2019. március 21., csütörtök

Óbecse:

Módosítják a Petőfi bezárásáról szóló javaslatot

Óbecse: Módosítják a Petőfi bezárásáról szóló javaslatot

Az óbecsei községi tanács keddi határozata alapján a Petőfi Sándor Általános Iskola megszüntetését is előirányozó, az általános iskolai hálózat kialakításáról szóló javaslat visszakerül a munkacsoport elé, hogy az módosításokat eszközöljön rajta, így várható, hogy végül mégsem zárják majd be az iskolát – tudta meg nem hivatalos információkból a Becsei Mozaik portál.
Arról, hogy ez az információ pontos-e, sem Suzana Đukić, a javaslat kidolgozásával megbízott munkacsoport vezetője, sem pedig Kinka Erzsébet, a munkacsoport tagja nem kívánt nyilatkozni, amit azzal indokoltak, hogy a munkacsoport még nem ült össze a községi tanács ülését követően .
A portál ezért Dragan Tošić községi elnökhöz intézett kérdéseket:
Nem hivatalosan úgy tudjuk, hogy módosítás céljából a községi tanács a javaslatot visszaküldte a munkacsoportnak, ebből pedig az feltételezhető, hogy a javaslat végleges változatában elállnak majd a Petőfi Sándor iskola bezárásától. Van-e ebben igazság?
– A községi tanácsban határozatot kellett hoznunk a javaslatról, és olyan határozat született, hogy a szöveg kerüljön vissza a munkacsoporthoz felülvizsgálatra. Úgy gondolom, hogy a módosításokat követően a községi tanács jóváhagyja majd a javaslatot. Jóváhagyhattuk volna jelenlegi formájában is, de éltünk a lehetőséggel, és a javaslatot visszaküldtük a munkacsoportnak, mert azt szeretnénk, hogy ebben a kérdésben konszenzus legyen.
Mi a konkrét ok, amiért a javaslat visszakerült a munkacsoport elé?
– A községi tanács véleménye.
Ennek mi volt az előzménye? Az a közvita, amelynek során főleg a Magyar Nemzeti Tanács, illetve a Vajdasági Magyar Szövetség illetékesei fogalmaztak meg kifogásokat, majd átadásra került egy kilencezer aláírást tartalmazó, az iskola megmaradását követelő petíció is?
– Szeretnék érhető lenni: mi egy komoly hatalom vagyunk. Az emberek elkezdtek különféle következtetéseket levonni, amikor a javaslat szövege még el sem készült. Ez akkor lesz végleges, mikor a községi képviselő testület elfogadja.
De már volt egy javaslat-tervezet, ami előirányozta a Petőfi Sándor Általános Iskola bezárását és ezt a javaslatot a munkacsoport tagjai egy hónapja sajtótájékoztatón ismertették…
– A javaslat az volt, hogy bezárják az iskolát. De a községi tanács nem így gondolja, ezért tartja szükségesnek a javaslat módosítását. A munkacsoport javasolta az iskola bezárását, a nyilvánosság pedig úgy reagált, ahogy, arra a javaslatra, ami még nem is került elfogadásra. Ilyen döntések esetén szeretném, ha konszenzus lenne.
Nem volt konszenzus, hiszen a VMSZ képviselői a javaslat ellen szavaztak.
– Nemcsak erről van szó. Ha bárkit a polgárok közül megkérdezünk, hogy mit gondol egy iskola bezárásáról, azt fogja mondani, hogy ellenzi azt. Másfelől viszont az adatok arról árulkodnak, hogy a következő években foglalkoznunk kell ezzel a problémával.
Feltételezhetjük-e, hogy a munkacsoport új javaslata nem fogja előirányozni az iskola bezárását?
– A községi tanács azt javasolta a munkacsoportnak, hogy ne zárják be az iskolát, hanem két iskolát vonjanak össze – nyilatkozta a Becsei Mozaik portálnak Dragan Tošić.
2019. március 20. [15:12]
https://szabadmagyarszo.com/2019/03/20/obecse-modositjak-az-iskolaskor-elotti-intezmenyek-es-az-altalanos-iskolai-halozat-kialakitasarol-szolo-javaslatot/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése