2019. február 22., péntek

Fordulópont



Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (163.)


Február 7-20.
Fordulópont
A Petőfi Sándor Általános Iskola bezárását javasolta február 7-én a községi iskolahálózat kialakításával megbízott munkacsoport Óbecsén, amely szerint „a 80 százalékban magyar diákokat befogadó iskolának azért kell megszűnnie, mert a minimumként meghatározott 480 helyet csak 253 diákja van”.[1]
„A javaslat nagy port vert fel a Tisza menti városban. Az óbecseiek aláírás-gyűjtéssel tiltakoztak az iskola bezárása ellen.”[2] Csak február 13-án délig 6700-an írták alá a petíciót. [3]  
– Nem zárják be az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolát – ezt Pásztor István Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ/BMC) elnöke nyilatkozta a Vajdasági RTV-nek, és azt üzente az óbecsei polgároknak, hogy „megnyugodhatnak, megmarad a szóban forgó iskola”.[4] 
Óbecsén a haladó VMSZ (amit még Vučić Magyarjai Szövetségének is neveznek) koalíciós partnerként van jelen a hatalomban. A munkacsoportban a VMSZ képviselői is ott ülnek.[5]  
A döntés meghozatalakor a munkacsoport – a jelekből ítélve – nem vette figyelembe a nemzeti kisebbségi szerzett (ez esetben oktatási) jogokat. A nemzeti kisebbségek oktatási hálózatát ugyanis nem lehet/nem lenne szabad azonos kritériumok – a konkrét esetben a diákok létszáma – alapján elbírálni, mint a többségi nemzet esetében. Ez viszont most megtörtént. Hány szerb tannyelvű iskola működik kevesebb létszámmal?
  
Alfonz
Semmi izgalom, az iskola marad, aláírnak, vagy sem. Kinek kell majd a legvégén aláírni az iskola bezárást? Nyilas Misinek, ő kinek az embere? Győzött a VMSZ, meggátolta egy iskola bezárást, jöhetnek a választások, szavazzunk emberek. Ilyen a politika, nem tudjuk mi és miért zajlik a háttérben. A politikusok pedig valóban minden "hájjal" meg vannak kenve, a szegény átlagember pedig megeszi a hájas kiflit is....

A „rázós kérdés” vizsgálatát olyan munkacsoportra bízták, „amelynek összetételét túlsúlyban a hatalmi koalíció képviselői alkotják, hovatovább az oktatási intézmények részről is jobbára a pártokhoz kötődő személyek szerepelnek benne. Koordinátora pedig az egyik iskola volt igazgatónője, aki hivatali fiaskók és csúcsok, továbbá szédítő politikai hajtűkanyarok után jelenleg erőteljes befolyást tud maga mögött, amely helyi szinten túl is hatni próbál”.[6]  Akinek – úgy néz ki – nem sok érzéke/köze van a nemzeti kisebbségi jogokhoz. Vagy éppen azért  tették meg koordinátornak?
A munkacsoport február 20-án „felhívást tett közzé a Község területén lévő általános-iskolahálózat tanulmányáról szóló közvitában való részvételre. A közvita 20 napig tart. A Tanulmányt kidolgozó munkacsoport nyilvános ülésére március 14-én 17:00 órai kezdéssel a községháza nagytermében kerül sor.[7]  A „munkacsoport” véletlenül nem fordítva dolgozott? Nem előbb a közvitát kellett volna megtartani és aztán megfogalmazni a javaslatokat? Nem kellene a felelősöket leváltani a szülők és a közösség izgatásáért? 
Pásztor István (Vučićhoz hasonlóan) olyan szerepben tetszeleg, mintha a döntés (ebben az esetben is) tőle függne. Ebből is világosan látszik, hogy Szerbiában nem az intézmények, hanem a politikusok döntenek. Ameddig megengedjük nekik…
Fordulóponthoz érkezett az óbecsei magyar közösség: Ha a Petőfi megszűnik, bizonyára elindul a teljes leépülés útján. Ennek megakadályozása most a tét!     


Február 15-21.
Mikor lesz „kritikus tömeg”?
Február 15-én Szabadkán megtartották az Egy az ötmillióból nevet viselő második rezsimellenes tüntetést.  – Mintegy kétezer elkeseredett polgár gyűlt össze, ami ugyan még nem nevezhető „kritikus tömegnek”, de mindenképpen több, mint február 8-án” – írja  DélHír portál.[8]  

A szabadkai tüntetők háromnyelű transzparens mögött sétáltak (Patyi Szilárd felvétele)

A rezsim ellenes tüntetések már harmadik hónapja tartanak és országos méretűvé duzzadtak. Szerbia szerte – a Danas c. belgrádi napilap írása szerint – most már 45, a Magyar Mozgalom adati szerint 70[9] városban tüntetnek.[10]

A Danas belgrádi napilap illusztrációja (2019. február 18. 3. )

Szenttamáson február 16-án másodszor szerveztek kormányellenes tüntető sétát, amelyen mintegy 500-an vettek részt.[11]
Február 18-án Topolya is csatlakozott az országos tüntetésekhez és „ökológiai demonstrációt, illetve 1 az 5 millióból elnevezésű tiltakozó felvonulást tartottak, amelyen  Mengyán Pletikosić Ildikó, Csernik Árpád és Svetlana Kovačević szólaltak fel.[12] Február 20-án Zenta központjában tartottak kormányellenes tüntetést. [13]
A tüntetésekről a rezsimhű sajtó – így a Magyar Szó is – alig, vagy egyáltalán nem tájékoztat.

A vajdasági magyar politikai pártok – a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségén (VMDK) kívül – eddig meg sem szólaltak a tüntetésekkel kapcsolatban.

A Magyar Mozgalom (MM) február 21-én, Legyünk hangosak, legyünk szolidárisak! című felhívást tett közzé, miszerint a február 22-ei harmadik szabadkai megmozduláson a mozgalomhoz tartozó Csernik Árpád, a Szabadkai Népszínház Magyar társulatának kiemelkedő tagja is felszólal.

A felhívás – ismereteim szerint – először hangoztatja, hogy „a magyarok is elégedetlenek a jelenlegi hatalommal”.

– A Szerb Haladó Párt (CNC) romboló uralmához pedig két kézzel asszisztál a Vajdasági Magyar Szövetség is, akik tétlenül tűrik kisebbségi jogaink visszaszorítását […], teljes mellszélességgel állnak Vučić mögött, támogatják annak Koszovó-politikáját, a hírhedt Vajdaság napjáról nem is szólva – írja a Magyar Mozgalom a felhívásban.
A tüntetések arról tanúskodnak, hogy a lakosság nagy része elégedetlen a jelenlegi helyzettel és változásokat akar, ezt a demonstrálók számának növekedése is tanúsítja. Ha viszont a tüntetések elhúzódnak – ezt mutatja a tapasztalat (a magyarországi is) – a tömegek (előbb-utóbb) ráunnak a „sétálásra”. Kérdés tehát, hogy mikor, vagy egyáltalán lesz-e „kritikus tömeg” Vučić hatalmának a megdöntésére. Ha erre hamarosan nem kerül sor, félő, hogy a politikai helyzet az országban tovább rosszabbodik, a tömeges elköltözés pedig folytatódik.
BOZÓKI Antal
Újvidék, 2019. február 22.


[1] zs: A szülők tovább harcolnak a Petőfiért. Magyar Szó, 2019. február 9. 12.
[2] Szilágyi Edit: Óbecse: Nyilvános felhívás közvitán való részvételre. https://www.vajma.info/cikk/kozlemenyek/3714/Obecse-Nyilvanos-felhivas-kozvitan-valo-reszvetelre.html, 2019. február 20. [22:08]
[3] feró: Több mint 6700-an tiltakoznak. Magyar Szó, 2019. február 14. 8.
[4] Megmarad a Petőfi! http://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/megmarad-a-pet%C5%91fi!_991847.html, 2019. február 13. [21:52]
[6] Beretka Ferenc: Mi lesz veled, Petőfi? Családi Kör, 2019. február 7. 10.
[7] Lásd Szilágyi Edit írását a 2-es jegyzetben.
[10] Protesti #1od 5milona [#1azötmillióból tiltakozások]. Danas, 2019. február 18. 3.

[11] Tüntettek Topolyán és Szenttamáson is. https://szabadmagyarszo.com/2019/02/18/tuntettek-topolyan-is/,

2019. február 18. 13:53

[12] Uo.

[13] Egy az ötmillióból – Zenta is tüntet! https://szabadmagyarszo.com/2019/02/20/egy-az-otmilliobol-zenta-is-tuntet-elo-kozvetites/2019. február 20. [18:04] és Kormányellenes tüntetést tartottak tegnap Zentán. https://pannonrtv.com/rovatok/onkormanyzatok/kormanyellenes-tuntetest-tartottak-tegnap-zentan, 2019. február 21. [10:06 és 17:20]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése