A négy évvel ezelőtti választásokon nagyjából minden
nyolcadik, kilencedik vajdasági magyar vett részt. Hogy elsöprő
többségük a Fideszre szavazott, az nem kétséges. Mégsem célszerű a
teljes közösségre ellenségként tekinteni: ez csak tovább szítja a
feszültséget az amúgy sem békés magyar politikai csatározások közepette.
Mégis, mielőtt elítélnénk egy egész közösséget, amiért
feltételezésünk szerint a Fideszt támogatják, érdemes lehet megismerni
azt a társadalmi-politikai környezetet, amelyben élnek, gondolkodnak és
döntéseket hoznak.
A rohamosan csökkenő vajdasági magyarság folyamatosan vívja a maga
harcát a fennmaradásért. Határon túli magyarnak nehéz lenni, mert a
kisebbségi sors mindig plusz terheket ró a közösségre és az egyénre is. A
valahová tartozás mindegyikünk alapvető pszichológiai igénye, a nemzeti
hovatartozást talán kissé túl komolyan is vevő Kelet-Közép-Európában
pedig alapvető probléma, hogy a kisebbségek több visszautasítással
találkoznak, mint el- és befogadással. Itt az a baj, hogy magyar vagyok,
ott meg az, hogy szerb – ez a legtöbb vajdasági magyar számára ismerős
probléma. Hiába igyekszik az ember beilleszkedni, valamennyire mindig
kívülálló marad. (Fotó: MTI / Molnár Edvárd)
Ilyen körülmények között nem csoda, ha a „közénk tartozol” hívószóra felkapja a fejét.
Márpedig a Fidesz retorikája pontosan ezt üzeni a határon túli –
köztük a vajdasági – magyaroknak. Kár lenne tagadni, hogy amit a
vajdasági magyarok az elmúlt harminc évben Magyarországtól kaptak, azt a
Fidesztől kapták. Hozzájuk kötődik például a státustörvény létrehozása
és a magyar állampolgárság kiterjesztése, ezek az intézkedések pedig
nemcsak gyakorlati előnyökkel járnak a vajdasági magyarok számára, hanem
a nemzeti összetartozás érzését is erősítették.
A választójog kiterjesztése a magyarországi lakcímmel nem rendelkezők
számára ezzel szemben már úgy is értelmezhető, hogy a magyar kormány
ezzel kéri az ellenszolgáltatást a korábbi törődésért.
A hálaszavazat pedig olyan, mint a hálapénz: senki sem adja szívesen, de ha ez kell a boldoguláshoz, hát legyen.
Figyelembe véve, hogy a könnyített honosítással gyakorlatilag
megnyílt a magyar és az európai uniós határ a vajdasági magyarok előtt,
könnyen megérthető, hogy sokan ezt kihasználva az anyaországba
menekülnek a sok tekintetben katasztrofális szerbiai állapotok elől.
Összehasonlításul: a szerbiai minimálbér szűk hatvanezer forintnak felel
meg, az átlagbér pedig ennek nagyjából kétszerese. Eközben a
megélhetési költségek csak 10-20 százalékkal maradnak el a
magyarországitól.
Az itthon 4 százalék körüli munkanélküliségi ráta Szerbiában a 12
százalékot is meghaladja. A fiatalok munkaerő-piaci elhelyezkedését
tovább nehezíti, hogy Szerbiában még legalább év végéig megmarad az az
évek óta érvényben lévő létszámstop, amelynek értelmében nem alakíthatók
ki új munkahelyek a közszférában.
Nem csoda hát, hogy egy tavalyi felmérés szerint a vajdasági
fiataloknak mindössze egyharmada tervezi, hogy nem hagyja el Szerbiát.
Azok pedig, akik a Nyugat helyett Magyarországot választják, itt
tanulva, dolgozva elkerülhetetlenül szembesülnek a Fidesz másik
oldalával is: azzal, amelyik nem ad, hanem elvesz. A tolerancia és a
társadalmi igazságosság elvét pártoló, a Fideszből és a
miniszterelnökből kiábrándult határon túli magyarok pedig igencsak nehéz
helyzetbe kerülnek, ha élni akarnak a szavazati jogukkal, hiszen az
ellenzék (a Jobbikot leszámítva) sosem tudta, és nem is igazán akarta
megszólítani őket.
Erről mesélt az a három vajdasági magyar fiatal is, akiket arra kértem, hogy osszák meg gondolataikat a témával kapcsolatban.
Ami közös bennük, hogy mindhárman fontosnak tartják, hogy ismerjék a
magyar közéleti viszonyokat, a politikai színteret. H. azért, mert itt
dolgozik, K. azért, mert itt tanul, D. pedig azért, mert megítélése
szerint a Magyarországon hozott politikai döntések hatással vannak az ő
mindennapjaira is, függetlenül attól, hogy a határon túl él.
Egyikük sem illik bele abba a képbe, ami az ellenzék fejében él a
határon túli magyarokról, hiszen nem elégedettek a Fidesz politikájával,
nem akarják őket mindenáron hatalmon tartani.
