2018. január 15., hétfő

Még egyszer az aranyjubileumról

Bódis Gábor
Bódis Gábor

Gondoltam várok egy kicsit, hogy a vajdmagyar legfelsőbb politikai méltóság megszólal az ország egyik legjelentősebb (ugyan nemcsak) magyar intézményének aranyjubileumáról. A jugoszláviai magyar televíziózás 50. évfordulójáról. Néma csend, ehelyett Pásztor István, legfontosabb feladatának tudatában, a Fideszre való szavazásra buzdította az Újvidéki Televízió nézőit (is), meg általában mindenkit, aki vajdmagyar és lobog benne a kettős állampolgárság sarjasztotta nemzeti büszkeség.
Nem kis szervezés előzte meg a jeles dátum megünneplését, volt alkalmam ebbe betekinteni. A fáradhatatlanságáról ismert főszervező azonban egy területen kudarcot vallott: betonfalba ütközött, amikor a VMSZ vezetését és vele szoros érdekszövetségben levő anyaországi diplomáciai képviseletet akarta az ünnepségre meghívni, vagy akárcsak egy üdvözlő, szerényen méltató mondatocska kinyögésére késztetni. Ez, úgy tűnik, nem az ő ünnepük. Ez nemzetidegen, annál is inkább mert még nem rázták ki belőle a szakmai becsület utolsó morzsáit. Mint ahogy tették azt az önmaga paródiájává váló Magyar Szóval, a kulturális rovat néhány felvillanásától eltekintve a Hét Nappal, a már a szolgalelkűségbe született Pannon RTV-vel vagy éppen a Vissza a provincializmusba jelszóval működő Újvidéki Színházzal.
És a történelmi csúcsokat döngető magyar-szerb (olvasd: Orbán-Vučić) kapcsolatokat ápoló nagykövet és főkonzul/konzul úr ugyan milyen létfontosságú nemzetmentő feladattal küszködött, hogy azt nem tudta néhány órára abbahagyni és odatolni a képviseletét az újvidéki M Stúdióba? Vagy mindenki éppen január 8-án ment sielni?
A VMSZ maga helyett a kispados tartalékokat (magyarul: Magyar Nemzeti Tanács) küldte el. És mit tesz a vajdasági magyarság egyetlen napilapja? Beszámolójában csak ezeket a fiúkat és lányokat szólaltatja meg. Natürlich.
A többiek (Magyar Mozgalom, VMDK) nem voltak restek megjelenni, sőt a Nagy Öregek sem (Garai Béla, Végel Laci, Várady Tibi, Ágoston Bandi stb.), igaz többüknek alanyi jogon is ott volt a helye, hiszen dolgoztak az Újvidéki tévében. Amelyet most Vajdasági RTV-nek neveznek és éppen a második joghurt-forradalmát éli meg, kisebb intenzitással, de annál lelkesebb elbocsátásokkal. De ennek most, ugyan csak a szó legszorosabb értelmében, nincs közvetlen köze a „magyar jubileumhoz”. A múltidézéssel emelkedünk felül és hunyjunk szemet a jelen roppant kellemetlen tényei felett.
Harminc évvel ezelőtt volt az Újvidéki Televízió magyar szerkesztőségének az aranykora, több mint százan voltunk és ami ennél sokkal lényegesebb: saját produkciós egységünk volt, stábokkal. Tehát teljes önállóság: tervezésben, szerkesztésben, prezentálásban. Sőt: a hagyományosan bölcs akkori vajdmagyar politikai vezetés nem tudott mit kezdeni a televízióval, amelynek egy-egy műsora a Magyar Szó példányszámának tízszeresét is elérte. Ennek dacára a legkomolyabb fejtörést okozta számukra, hogy ki legyen például a politikailag alkalmas belpolitikai szerkesztő a napilapban, de csak rábólintottak arra, hogy ki legyen TVNS magyar szerkesztőségének főszerkesztője. Ez volt az ölünkbe hullott függetlenség. Óriási szerencsénk volt. Nem sokáig tartott, de jó rá emlékezni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése