2013. január 25., péntek

FETIĆ: Megvédeni a bosnyákokat Szent Száva ünneplésétől



Novi Pazar – A Bosnyák Nemzeti Tanács  (BNT) Oktatásügyi Bizottsága, amelyet a reszortminisztériumok nem ismernek el, levelet intézett tegnap (január 22-én – B. A. megj.) Ivica Dačićhoz, Szerbia miniszterelnökéhez, amelyben követeli, hogy a bosnyákokat védjék meg a Szent Száva ünnepség rájuk erőszakolásától.
„Szerbia alkotmánya a nemzeti közösségek számára biztosítja a szabad vallási, nemzeti és faji sajátosságokat, s ezzel összhangban követelem, hogy a bosnyák gyerekeket, szüleiket és tanáraikat védelmezzék meg a Szent Száva vallási ünnepség iskolaünnepként való rájuk erőszakolásától, mivel ez sérti szabad emberi, nemzeti és vallási elhatározásuk kinyilvánítására való jogukat”, írta Mustafa Fetić, a BNT Oktatásügyi Bizottságnak elnöke. Kiemelte, hogy ennek a követelésnek a teljesítése az egyedüli módja annak, hogy a bosnyákok Szerbiát multikulturális és többnemzetiségű környezetként éljék meg, amelyben van helyük. Beta  
Danas, 2013. január 23., 5. o.
Fordította: B: A.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése