2019. május 10., péntek

Nagybecskerek:

A tartományi illetékes titkárság sem kapott hatástanulmányt

Nagybecskerek: A tartományi illetékes titkárság sem kapott hatástanulmányt

A Tartományi Településrendezési, Építészeti és Környezetvédelmi Titkárság közölte, hozzájuk nem érkezett meg a Shandlong Linglong gyár környezetre gyakorolt potenciális hatásait felsorakoztató tanulmány, így – hatástanulmány és kérelem hiányában – ők az engedélyt sem adhatták ki a kínai gumiabroncsokat készítő cégnek. Korábban a Környezetvédelmi Minisztériumban és a nagybecskereki önkormányzatból is azt közölték, hogy dokumentumot ők sem kaptak, és ez esetben a tartományi titkárság az illetékes. Ezután fordult a Polgári Fordulat nevet viselő civil szervezet a tartományi titkársághoz, de mint kiderült, ők sem tudnak sokkal több információval szolgálni. A Tartományi Településrendezési, Építészeti és Környezetvédelmi Titkárság a válaszlevelének végén azt írta, hogy az építkezéssel kapcsolatos kérdésekkel forduljanak a Tartományi Energiaügyi, Építkezési és Közlekedési Titkársághoz.
Mint arról a Szabad Magyar Szó is beszámolt, a Délkelet-Écska ipari övezetben március 30-án kezdődött el a legnagyobb szerbiai zöldmezős beruházás építése. A mintegy egymilliárd dolláros beruházással épülő kínai gumiabroncs-gyár alapkőletételén jelen volt Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke is. Az ünnepélyes alapkőletétel során Feng Vang, a Shandong Linglong vezérigazgatója kihangsúlyozta, hogy ez lesz a cég első gyára Európában, amely megfelel minden környezetvédelmi követelménynek. 
2019. május 10. [9:12]
https://szabadmagyarszo.com/2019/05/10/nagybecskerek-a-tartomanyi-illetekes-titkarsag-sem-kapott-hatastanulmanyt/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése