2019. március 4., hétfő

NEM SZABAD ORSZÁGNAK NEM SZABAD A SAJTÓJA!

Kaotikus a magyar nyelvű média (1.)

Freedom House[1] amerikai civil szervezet, a Szabadság a világban 2019 című jelentésében[2] – 15 év után először – a részben/részlegesen szabad (más fordításban: félszabad), országok közé sorolta Szerbiát.

A jelentés szerint a médiaszabadság is nagyon nehéz helyzetbe került az országban: A hatalmi pártok, valamint a hozzájuk közel (vagy a befolyásuk alatt – B. A.) álló média megpróbálják aláásni a független újságírók tekintélyét, zaklatást és hitelrontást alkalmazva, mindezt Aleksandar Vučić államfő támogatásával, akinek az ilyen jellegű fellépése ellenkezik az alkotmánnyal.[3]

Az Európai Parlament, a 2018. november 29-i állásfoglalásában[4] arra ösztönözte a szerb hatóságokat, hogy „fokozzák erőfeszítéseiket a véleménynyilvánítás és a média szabadságával kapcsolatos helyzet javítása érdekében”, valamint „üdvözölte a médiastratégia-tervezet kidolgozásával megbízott új munkacsoport létrehozását”, stb.

Legutóbb (2019. február 22-én) a Belgrádi Emberi Jogi Központnak (Centar za ljudska prava u Beogradu) a szerbiai emberi jogok állapotáról készített jelentése bemutatásakor elhangzott az is, hogy „a sajtó helyzete Szerbiában 1998 óta a legrosszabb, valamint, hogy a hatalom próbálkozik átvenni felette a teljes uralmat”. [5]

Ezek a megállapítások a délvidéki magyar nyelvű sajtóra is vonatkoztathatók, azzal a megjegyzéssel, hogy a szerb hatalom a sajtó felügyeletét úgymond átengedte/átpasszolta a hatalmi koalícióban részes Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ/BMC) és az általa irányított Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT).

Szabó Angéla 12 részes interjú-sorozatából megismerhettük a délvidéki magyar sajtó valós helyzetét, állapotát.[6]

Tájékoztatásunk „súlyos jellemhibája a gerinctelenség, a megalkuvás, a behódolás, a szolgalelkűség. Ennek következtében csak tisztes távolságból figyeli, óvatosan kerülgeti (megkerüli) a sorskérdéseinket, az érzékeny, húsbavágó témákat. Nem megy közel, nem ás mélyre, nem kér számon. Elhallgat, elferdít, eltussol”[7] – állapítja meg írásban Szabó Angéla.

Az ilyen viszonyulás viszont ellenkezik a hivatásos újságírás természetével és a média hatalom ellenőrző funkciójával.

Setyerov Zorán, a DélHír hírportál főszerkesztőjének az értékelése szerint „a VMSZ színre lépése óta az itteni magyar újságírás gyakorlatilag teljesen megszűnt. Pontosabban: a nevesebb, nagy hagyományú médiumok zöme pártközlönnyé züllött”.[8]

Szerbhorváth György, jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének Délvidékről elszármazott munkatársának véleménye, hogy „ami rossz a demokráciának, az jó a VMSZ-nek”. – Átvették a Fidesz stratégiáját: a médiát le kell uralni, és kész. Sikerpropaganda zajlik a problémák szisztematikus feltárása helyett: a Prosperitatin nyerő vállalkozók, családok nyilatkoznak, nagyriportok… [ …] A VMSZ-nek az a legfontosabb, hogy kritikus hangok ne legyenek, és azt is felismerték, illetve kidolgozott stratégia, hogy a terepen kell mozogni – az értelmiség meg csak dünnyögjön magában –, azaz a nép a fontos, a mulatós, elaltatós fesztiválok, kolbásszal, paprikással, a főzőversenyek, a falusi dzsemborik, ahol a politikusok 'fölavatják' még a töpörtyűt is...” [9]

Németh Zoltán, az, a Magyar Szó jelenlegi főszerkesztő-helyettese viszont, ezekkel szemben, azt állítja, hogy „a mostani újságírásunk jó, és a Magyar Szónk is az”.[10]

Persze, hogy nem fogja Németh a saját újságáról azt mondani, hogy rossz (a közmondás szerint is „mindenki a maga lovát dicséri”), pedig, sajnos az. Ezt mutatja a napilap olvasottságának, eladott példányszámának folyamatos csökkenése, akárcsak a Hét Nap hetilapnál. Mindkét újság alapítója a Magyar Nemzeti Tanács lett. Sikerült is az egyetlen délvidéki napilapot támogatásokból és adományokból eltartott „pártközlönnyé”, a Hét Napot pedig mintegy 2500 eladott példányszámra csökkenteni.

Csorba Zoltán szerint, aki két éven át (1989-1991) volt a Magyar Szó főszerkesztője, „a Magyar Szó esetében súlyos változást jelentett, amikor – szintén meghatározott szándékkal – az MNT kisajátította az alapítói jogokat. Azzal a magyarázattal, hogy magyar nyelvű napilapról lévén szó, ami a vajdasági magyarság érdekeihez tartozik, ki más tudná jobban érvényesíteni ezeket az érdekeket, mint az MNT. Valójában az MNT is különböző pártok képviselőháza kellene, hogy legyen, amibe végső soron beleférne, hogy a sajtótól elvárja a tárgyilagos, nem részrehajló magas szintű tájékoztatást. De már a kezdetén gyanítani lehetet, hogy az MNT-ben a hatalmi párt (a Vajdasági Magyar Szövetség – B.A.) fogja szoros ellenőrzése alá vonni a Magyar Szót, arra hivatkozva, hogy ők tudják a legjobban, melyek a vajdasági magyarság érdekei, amit a sajtónak támogatni, sőt propagálni kell. Mivel az alapító minden esetben átveszi „az anyagi feltételek biztosítását is”, adottak a feltételek, hogy kézben tartsa a szerkesztőséget. Durvább kifejezéssel élve: könnyedén megzsarolhatja szerkesztés politikát”.

A Magyar Szó helyzetének „súlyos változását” Csorba abban a mulasztásban látja, hogy „az elején nem került sor az alapítóval elvi megállapodásra, amely tartalmazta volna a játékszabályokat”. – A Magyar Szónak volt akkora tekintélye és súlya, hogy ezt megtehette volna. Kötelezni az alapítót, hogy biztosítsa a lap megjelenését, de őrködjön a sajtószabadság, a tárgyilagos tájékoztatás elve felett is, ne zsarolhasson sem leváltásokkal, sem a pénzbeli juttatásokkal...”[11]

Ennek a megállapodásnak a megkötésére még most is sor kerülhetne, de a szerkesztőség ilyen irányú követelést – ismereteim szerint – nem támasztott. Elégedett, a jelenlegi helyzettel – legalábbis Németh Zoltán.

Az Újvidéki Televízió magyar szerkesztősége és műsorai visszafejlődőben vannak, úgy a szerkesztőség munkatársainak száma, a műsorok terjedelme és minősége tekintetében, mint műszaki szempontból.

– Mindig irigykedve hallgatjuk az idősebb kollégák történeteit az úgynevezett aranykorról, amikor több mint száz tagja volt a szerkesztőségünknek. […] A 80-as évek elején csak a sportesemények élő közvetítése (magyar nyelven) évi 27 000 percet tett ki. Most nagyjából 57 000 percünk van évente összesen[12] – nyilatkozta Szakács Áron a VRTV magyar nyelvű műsorainak felelő szerkesztője.

A vele készült interjú február 24-én került fel az internetre, a Napló értesülése szerint viszont „Szakács még február 22-én benyújtotta lemondását”.[13] Hogy mi lehet a lemondás mögött, arról még nem közöltek semmit.

A magyar nyelvű televíziózáshoz tartozik, hogy „a szabadkai székhelyű vajdasági magyar hatalomnak van egy helybéli üdvöskéje, a Pannon RTV, amelynek serényen egyengeti az útját: mindenható médiumot szeretne kreálni belőle”.[14] Talán részben ezzel is magyarázni lehetne „a magyar hatalom” érdektelenségét az újvidéki köztelevízió magyar szerkesztőségének leépítése, műsorai terjedelmének és színvonalának csökkenése iránt.

A délvidéki magyar sajtó kaotikusnak is nevezett helyzetét a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesület (VMÚE) teljes passzivitása nem csak, hogy kiegészíti, de bizonyára hozzá is járult annak kialakulásához.

Bódis Gábor, az Újvidéki Televízió magyar szerkesztőségének egykori munkatársa, a Napló független politikai hetilap egyik alapítója a szervezetről mondja:

– És 30 évvel később (2010. június 19-én – B.A.)[15] az etnikai gettókba töpörödött vajdasági nemzetiségek létrehozták a saját „nemzeti” újságíró egyleteiket. A magyar olyan bábszervezet lett, hogy semmilyen ügyben nem mer, nem akar megnyilatkozni. Amikor a felette álló párt, a VMSZ a legsötétebb időket idézve tisztogatott a „saját” médiájában, ezek a vajdmagyar „szakmavédők” hallgattak, mint nyuszi a fűben.”[16]

A magyar újságírás helyzetét jellemzi az is, hogy a Vajdasági Rádió és Televízió (VRTV) vezető magyar „káderei” – különböző okokra hivatkozva – elhárították, hogy nyilatkozzanak Szabó Angélának.

Márton Attila, a VRTV kisebbségi műsorainak vezetője szerint ehhez „engedélyt kell kérni az igazgatótól”.[17]

Klemm József, , a VRTV vezérigazgató-helyettese szerint, „a felettes jóváhagyása csak abban az esetben szükséges, ha a televízió vagy a rádió képviselőjeként magáról az intézményről nyilatkoznak”.[18] Klemmel végül mégsem készült interjú. Hogy mi okból, nem tudni.

Öreg Dezső, az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségének a vezetője „elfoglaltságára és egyéb okokra hivatkozva nem akart nyilatkozni”.[19]

Sebestyén Imre, a Vajdaság Ma Délvidéki Hírportál alapító főszerkesztője, egészségügyi okokra hivatkozva utasította el az interjút. „Óvom a nyugalmamat, s ezzel az egészségemet. A téma pedig a nyugalom megzavarására alkalmas. :)”[20] – közölte.

Bodzsoni István, a Pannon Rádió és Televízió igazgatója pedig azért nem nyilatkozott, mert „nem szeretne sajtóvitába keveredni.”[21]

A délvidéki magyar tájékoztatás legfelelősebbjei nem kommunikálnak a nyilvánossággal, nem vállalják a felelősséget még a saját nyilatkozatukért sem? Nem mondják el véleményüket az általuk vezetett szerkesztőség és a sajtó helyzetéről? Milyen példát mutattak ezzel? Minek lehetne ezt nevezni? Félelemnek, gyávaságnak, a közösség iránti felelősségérzet hiányának? Az anyagi támogatást viszont közülük egyesek igénylik!

Amennyiben Szakács Áronnak az interjú miatt kellet távoznia, nekik most szolidaritást kellene vállalniuk.

***

A többségükben (jelenleg vagy korábban) hivatásos újságírókkal, szerkesztőkkel készített interjúkból arra következtethetünk, hogy a délvidéki/vajdasági magyarságnak nincsen szabad közszolgálati sajtója! Sajtószabadságról – „az összes hiányossággal együtt”[22] – csak az internetes lapok esetében lehet szó, amelyek „normális, gondolkodó délvidéki magyarok számára jelentik az egyetlen megnyilvánulási lehetőséget”.[23] Ezek közé sorolható a DélHír, a Szabad Magyar Szó, és részben az Újvidéki TV, a nyomtatott sajtó esetében pedig a Családi Kör hetilap.

A sajtónak a demokráciában társadalomformáló, hatalom ellenőrző szerepe is van. Nem hiába nevezték korábban „hetedik hatalomnak”. Ahol létezik, nem egy államelnök, miniszter, igazgató bukott meg már az miatt, hogy a sajtó a nyilvánosságra hozta a viselt ügyeit.

A vajdasági magyaroknak nincs szüksége szolgalelkű, pártirányítású sajtóra! Bizonyára a helyzetünk sok mindenben másként alakult volna, ha lenne szabad, független, a szakma szabályaihoz ragaszkodó sajtónk. Ezért, a délvidéki magyar sajtónak vissza kell szereznie a megbecsülést, a tekintélyét! Ez nélkül nem léphetünk előre!

Nem szabad országnak nem szabad a sajtója! Ez távolról sem jelenti azt, hogy a helyzettel meg kell békülni, hogy azt nem lehet megváltoztatni…

Ternovácz Istvánnak, az MNT Végrehajtó Bizottságának sajtóval megbízott tagja, most – feltéve, ha meg akarna dolgozni a bizonyára nem kevés fizetségéért, és tenni is a közösségért – átfogó programot és tervet kellene készíteni, amit az MNT elé terjesztene a délvidéki magyar sajtó helyzetének rendezésére. A magyar közösség elvárásai, az Európai Parlament állásfoglalásai és a civil szerveztek megállapításai alapján.

BOZÓKI Antal

Újvidék, 2019. március 4.

[1] https://freedomhouse.org/

[2] Freedom int the World 2019. https://freedomhouse.org/report/freedom-world/freedom-world-2019/democracy-in-retreat és https://freedomhouse.org/report/freedom-world/2019/serbia

[3] mh: Szerbia már csak félszabad ország? https://www.magyarszo.rs/hu/3905/kozelet/197006/Szerbia-m%C3%A1r-csak-f%C3%A9lszabad-orsz%C3%A1g.htm, 2019. február 7. [09:55] >> 2019. február 7. [20:22]. Lásd még: Ki rabolta el a szabadságot? https://www.magyarszo.rs/hu/3904/kozelet_politika/196978/Ki-rabolta-el-a-szabads%C3%A1got.htm, 2019. február 6. [14:09]

[4] Az Európai Parlament 2018. november 29-i állásfoglalása a Bizottság Szerbiáról szóló, 2018. évi jelentéséről (2018/2146(INI))

http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+TA+P8-TA-2018-0478+0+DOC+XML+V0//HU