elnök kávéházi barátai között osztogat szét.
- szemet hunynak a vajdasági vagyon kirablása fölött, amivel a pártvezetés cinkosságot vállal a hatalmon lévőkkel, akik cserébe jól fizetett munkahelyekkel jutalmazzák meg az elnök baráti körét (Naftagas, Elektrovojvodina…)
- sárba tiporják mindazokat a nemes eszméket, amelyekért évtizedekig harcoltunk, az autonómiát, az egyenjogúságot, a nemzetek közötti tiszteletet és megértést…
- a hátunk mögött folyton aknamunkát végeznek a Zentai Községi Szervezet ellen, amit az újvidéki pártközpontból irányítanak, ilyen módon a legutóbbi helyhatósági választások előtt a tudomásunk nélkül feloszlatva a pártszervezetünket csak azért, hogy a VMSZ zentai szervezetének szabad utat biztosítsanak.
- ahogyan Nenad Čanak az utolsó tizenöt évben viselkedik. Mondén, kicsapongó életet él, celebekkel fényképezkedik, folyamatos kocsmázással, duhajkodással, kötekedésekkel és valóságshow-kban való fellépésekkel tarkítva. Egyetlen pártelnök messzeföldön akit már huszonöt éve nem lehet leváltani a tisztségéről.
- huszonöt év alatt választási listáról egyetlenegy magyar ajkú képviselőt se juttatott be se a tartományi se a köztársasági parlamentbe (Csízik Károly csak véletlenül kapott képviselői mandátumot a ciklus felénél a pártelnök verekedési botránya folytán), miközben még a Szerb Radikális Pártnak és más szerb pártoknak is folyamatosan voltak magyar képviselőik.
Sajnos ez a felsorolás csak a jéghegy csúcsát képezi! Mindennek tudatában, sokéves szélmalomharc, várakozás és tárgyalás után, melyek folyamán sok-sok üres ígéretet kaptunk arra vonatkozóan, hogy mindez meg fog változni, nem marad más választásunk, mint kilépni a Vajdasági Szociáldemokrata Ligából. Ha ezt nem tennénk meg, nem tudnánk tisztességesek maradni, minket is elnyelne a bólogatás és párthűség szennyes mocsara.
A VSZL Zentai Községi Bizottságának tagjai:
Csizik Károly, elnök
Goran Jovanović, alelnök
Boris Zec, a zentai helyi szervezet elnöke
Zabos Erika, a bogarasi helyi szervezet elnöke
Horváth Attila, a felsőhegyi helyi szervezet elnöke
Adankó Angéla
Séra Géza
Vajda Mónika
Aleksandar Ristić
Juhász Kornél
Zabos Sándor
László Attila
Kazinci Mária
Horváth Hajnalka
Árok Mária
Közzétette: Terhes Tamás 2015. október 18. [12:15] 
A felvételen Nenad Čanak, a VSZL elnöke

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése