2018. január 22., hétfő

Január 22.:

A magyar kultúra napja

Január 22.: A magyar kultúra napja
A Hymnus kézirata
1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, mert Kölcsey Ferenc - a kézirat tanúsága szerint - 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga:

Az 1815-től Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában írta hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Hymnust, amelynek kéziratát 1823. január 22-én tisztázta le. A költemény először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg, a kéziraton még szereplő "a Magyar nép zivataros századaiból" alcím nélkül, de 1832-ben, Kölcsey munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot.
Kölcsey Ferenc külön lapokra írta és kéziratcsomagokban gyűjtötte verseit. A Hymnust tartalmazó kéziratcsomag az 1830-as évek végén eltűnt és csak több mint egy évszázados lappangás után, 1946-ban került az Országos Széchényi Könyvtár birtokába. A Hymnus tintamarás miatt megsérült kézirata két lapon található.
A Himnusz megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, amelyet Erkel Ferenc, a pesti Nemzeti Színház karmestere nyert meg. Pályaművét 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban a zeneszerző vezényletével. Szélesebb nyilvánosság előtt 1844. augusztus 10-én énekelték először az Óbudai Hajógyárban a Széchenyi gőzös vízre bocsátásakor, hivatalos állami ünnepségen először 1848. augusztus 20-án csendült fel. Akkoriban ünnepi alkalmakkor még felváltva vagy együtt énekelték a Szózattal, a szabadságharc leverését követő elnyomás időszakában aztán - mondhatni közmegegyezéses alapon - a Himnusz lett a magyarok nemzeti imádsága.
A Himnuszt hivatalosan csak az 1949. évi alkotmányt alapjaiban módosító 1989. évi XXXI. törvény iktatta nemzeti jelképeink sorába. A 2012. január elsején hatályba lépett Alaptörvény I. cikke is kimondja: "Magyarország himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével."
A magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette föl 1985-ben. Szavai szerint "ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is". A Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december 29-én határozott a magyar kultúra napjának megtartásáról, a rendezvényekre először 1989 januárjában került sor.
Az ünnep alkalmából a magyarság idehaza, a határokon túl és szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről. Kiállításokat és koncerteket szerveznek, könyvbemutatókat, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak, megrendezik az Együtt szaval a nemzet című programot és a Magyar Drámaíró Verseny döntőjét. Ekkor adják át a magyar kultúrával, továbbá - 1993 óta - az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos szakmai elismeréseket is, többek között a Márai Sándor-díjat, a Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díjat és a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, a Minősített Közművelődési Intézmény címet és a Közművelődési Minőség Díjat, a legjobb szolgáltatást nyújtó könyvtáraknak a Minősített Könyvtár címet, Kolozsvárott pedig az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése