2012. július 18., szerda

Négy fiatalt bántalmaztak Szabadkán


Bizonyíték hiányában csak szabálysértésnek minősül az ügy


Hétfőre (július 16-ára – B. A. megj.) virradóra négy fiatalt, két amerikai fiatalembert és két szabadkai lányt támadtak meg a Sugárút közelében. Az esetről az egyik sértett számolt be a Pannon RTV-nek, lapunknak azonban már nem kívánt nyilatkozni.
Elmondása szerint hazafelé tartottak, és a két amerikai állampolgárságú fiút szerették volna elkísérni a szállodájukig, akik rokonlátogatóba érkeztek Szerbiába. Útközben magyarul és angolul beszélgettek, és megálltak fényképezkedni is. Ekkor egy szerb ajkú, 20 év körüli fiatalember lépett oda hozzájuk, azzal fenyegette őket, hogy fegyver van nála, és felszólította őket hogy takarodjanak el, majd lökdösni kezdte őket. Hamarosan még ketten csatlakoztak hozzá, és a négy fiatalra támadtak.
A televíziónak nyilatkozó lányt nem bántották, de a barátnőjét fejbe rúgták, a két külföldi fiút pedig nagyon megverték, rugdosták, ütötték őket, az egyiküket az árokba lökték.
A tettesek ezután elmenekültek a helyszínről, a fiatal lány pedig azonnal hívta a rendőrséget és az édesanyját, aki azonnal a helyszínre sietett. Húsz perc után megérkezett egy rendőr is, majd közösen elkísérték az amerikai fiatalokat a szállodájukba, ahol a fiatalok vallomást tettek az esetről, de a rendőrkapitányságra nem mentek be. Az édesanya elmondta, hogy a rendőr ígéretet tett arra, hogy majd értesítik őket, és hogy ismeretlen személyek ellen feljelentést tettek.
A szabadkai rendőrség szóvivője úgy nyilatkozott az ügy kapcsán, hogy az incidenst bejelentették, a sértettek – elmondásuk szerint – három fiatalemberrel szóbeli összetűzésbe keveredtek, akik felpofozták őket. A rendőrség nagy erőkkel dolgozik a eset felderítésén és a tettesek felkutatásán, azonban tekintve, hogy a bántalmazott fiatalokat orvos nem látta, így nincs látlelet sem, az ügy csak szabálysértésnek minősül, s bizonyíték hiányában valószínűleg nem tudnak vádat emelni a bíróságon.

Magyar Szó, 2012. július 18., 11. o.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése