Bozóki Antal (hon)lapja

2019. március 26., kedd

Mindössze nyolcan szavaztak igennel a Vajdaság pénzeléséről szóló javaslatra

Mindössze nyolcan szavaztak igennel a Vajdaság pénzeléséről szóló javaslatra
A szerbiai képviselőház sem a Vajdaság pénzeléséről, sem a Vajdaságról szóló rezolúció javaslatát nem támogatta a keddi ülésén. Mindkét javaslatot a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) terjesztette fel.
A Vajdaság pénzeléséről szóló törvényjavaslatra nyolc képviselő szavazott igennel: a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), valamint Jahja Fehratović Igazság és Megbékélés nevű pártjának a köztársasági képviselői támogatták a javaslatot, míg a javaslat ellen százhuszonegy tették le voksukat.
A Vajdaság rezolúciójáról szóló javaslatra még ennél is kevesebben, mindössze négyen szavaztak igennek: három szavazat érkezett a Ligától, egy pedig Fehratovićtól. Erre a javaslatra százhuszonkilencen szavaztak nemmel.
Az LSV javaslata többek többek azt is tartalmazta, hogy Vajdaság költségvetése a köztársasági büdzsé legkevesebb hét százaléka legyen.
A szerb kormány nem támogatta a javaslatokat, az illetékes parlamenti tanács a határozati javaslatot még alkotmányellenesnek is nyilvánította. A hatalmi képviselők szerint a törvényjavaslat rombolta volna az ország pénzügyi rendjét, a radikális párt képviselői pedig azt külön kihangsúlyozták, hogy ellenzik az autonómiát.
A Vajdasági Magyar Szövetség nevében Pásztor Bálint már korábban jelezte, annak ellenére, hogy biztosak benne, a Vajdaság pénzeléséről szóló javaslatot a parlament nem fogja elfogadni, ők igennel szavaznak majd. Pásztor Bálint ezt azzal indokolta, hogy „nem tudnak Vajdaság ellen szavazni”.
Mint ismeretes, az ellenzéki képviselők egy része, akiknek többsége a Szövetség a Szerbiért köré tömörül, bojkottálja a parlament üléseit, s így tettek ezúttal is.
2019. március 26. [17:06]
https://szabadmagyarszo.com/2019/03/26/mindossze-nyolcan-szavaztak-igennel-a-vajdasag-penzeleserol-szolo-javaslatra/  

 

A szerb parlamenti többség nem szavazta meg Vajdaság normális(abb) finanszírozását; a VMSZ ezek után is marad a haladókkal!

Sor került a szerb parlament újabb ülésére, amelynek napirendjére került a Vajdaság pénzeléséről szóló törvénymódosítási javaslat is.

Ezt a Vajdasági Szociáldemokrata Liga álellenzéki párt terjesztette elő.
Mint ismeretes, a szerb alkotmány szerint a köztársasági költségvetés hét százaléka a tartományt illetné meg, ami eleve megalázóan kevés, jelképesnek is alig mondható, de a rezsim ezt sem tartja tiszteletben.
A szóban forgó törvénymódosításra mindössze nyolcan szavaztak: a Vajdasági Szociáldemokrata Liga három, az Igazság és Megbékélés Pártjának egy és a Vajdasági Magyar Szövetség négy képviselője.
A haladók és a szocialisták a Délvidék normálisabb pénzelése ellen szavaztak.
A parlament “munkája” persze aligha minősíthető legitimnek, hiszen a komplett hiteles ellenzék jogosan bojkottálja azt.
Valakiben talán mégis felmerülhet a kérdés: ha már a VMSZ ennyire dörgölőzik Vučić szörnyű rezsimjéhez, miért van az, hogy a legminimálisabb látszatgesztusokat sem képes kipréselni a Délvidék jávára?
A VMSZ vezetősége és képviselői
ezek után sem érzik azt, hogy ki kellenne lépni a haladókkal alkotott visszatetsző szövetségből?
A választ persze mindannyain tudjuk, de nem árt újra emlékeztetni az “érdekvédőinket”, mi lenne a dolguk.
 F. F.
https://delhir.info/2019/03/27/a-szerb-parlamenti-tobbseg-nem-szavazta-meg-vajdasag-normalisabb-finanszirozasat-a-vmsz-ezek-utan-is-marad-a-haladokkal/


Nem fogadta el a Vajdaság finanszírozásáról szóló törvényt a szerb parlament

A kétszázötven tagú szerb parlament mindössze nyolc tagja szavazott igennel a Vajdaság finanszírozásáról szóló törvényre kedden.
A kétszázötven tagú szerb parlament mindössze nyolc tagja szavazott igennel a Vajdaság finanszírozásáról szóló törvényre kedden, míg 121 képviselő ellenezte a javaslatot, így a jövőben sem szól jogszabály arról, hogy mekkora összeg is járna az észak-szerbiai tartománynak az országos költségvetésből.
A 2006-os szerb alkotmány értelmében törvényben kell szabályozni a Vajdaság finanszírozását, de ilyen jogszabály most először került a parlament elé. A jelenlegi gyakorlat szerint az ország egész területén beszedett adó a központi költségvetést gyarapítja, ebből járna 7 százalék a Vajdaságnak, ami az erre vonatkozó törvény meghozásának hiányában elmarad. 
Az alkotmányban foglaltak szerint 2008 végéig kellett volna elfogadni a Vajdaság finanszírozásáról szóló törvényt, de sem akkor, sem azóta nem mutatkozott politikai szándék ennek a jogszabálynak az elfogadására – emelte ki Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szerb parlamenti frakcióvezetője az MTI-nek a keddi szavazás után.
Mint mondta: az utóbbi tíz évben a VMSZ folyamatosan rámutatott ennek a törvénynek a nélkülözhetetlenségére, „elsősorban nem is a tartományi autonómia megvalósulása, mint inkább az alkotmányosság tiszteletben tartása és a jogállamiság miatt”.
2009-ben, amikor a tartománynak járó eszközöket követelte a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Demokrata Párt vezette akkori kormánykoalíció „megbüntette” a VMSZ-t azzal, hogy Szabadkán „magyartalanította” az önkormányzatot, vagyis eltávolította a városvezetésből a VMSZ-es politikusokat, Zentán pedig menesztette a magyar polgármestert – mutatott rá a politikus. Azóta kormányváltás történt, és 2014-től olyan, jelentős vajdasági projekteket pénzelnek országos költségvetési eszközökből is, amelyekre korábban semennyi pénz nem jutott – tette hozzá. Példaként a szabadkai kerülőút és a szabadkai Népszínház megépítését hozta fel Pásztor Bálint.
A VMSZ frakcióvezetője szerint a Vajdaság finanszírozásáról szóló törvény újabb vitája előtt ismét módosítják majd a szerb alkotmányt. Addig is – hangsúlyozta – a VMSZ feladata az, hogy „minden költségvetési vita alkalmával mindent megtegyünk annak érdekében, hogy minél több vajdasági projektet pénzeljenek”. A törvényre pedig azért van szükség – tette –, „mert jó lenne, ha nem kellene minden évben a költségvetési vita során ezekért az összegekért küzdeni, hanem világos és kiszámítható alapokra helyeződne a tartomány finanszírozása”.
A VMSZ kedden megszavazta a törvénytervezetet annak ellenére, hogy a Szerb Haladó Párt által vezetett kormánykoalíció tagja, a javaslatot pedig az ellenzéki Vajdasági Szociáldemokrata Liga nyújtotta be. Pásztor Bálint rámutatott, hogy pártja azért szavazott koalíciós partnereivel szemben a törvényjavaslatra, mert korábban sem szavaztak sosem a Vajdaság érdekei ellen. Véleménye szerint ez nem fogja befolyásolni a VMSZ és a legnagyobb szerb párt koalícióját, illetve jó kapcsolatát, mert „ellentétben a 2009-es helyzettel, a jelenlegi koalíciós partnereink értik és méltányolják azt, hogy mi vajdasági pártként nem vagyunk hajlandóak a Vajdaság érdekei ellen szavazni”.
(MTI)
 2019. március 26. [18:11]
https://mandiner.hu/cikk/20190326_nem_fogadta_el_a_vajdasag_finanszirozasarol_szolo_torvenyt_a_szerb_parlament
Bejegyezte: Bozóki Antal dátum: 18:21
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Autonómia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Magamról

Saját fotó
Bozóki Antal
A bánsági (Torontál)torda faluban születtem 1946-ban. Nagybecskereken gimnáziumot fejeztem be, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán szereztem oklevelet és a nemzetközi jogtudományok magisztere címet. Több könyvem és szöveggyűjteményem jelent meg, a nemzetközi jog és a jog, az emberi- és nemzeti kisebbségi jogok, valamint a környezetvédelem területén. Újvidéken – 2016. december 31-ig – egyéni ügyvédként dolgoztam. E-mail címem: bozokiantal@gmail.com
Teljes profil megtekintése

Népszerű bejegyzések

  • Véget vetek az életemnek
    A csantavéri Szalkai Imre már több mint két éve egyedül él. Mélyszegénységben, mostoha körülmények között. Testileg leépült, lefogyot...
  • Lakhatatlanná tették a házunkat
    Péterrévei házrongálás Szabó Aranka Péterrévén született, de már 39 éve Bécsben él. Eddig nyaranta hazajárt a szülőfalujába, ahol a ...
  • Feljelentés, házkutatás, fegyverelkobzás
      Dióhéjban a diófagallyazásról Nem mindennapi történetet mesélt a Bácskossuthfalván élő Ágyas László . Elmondása szerint az utcában, ahol...
  • A migránsok elfoglalták Majdányt
    Tegnap békés tiltakozást tartottak a helybeliek Tegnap délelőtt szép számban összegyűltek a majdányi, a rábéi, a podlokányi,   az orosz...
  • „Ennek a falunak vége van!”
    A migránsok által okozott károkról beszéltek a majdányi lakosok Olyan helyszíni riport hangzott el ma délelőtt a Majdányon és Rábén uralko...
  • DÉLVIDÉKI BOTRÁNY
    Gondolatok a VMSZ „gazdaságélénkítő” programjáról Nem kis felháborodást okozott az utóbbi napokban a Vajdasági   Magy...
  • BARKEL: a cég, amelynek nyoma veszett
    Pénz, mint pelyva – adósság, mint szalmakazal Ezen a környéken ekkora rablás még nem történt – leginkább csak így emlegetik a csa...
  • Amikor a politika bekönyököl az iskolaablakon
    Botrányos igazgatóválasztás Gomboson Termetes kavics csobbant a nyugat-bácskai régió állóvizében, melynek az első hullámai már meg...
  • Mi történhetett Romić Arnolddal?
    A 16 éves fiút ma délután temetik Csantavéren A Fábrik családot sokan ismerik Csantavéren, annak ellenére, hogy nem laktak mindig...
  • „Ez a falu fel kell hogy ébredjen!”
    Sorozatos betörések Csantavéren A betört utcai ablak A redőny kifeszítve, az ablakok beverve, mindenütt törött üvegdarabok. A ruhák, a sze...

Címkék

  • 1941 (6)
  • 1944-1945 (214)
  • Aforizmák (940)
  • Alkotmány (5)
  • Autonómia (245)
  • Demográfia (152)
  • EU-csatlakozás (203)
  • Gazdaság (171)
  • Honlapok (1)
  • Hága (50)
  • Hírek (1629)
  • Incidensek (934)
  • Jegyzetek (534)
  • Jeles napok (398)
  • Kalendárium (706)
  • Karikatúrák (723)
  • Kisebbségi jogok (1038)
  • Koszovó (35)
  • Kultúra (165)
  • MM (160)
  • MNT (532)
  • MPSZ (25)
  • MTT (7)
  • MÁÉRT (6)
  • Mások írják (867)
  • Műemlékvédelem (45)
  • Napló (317)
  • Napló Kör (7)
  • Njuz Danas (5)
  • Nyelvhasználat (239)
  • Oktatás (311)
  • Rehabilitálás (80)
  • Rehabilitálás (emlékeztető I.) (1)
  • Rehabilitálás (emlékeztető II.) (1)
  • Rehabilitálási törvény (1)
  • Restitúció (251)
  • Restitúció (emlékeztető I.) (1)
  • Restitúció (emlékeztető II.) (2)
  • Restitúciós törvény (1)
  • Sajtó (534)
  • Szabadka (5)
  • Szórvány (1)
  • VMDK (460)
  • VMDP (35)
  • VMSZ (1328)
  • VMTT (6)
  • Állampolgárság (2)
  • Árgus (2)
  • Újvidék (1)

Oldalak

  • Főoldal
  • Könyvek
  • Negyven év alkotásai
  • Fotók

Keresés ebben a blogban

Blogarchívum

  • ►  2025 (352)
    • ►  május (42)
    • ►  április (70)
    • ►  március (76)
    • ►  február (90)
    • ►  január (74)
  • ►  2024 (849)
    • ►  december (110)
    • ►  november (83)
    • ►  október (79)
    • ►  szeptember (62)
    • ►  augusztus (62)
    • ►  július (55)
    • ►  június (70)
    • ►  május (74)
    • ►  április (57)
    • ►  március (78)
    • ►  február (59)
    • ►  január (60)
  • ►  2023 (774)
    • ►  december (75)
    • ►  november (56)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (68)
    • ►  augusztus (63)
    • ►  július (62)
    • ►  június (78)
    • ►  május (84)
    • ►  április (48)
    • ►  március (64)
    • ►  február (55)
    • ►  január (66)
  • ►  2022 (883)
    • ►  december (66)
    • ►  november (91)
    • ►  október (74)
    • ►  szeptember (93)
    • ►  augusztus (53)
    • ►  július (57)
    • ►  június (72)
    • ►  május (54)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (78)
    • ►  január (53)
  • ►  2021 (760)
    • ►  december (97)
    • ►  november (78)
    • ►  október (55)
    • ►  szeptember (63)
    • ►  augusztus (69)
    • ►  július (55)
    • ►  június (43)
    • ►  május (39)
    • ►  április (43)
    • ►  március (70)
    • ►  február (84)
    • ►  január (64)
  • ►  2020 (826)
    • ►  december (69)
    • ►  november (57)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (64)
    • ►  július (76)
    • ►  június (75)
    • ►  május (66)
    • ►  április (66)
    • ►  március (71)
    • ►  február (85)
    • ►  január (80)
  • ▼  2019 (928)
    • ►  december (77)
    • ►  november (65)
    • ►  október (58)
    • ►  szeptember (49)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (70)
    • ►  június (83)
    • ►  május (118)
    • ►  április (129)
    • ▼  március (97)
      • Óbecsei Petőfi:
      • Húsz éve történt…
      • Helységnévtáblák az Európa Tanácstól
      • A VMSZ belgrádi fórumán magyarázták el, hogy miért...
      • Opozicija na sastanku s Hanom:
      • Az RTV az összes követelést elutasította
      • Hihetetlen: A VMDP még létezik… legalábbis a közle...
      • Húsz éve történt…
      • Ismert orosz ideggyógyász elemezte Vučić személyis...
      • Tiltakozás Zentán is
      • Húsz éve történt…
      • Visítoznak az újvidéki radikálisok:
      • Húsz éve történt…
      • Mindössze nyolcan szavaztak igennel a Vajdaság pén...
      • A VRTV vezetősége átvette a tiltakozók levelét
      •   Danas, 2019. március 26. 11. 
      • Húsz éve történt…
      • Húsz éve történt…
      •   Danas, 2019. március 25. 13.
      • Ismét tüntettek Szabadkán
      • Građanske optužnice protiv Aleksandra Vučića
      • Zenta:
      • A Vajdasági RTV vezetőségével tárgyaltak a tüntető...
      • Eltűnnek a magyarok a tartományi közigazgatásból?
      • Újabb gyöngyszem Pásztor Istvantól
      • Danas, 2019. március 23. 2.
      • Kép: “Kijavították” a Palić polisztirol feliratot
      • A „kereteknél” nem jutottunk tovább
      • A Tara-hegységről hoztak igazgatót a horgosi vízmű...
      • Az RTV vezetőivel akarnak találkozni az Egy az ötm...
      • Óbecse:
      • Kik is azok a „legeurópaibbak”?
      • A Tara-hegységről hoztak igazgatót a horgosi vízmű...
      • Zentai iskolák szétválása – miért most, ha húsz év...
      • Ha már nem lehet legalább egy kicsit “magyarabb”, ...
      • “Ha Vučić nem mond le, akár útlezárásokra is sor k...
      • A Tara-hegységről hoztak igazgatót a horgosi vízmű...
      • Nemzeti alapú diszkrimináció
      • Pásztor aggódik két mentora és maga miatt
      •   Danas, 2019. március 19. 11.  
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if gte...
      •   Danas, 2018. március 18. 11.
      • FOTÓ:
      • A Tara-hegységről hoztak igazgatót a horgosi vízmű...
      • Egy győzelem előtörténete
      • Anasonović:
      • Vučić:
      • Tomašić:
      • Mit tett a közösségért?
      • Deli Andor aggódik
      • Cinizmus:
      • Mi történt tegnap este a szerb köztévé előtt?
      • Csak a mindenható segíthet rajtunk!
      • Bontják a Hunyadi torony körüli várfalakat
      • A szabadkai polgárok továbbra is rendületlenül tün...
      • D-nap: április 13.
      • Ez elfogadhatatlan!
      • Kussolás és hozsannázás
      • „Menthetetlenek vagyunk…”
      • A szabad magyar sajtó napjára
      • 1848. március 15-én történt
      • Szabadka:
      • „A haladóknak harminc napjuk van, hogy teljesítsék...
      • “Budućnost Srbije“:
      • Amikor Göncz Árpád kitüntette a vajdasági magyarok...
      • Elítélték a Jogi Kart a magyar diákok diszkriminác...
      • Ádáz küzdelem az elszakított területek autonómiájáért
      • Súlyos csapás érte a csókai rét élővilágát
      • Sejdinović:
      • A KÉTNYELVŰ DOKUMENTUMOK BIZTOSÍTÁSA A MAGYAR NEMZ...
      • Protest u Beogradu:
      • Aleksandar Vučić gyakorlatilag fasisztának nevezte...
      • Egy az ötmillióból, Szabadka:
      • Akadályozott restitúció
      • Cserbenhagyásos balesetek Temerinben
      • A KMKF-ülése zárónyilatkozatot fogadott el:
      •   Danas, 2019. mácius 8. 9. 
      • Kosovska platforma:
      • Pásztor és Fia(i) Kft.
      • SAOPŠTENJE PRED PROTEST "1 OD 5 MILIONA", 8. MARTA...
      • Ki kit utánoz?
      •   Danas, 2019. március 7. 9. 
      • Szerb-magyar kormányülés márciusban:
      • A vajdasági szimbólumok eltávolítását kérik az újv...
      • NEM SZABAD ORSZÁGNAK NEM SZABAD A SAJTÓJA!
      • A kötelező katonai szolgálat visszaállítása zajlik...
      • Nagybecskerek: Felszámolták az I. világháborúban e...
      • NEM SZABAD ORSZÁGNAK NEM SZABAD A SAJTÓJA!
      • Kilenc jobboldali tagpárt kéri a Fidesz kizárását ...
      • Elaborat o mreži škola:
      • Topolya:
      • Rosszabbodó emberi jogok, javuló nemzeti kisebbség...
      • Megkezdődött a magyar állampolgárok szerbiai vagyo...
      • Lemondott a Vajdasági RTV magyar nyelvű műsorainak...
      • Amilyen a VMÚE, olyan a sajtó
      • <!--[if gte mso 9]> <![endif]--><!--[if gte...
    • ►  február (77)
    • ►  január (47)
  • ►  2018 (632)
    • ►  december (58)
    • ►  november (59)
    • ►  október (56)
    • ►  szeptember (58)
    • ►  augusztus (51)
    • ►  július (48)
    • ►  június (70)
    • ►  május (42)
    • ►  április (45)
    • ►  március (51)
    • ►  február (49)
    • ►  január (45)
  • ►  2017 (657)
    • ►  december (42)
    • ►  november (43)
    • ►  október (68)
    • ►  szeptember (60)
    • ►  augusztus (71)
    • ►  július (54)
    • ►  június (79)
    • ►  május (46)
    • ►  április (43)
    • ►  március (58)
    • ►  február (53)
    • ►  január (40)
  • ►  2016 (600)
    • ►  december (77)
    • ►  november (55)
    • ►  október (65)
    • ►  szeptember (45)
    • ►  augusztus (26)
    • ►  július (70)
    • ►  június (42)
    • ►  május (41)
    • ►  április (59)
    • ►  március (39)
    • ►  február (38)
    • ►  január (43)
  • ►  2015 (574)
    • ►  december (44)
    • ►  november (46)
    • ►  október (61)
    • ►  szeptember (33)
    • ►  augusztus (34)
    • ►  július (48)
    • ►  június (53)
    • ►  május (51)
    • ►  április (65)
    • ►  március (58)
    • ►  február (36)
    • ►  január (45)
  • ►  2014 (1029)
    • ►  december (93)
    • ►  november (73)
    • ►  október (86)
    • ►  szeptember (70)
    • ►  augusztus (86)
    • ►  július (88)
    • ►  június (81)
    • ►  május (104)
    • ►  április (92)
    • ►  március (88)
    • ►  február (78)
    • ►  január (90)
  • ►  2013 (1104)
    • ►  december (85)
    • ►  november (82)
    • ►  október (99)
    • ►  szeptember (78)
    • ►  augusztus (105)
    • ►  július (83)
    • ►  június (79)
    • ►  május (79)
    • ►  április (65)
    • ►  március (127)
    • ►  február (110)
    • ►  január (112)
  • ►  2012 (782)
    • ►  december (71)
    • ►  november (89)
    • ►  október (66)
    • ►  szeptember (50)
    • ►  augusztus (58)
    • ►  július (56)
    • ►  június (96)
    • ►  május (72)
    • ►  április (51)
    • ►  március (48)
    • ►  február (56)
    • ►  január (69)
  • ►  2011 (428)
    • ►  december (88)
    • ►  november (75)
    • ►  október (152)
    • ►  szeptember (90)
    • ►  augusztus (13)
    • ►  július (10)

Összes oldalmegjelenítés

Egyszerű téma. Üzemeltető: Blogger.