Itt érdemes megjegyezni, hogy mindhármuk esetében ez volt az az ok,
amiért nevük elhallgatását kérték: talán ebből is látszik, hogy mit
várhat otthonában az a vajdasági magyar, aki nyíltan vállalja, hogy nem
követi vakon a számára felsőbb politikai szinteken kijelölt utat.
H. akkor döntött a Magyarországra költözés mellett, amikor egy, a
közigazgatásban dolgozó rokona állást talált a számára – de csak úgy
vették volna föl, ha belép a Fidesz helyi testvérpártjaként is
emlegetett Vajdasági Magyar Szövetségbe.
Nem egy olyan esetről hallani, hogy a pártot vagy annak intézkedéseit
nyilvánosan bíráló személyeket hátrány érte a nézeteik miatt. Erre csak
egy példa, hogy a Mosolytenger Gyermekfesztivál támogatása múlt évben
hirtelen majdnem harmadára csökkent, aminek sokak szerint az az oka,
hogy a rendezvény főszervezője a VMSZ-szel szemben álló Magyar Mozgalom
elnöke.
D. 29 éves közgazdász. Magyarországon fejezte be a középiskolát és az
egyetemet is, később mégsem maradt itt. Ő elsősorban a korrupciót és az
állami propagandagépezetet bírálja:
„Ami nem tetszik, az a források irracionális elosztása,
vagyis a tűzközelben lévők nyílt támogatása, és az uszítás bizonyos
személyek és intézmények ellen.”
Ő, ha szavaz, mégis a Fideszre fogja leadni a voksát. Elmondása
szerint ennek egyik oka az, hogy az olyan alapelvekkel, mint a család és
a nemzet fontossága teljes mértékben azonosulni tud (bár a kivitelezést
igencsak problémásnak ítéli meg).
A másik ok pedig az, hogy nincs ma olyan párt Magyarországon, amely
valódi alternatívát jelentene a számára. A határon túli magyaroknak
nyújtott pályázati, kulturális és szociális támogatások az ő
életszínvonalán jelentős mértékben javítanak, ezt pedig meglátása
szerint más párt nem tenné lehetővé a számára.
L. 28 éves, a férje vállalkozásában dolgozik, adminisztrációs és
kapcsolattartási feladatokat lát el. Sokáig Vajdaságban képzelte el az
életét, végül a munkalehetőségek hiánya miatt a család Szegedre
költözött. Ő D.-nél sokkal kritikusabb hangot üt meg: a kettős
állampolgárság és az egyéb kedvezmények őt nem győzték meg semmiről.
„Nem érzem úgy, hogy szolidaritásból egyet kell értenem a nézeteikkel” – mondja.
Szerinte a Fidesz a gyűlöletkampány és az emberek megfélemlítésének segítségével akar hatalmon maradni.
„Tisztában vannak vele, hogy az ember az
alapszükségleteinek a kielégítésén túl a biztonságra törekszik
elsősorban, és ez a legegyszerűbb módja a nép kollektív
befolyásolásának.”
A többi pártról D.-hez hasonlóan vélekedik: senki nem nyújt számára
valós alternatívát, így nem is tud választani közülük. Ha elmegy
szavazni, ő a Jobbikot fogja támogatni. Nem azért, mert egyetért a párt
kirekesztő elveivel, hanem azért, mert egyedül bennük – és az ő
szavazóikban – lát lehetőséget a kormányváltásra.
K. 24 éves, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem társadalomtudományi
karán tanul. Civil szervezetek munkájában, különböző önkéntes és
egyetemi programokban is tevékenyen részt vett és vesz, világlátott,
tájékozott és közéleti ügyekben jártas nő.
Ő is sokra tartja a magyar állampolgárságát, amit az egyszerűsített
honosítási eljárás során szerzett meg, de hozzáteszi, hogy az
össznemzeti egység illúziója darabokra hullott a határkerítés
felhúzásával, hiszen ez csak még inkább kijelöli a határt vajdasági és
magyarországi magyarok között.
Ő úgy látja, hogy a Fidesz rossz irányba halad, ezért a nézeteivel
egy sokkal inkább összhangban álló pártra, az LMP-re fog szavazni. Ha
fog.
Őt ugyanis visszatartja ettől az a megjegyzés, amit még évekkel
ezelőtt, a magyar állampolgársága megszerzésekor kapott: „mit akarsz te
itt, hiszen nem is vagy igazi magyar”.
Mindebből nemcsak az látszik, hogy a vajdasági magyarok nem
egységesen kormánypártiak, hanem az is, hogy nincsenek őket megszólító
baloldali vagy liberális pártok. Miközben a Fidesz a nemzeti egység
szépen szóló retorikája mellett anyagi javakkal is segíti a határon túli
magyarokat, a magyar baloldal nem foglalkozik velük érdemben. Ha pedig
ezen pártok szavazói tovább rontják a helyzetet a határon túli magyarok
magyarságának megkérdőjelezésével, akkor egyre kevésbé valószerű, hogy
azok az áprilisi országgyűlési választásokon a kormányváltásra készülő
pártokat támogassák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése