2019. május 28., kedd

Húsz éve történt…


Jugoszlávia bombázásának krónikája
(1999. március 23. – június 13.)

Péntek, május 28.
* A NATO több hullámban támadta Belgrádot, Ništ, Aleksinacot, Lekovacot, Vladičin Hant, Pirotot, Valjevo és Koszovó térségét. Belgrádban cirkáló rakéták romboltál le  a Bežanijska Kosan és a  Leštanin levő áramelosztót, s ennek következtében az egész ország területén tovább romlott az áramellátás. Egy rakéta a temerini Staro Đurđevo Helyi Közösség közelében az Öreg-majornak nevezett, nem beépített területen robbant fel.
* Jugoszlávia elfogadja a G8 csoportnak a koszovói válság megoldására vonatkozó elveit és egyetért azzal, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa az ESZ Alapokmányával összhangban határozatot hozzon – áll abban a közleményben amelyet a hivatalos Belgrád adott ki Slobodan Miloševićs, a JSZK elnöke és Viktor Csernomirgyin orosz elnöki különmegbízott megbeszélései után.
* A jugoszláv kormány közölte, hogy a JSZK nem ismeri el a hágai törvényszéket és elutasítja a Slobodan Milošević jugoszláv elnök ellen a nemzetközi bíróságnál tett vádemelést. A közlemény szerint „újabb Jugoszlávia elleni manipulációról van szó, és ez újabb bizonyíték, hogy a hágai törvényszék nem a jog és az igazságügy intézménye, hanem a washingtoni és brüsszeli parancsok végrehajtásának eszköze”.
* A belgrádi értelmiségiek egy csoportja felszólította Jugoszlávia és Szerbia vezetőit, hogy higgyenek Viktor Csernomirgyinnek, az orosz elnök megbízottjának jó szándékéban. A csoport külön kérte, hogy a viszonyokat Montenegróval demokratikus úton oldják meg.
* A Vajdasági magyarok Demokratikus Szövetsége és a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői együttműködési megállapodást írtak alá és felhívták a többi magyar pártot is az új alapokon nyugvó együttműködés kialakítására.
* Az Európai Unió, illetve az európai NATO-tagállamok védelmi miniszterei Bonnban tanácskozást tartottak. Ezt megelőzően William Cohen amerikai védelmi miniszter megpróbálta rábírni a mértékadónak tartott NATO-országokat szárazföldi offenzíva megindítására a Balkánon. Kollégaival azonban csak abban tudott megegyezni, hogy fokozni kell a légicsapások intenzitását és kibővíteni a célpontok listáját.
* A NATO akciói június közepére elvezethetnek a koszovói konfliktus lezárásához – jelentette ki Varsóban Javier Ruperez, az Észak-atlanti Közgyűlés elnöke.
* A Beta hírügynökség jelentése szerint – amelyben a Washington Post írására hivatkozik – a NATO katonai parancsnokai politikai jóváhagyást kaptak polgári telefonos és számítógépes központok támadására is.
* Megkezdték támadó műveleteiket Jugoszlávia felett az amerikai tengerészgyalogság Taszárra (Magyarország) vezényelt F-18-as harci gépei. A taszári légibázisra megérkezett három A-10-es harci gép is. A „varacskos disznó”-nak és „tankölőnek” nevezett harci gépeket páncélozott földi célpontok megsemmisítésére fejlesztették ki.
* Soros György magyar származású amerikai üzletember a washingtoni Johns Hopkins Egyetemen mondott beszédében éles szavakkal ítélte el a Koszovóval kapcsolatos stratégiát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése