2019. május 18., szombat

Végrehajtók: korunk könyörtelen vámszedői

Megjelent a napokban egy összefoglaló írás a Délhír internetes újságban arról, hogy miként fogják szigorítani a végrehajtás „szabályait” a mi kis Szerbiánkban. Már eddig is hajmeresztően válogatott cifraságokról lehetett olvasni a sajtóban, s a központosított állami harácsolásnak ez az új ága alighanem most fog majd virágba borulni. Idézet a szövegből:

A végrehajtásról szóló új törvény elmélyíti a nyomort és a szegénységet, hiszen nem érinti a nagy adósokat, hanem csak a legkiszolgáltatottabb és legsebezhetőbb rétegekre csap le. Ahelyett, hogy az adócsaló vagy egyszerűen “csak” a horribilis tartozásaira “rá se bagózó” dúsgazdag oligarchákat látogatnák meg, a végrehajtók szinte kizárólag a nincstelenség határán élő adósokra rontanak rá, akik közül sokan pont az említett oligarchák áldozatai. A Tető a fej felett civil szervezet emiatt követeli az Igazságügyi Minisztériumtól, vonja vissza a javasolt törvénytervezet módosított változatát és úgymond tegye emberségessé a jogszabályt.


Egy régebbi, még 2013 nyarán történt eset emlékezetes marad a számomra, akkor egy szegény, szerencsétlen topolyai embernek mind a 4 hold földjét elárverezték – mindössze 35 ezer dinár tartozás fejében, és ami a leginkább torokszorító az esetben: az égvilágon senki nem segített a bajba jutott magyar emberen. Kasza Róbert egyéves futamidejű bankkölcsönt vett fel, amit képtelen volt a megszabott határidőig törleszteni, ezért bíróságra adták, és a hátralék miatt elúszott az összes termőföldje.

Akkor így nyilatkozott Lakatos Jánosnak, a Magyar Szó újságírójának: Eljárok dolgozni alkalmi munkákra, amikor hívnak, górézni, trágyát hordani, behányni a szenet. De ezért nem kérhetek sok pénzt, mert főleg idősek hívnak segíteni, és nekik sincs sok. Főként a földből éltem, de azt elvették. Az fáj a legjobban, hogy édesapámtól örököltem azt a földet, és jogtalanul vették el, az biztos.

A Kevihez tartozó egyik tanyán élő Boros Rózsa is megjárta a kölcsönnel. Házvásárlásra igényelt 12 ezer eurót, amit valójában sosem kapott meg, ám mégis 4 hold földjét akarták elárverezni. Az elkeseredett asszony küzdelme nyolc éven át tartott. Mindvégig azt állította, hogy közönséges csalók hálójába került, akik már az üzlet megkötésekor szándékosan becsapták, félretájékoztatták és félrevezették. A kedvező hiteleket ígérő pénzügyi csoport később is zavartalanul folytatja a tevékenységét.

Ismerősömet áramtartozás miatt adták bíróságra, nemsokára felbukkant a láthatáron a végrehajtó, az asszony nyugdíjából vonták le havonta nem csak a tartozást, hanem a végrehajtás költségeit is.  

Olyan eset is megtörtént, hogy elhelyezkedett a fiatal férfi, majd nemsokára csöngött a telefon a munkaadójánál, akivel közölték, hogy mivel a szülőknek van kifizetetlen villanyszámlájuk, a gyerek havi fizetéséből fogják majd az adósságot levonni, amennyiben azt nem törlesztik a megszabott határidőn belül.  

Környezetemben a hét elején zajlott a legfrissebb eset: egy alig 9 000 dináros telefonszámla miatt megjelent a végrehajtó, bekéredzkedett a lakásba és sűrű fényképezés kíséretében számba vette meg nyomban be is árazta az elkobozásra kiszemelt használati tárgyakat. A szociális szükséglakásban egyedül élő fiatalasszonynak (akitől épp most a szociális segélyt is 3 hónapra megvonták) szinte még meglepődni sem volt ideje, ugyanis a rapidfoglalás – a bemutatkozástól az elköszönésig – röpke 20 perc alatt lezajlott. A pénzbehajtó a televízióval kezdte a lajstromozást: becslése szerint 3 000 dinárt ér, a porszívó 2 000-ret, a kis asztal 1 500 dinárt, a számítógép (monitorral, billentyűzettel, egérrel) 5 000 dinárt, a két hangszóró 1 500 dinárt, a mobiltelefon 1000 dinárt, a tulajdonos biciklije szintén 1 000 dinárt kóstál. A megkárosított fiatalasszony már a telefonvásárláskor átverés áldozata lett, az egészen idáig senkit nem érdekelt. A barátja lelépett az okos telefonnal, ő meg csak a havi törlesztő részletek számláit kapta. Hiába tett panaszt az üzletben is, a rendőrségen is, ügyével nem foglalkoztak – helyette megérkezett a végrehajtó.

Ha a kijelölt dátumig nem fizeti ki a 9 000 dináros tartozást, megint jön a foglaló, és akkor már viszi is a számítógépet, a porszívót, a tévét, az asztalt, a mobiltelefont meg még a biciklit is…
Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése