2018. január 30., kedd

Várady ezúttal Koszovó kérdéséről nyilatkozott (tehát még mindig nem a délvidéki magyarok státuszáról)

 
(Fotó: Novosti)

 

Mint ismeretes, Dr. Várady Tibor Szerbia jogi képviselője volt a hágai nemzetközi bíróság előtt, ahol még 1999-ben Horvátország keresetet nyújtott be az akkori Jugoszláv Szövetségi Köztársaság ellen a területén elkövetett népirtás vádjával.

Az ismert (mérsékelten VMSZ-közeli) nemzetközi jogász azóta is gyakran szólal meg a Szerbiát érzékenyen érintő kérdésekben. A szerbek adnak a véleményére.
Ezzel szemben a magyar értelmiség és átlagpolgárok nem kis része úgy véli, Várady talán jobban tette volna, ha az elmúlt évtizedekben a szerb érdekek helyett a jogfosztott délvidéki magyarokat képviseli különböző bíróságok előtt, valamint a nemzettársaink területi és egyéb autonómiájának témáját helyezi előtérbe.
Akárhogyis,
Várady a Tanjug hírügynökségnek adott legutóbbi interjújában kiemelte: Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása ellentmond a nemzetközi jognak.
Szavai szerint ugyanakkor Koszovó de facto mégsincs Szerbia birtokában.
Erről tanúskodik Szerbia azon követelésének elutasítása, miszerint részt vett volna Oliver Ivanović gyilkosságának felderítésében.
A törvényhozó és végrehajtó hatalom Koszovón tehát nincs a szerbek kezében, akiknek az érzelmi reagálása viszont érthető, utalt rá a magyar jogász, majd kihangsúlyozta, hogy az erőviszonyok gyakran felülírják a nemzetközi jogot. Erről Krím, Katalónia és Kurdisztán példája is tanúskodik.
Amiről viszont a szerbek semmiképpen sem mondhatnak le: a Koszovón levő kulturális kincseikről, identitásukról, nyelvükről. Még akkor sem, ha Koszovó gyakorlatilag nem Szerbia része, szögezte le Várady.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése