2018. január 24., szerda

Pásztor Bálint:

„A haladó párt jobb opció a vajdaságiak számára, mint a demokraták”*

 

A VMSZ elnökségi tagja a Danas című napilapnak nyilatkozva a belgrádi választásokról, a sajtószabadságról, a Délvidék helyzetéről beszélt.

A küszöbön álló fővárosi megmérettetésekkel kapcsolatban Pásztor elmondta, „teljesen normálisnak tartja”, hogy pártja igyekszik megvalósítani programját, és hogy ezt a haladókkal való koalíció fenntartásával teszi.
„A haladókkal évek óta tartó jó viszonyt ápolunk, és teljesen logikus, hogy közös listán fogunk szerepelni”
– mondta a VMSZ képviselője.
Az ellenzék kritikájára reagálva, mely szerint az nem kap elég teret a média felületein, illetve a hatalom képviselői nem hajlandóak televiziós párbajt vállalni ezen pártok képviselőivel, Pásztor kifejtette, hogy ez véleménye szerint nem igaz. Erre példaként hozta fel, hogy ő maga is részt vett egy vitaesten nemrégen a Vajdasági RTV-ben az ellenzék képviselőivel.
A Demokrata Párttal való viszonnyal kapcsolatban kifejtette, hogy az annak idején „korrekt volt”, de amióta a haladókkal szövetkeztek, a Vajdaság immár a köztársasági alapból is kaphat eszközöket a szükséges fejlesztésekhez.
Az Oliver Ivanović ellen elkövetett merényletről, illetve annak esetleges „politikai indíttatásáról” nem kívánt beszélni.
Orbán határkerítéséről ugyanakkor pozitívan nyilatkozott, úgy ítéli meg, hogy az a vajdasági polgároknak is hasznára vált.
Ami leginkább sántít ebben az interjúban az nem más, hogy Pásztor Bálint érzékelhetően az Aleksandar Vučić-féle pártpolitikát továbbítja a nyilvánosság felé. Ez azonban nem meglepő, a VMSZ-től már „elfogadtuk”, hogy nem képvisel önálló, a magyarság érdekeit szolgáló elveket.


* Balint Pastor: SNS bolja za Vojvodinu nego DS



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése