2019. május 15., szerda

Zenta:

Aki nem a községben született, az nem kaphat kétnyelvű anyakönyvi kivonatot

Zenta: Aki nem a községben született, az nem kaphat kétnyelvű anyakönyvi kivonatot 
Sarnyai Rózsa Edit, a községi közigazgatási hivatal vezetője és Czegledi Rudolf, a város polgármestere

A kétnyelvű anyakönyvi kivonatokkal kapcsolatban előállt új helyzetet igyekezett tisztázni Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere és Sarnyai Rózsa Edit, a községi közigazgatási hivatal vezetője a szerda délelőttre összehívott sajtótájékoztatón.
Mint ismeretes, a hét elején Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke (akit éppen Czegledi helyére nevezett ki Pásztor István, a VMSZ elnöke), a legnépszerűbb közösségi oldalon osztott meg egy fotót azzal a szöveggel, hogy:
„De, hol vannak a kétnyelvű anyakönyvi kivonatok?” – tette föl a kérdést szombati írásában mgr. Bozóki Antal, kígyót-békát összehordva a VMSZ elnökéről, meg rólam. Tessék, Anti bácsi, itt egy mai kétnyelvű! Önnek jó egészséget kívánok, a hasonló – frusztrációtól fröcsögő – írásokat közlő portáloknak meg azt javaslom, legyenek körültekintőbbek, nehogy a végén drágább legyen a leves, mint a hús!”
Aztán igen gyorsan kiderült, hogy Szabadkán valóban lehet már kétnyelvű anyakönyvi kivonatot igényelni, s ugyanez a helyzet Magyarkanizsán is, azzal, hogy ott az ügyintéző hozzátette, csak azoknak tudnak kiadni magyar nyelvű anyakönyvi kivonatot, akik a községben születtek. Zentán hétfőn még azt az információt közölték telefonon, hogy nem adnak ki kétnyelvű anyakönyvi kivonatokat, kedden viszont már azt mondták, hogy elkezdődött a magyar nyelvű anyakönyvi kivonatok kiadása.
A sajtótájékoztatón először Czegledi Rudolf közölte, hogy a tévhíreket szeretnék eloszlatni a kétnyelvű anyakönyvi kivonatokkal kapcsolatban.
Sarnyai Rózsa Edit elmondta, hogy január 1-től csak olyan kivonatokat lehetett kiadni, amelyen a kérvényező neve szerepelhetett csak magyar nyelven, feltéve, ha az illető személy nevét magyarul is anyakönyvezték.
A zentai önkormányzat 2019 április végén kapta meg azt a hivatalos dokumentumot a minisztériumtól, amely tartalmazza azokat az utasításokat, hogyan lehet kiadni olyan kétnyelvű anyakönyvi kivonatot, amelyben a néven kívül a többi adat is szerepel magyar nyelven.
– Kérvényt kell benyújtani, hogy kétnyelvű anyakönyvi kivonatot kapjon valaki, vagyis igényelni kell a dokumentumot. A kétnyelvű anyakönyvi kivonatokat mindenki a születési helyén kell kérvényeznie, vagyis, aki nem Zenta községben született, az Zentán nem tud kétnyelvű anyakönyvi kivonatot sem igényelni, sem kapni – mondta Sarnyai Rózsa Edit, aki arra a kérdésre, hogy mennyi idő telik el a kérvény átadásától a kétnyelvű anyakönyvi kivonat kézhezvételéig, azt felelte, hogy a folyamat egy-két napot vesz igénybe, de aki szerencsés, az még a kérvény átadásának napján is megkaphatja a kétnyelvű anyakönyvi kivonatát, ugyanis a dokumentum kiadása az ügyintézők terheltségétől függ.
Arra az újságírói kérdésre, hogy elektronikus módon lehet-e igényelni kétnyelvű anyakönyvi kivonatot, a közigazgatás vezetője annyit mondott, hogy eddig lehetett igényelni (csak éppen azok nem voltak kétnyelvűek, leszámítva a nevet – a szerz. megj.), amiből arra lehet következtetni, hogy a kétnyelvű anyakönyvi kivonat igényélése elektronikusan jelenleg nem működik.
A többi dokumentummal is ugyanez a helyzet, vagyis, aki Zentán hunyt el, annak a hozzátartozójának kérvényeznie kell a kétnyelvű halotti bizonylatot, s pár napon belül megkaphatja.

2019. május 15. [10:35]
https://szabadmagyarszo.com/2019/05/15/zenta-aki-nem-a-kozsegben-szuletett-az-nem-kaphat-ketnyelvu-anyakonyvi-kivonatot/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése