2019. május 17., péntek

Húsz éve történt…


Jugoszlávia bombázásának krónikája
(1999. március 23. – június 13.)

Hétfő, május 17.
* NATO-gépek tizenegyedszer lőtték Čačakot. A Belgrád melletti Batajnica környékére két lövedék csapódott, a lipováci erdő irányából pedig üt robbanás hallatszott. Kraljevo és Užice környéki célpontokat is bombáztak.
* Pancsova ipari negyedének bombázása után a városból ideiglenesen 60 000 embert evakuáltak – közölte Slobodan Tošović, a belgrádi egészségvédelmi intézet toxikológusa.
* Törökbecsén nagy részvét és tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra Kormányos Rudolf 21 éves kiskatonát, aki szolgálatteljesítés közben vesztette életét Koszovóban.
* Az Európai Unió (EU) teljes mértékben támogatja, hogy Martti Ahtisaari finn elnök közvetítsen a kosovói válság megoldásában – közölte Helsinkiben Gerhard Schröder német kancellár.
* Massimo D`Alema olasz kormányfőnek a jugoszláviai válság megoldására vonatkozó kezdeményezését megvitatták az EU külügyminiszterei Brüsszelben.  A miniszterelnök javaslata szerint a JSZK bombázását azonnal beszüntetnék, azzal a feltétellel, ha Belgrád elfogadja a Biztonsági Tanács határozatát, amely tartalmazza a G8 csoport elveit, amelyeket Oroszország és Kína is támogat. Az indítvány tartalmazza azt is, hogy ha Belgrád elutasítja a BT határozatát, akkor a NATO szárazföldi beavatkozást indít. A szerbiai ellenzéki pártok általában támogatják ezt az elképzelést.
* A márka feketepiaci árfolyama 10,00-12,00 dinár.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése