2019. június 4., kedd

„A mi listánk győzött”


Tisztességes EP választásról a Délvidéken még véletlenül sem beszélhetünk!



– A vajdasági magyarok szívből örülhetnek, a mi listánk győzött – így értékelte a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) győzelmét Pásztor István a Pannon RTV-nek Budapesten.[1]
Pontosabban mit is takar a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ/BMC) örökös elnökének mondata?
A Fidesz megnyerte ugyan az európai parlamenti választásokat, a 24 képviselő hely közül 13-at szerzett, de a kétharmadot, amit célul tűzött ki, mégsem sikerült elérni.
Deli Andor, a Fidesz-KDNP/VMSZ jelöltje, a várakozásoknak megfelelően, de nem a saját érdeme alapján (a 11. helyen) ismét képviselői mandátumhoz jutott. Marad neki, tehát, a horribilis eurós képviselői fizetés, és Pásztort István is fellélegezhet, Ábel nevű fia továbbra is Deli asszisztense lehet.[2]   
Arról viszont már lehetne vitatkozni, hogy a vajdasági magyarok mennyire örülnek ennek a győzelemnek. A tényeket ugyanis mégsem lehet figyelmen kívül hagyni.
Vajdaságban – a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai alapján – 59 400-an regisztráltak a választási névjegyzékbe szerbiai címmel, és 40 253-an szavaztak.[3]
A 2018-a Magyar Nemzeti Tanácsi választásokon 129 471 fő volt a jogosult a részvételre. Az összes leadott szavazat száma 47 309 volt.[4]
Még ha elfogadjuk Pásztor nyilatkozatát, miszerint „mintegy ötvenezren szavaztak, a 70 ezer (valójában kettős állampolgárságú  – B.A.), szavazati joggal rendelkező vajdasági magyar közül,”[5] akkor is a délvidéki magyar szavazópolgároknak mindössze 38,63 százaléka vett rész az EP választásokon.
A négy EP képviselő mandátumhoz jutott Demokratikus Koalíció (DK) szerint „teljesen átláthatatlan, hogy a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélszavazatait hogyan vették figyelembe az EP-választáson. […] Nem tudni, hogy akik választóként regisztrálva lettek, élnek-e egyáltalán, illetve regisztrálásukat ők maguk kérték-e. Ugyanígy ellenőrizhetetlen, hogy a regisztráltak maguk adták-e le szavazatukat, vagy helyettük mások. Ezen túl teljesen zavaros bizonyos határon túli magyar szervezetek szerepe a folyamatban”.[6]
A tények közé tartozik az is, hogy Deli Andornak a választásokon ellenfele nem volt. Egyetlen másik magyarországi párt sem állított képviselő-jelöltet a Délvidékről! Milyen választás az, ahol nincs legalább még egy jelölt?
A magyarországi pártvezetők közül – ismereteim szerint – egyedül Sneider Tamás, a Jobbik elnöke, az Országgyűlés alelnöke egyetlen egy utcafórumot tartott  (Zentán).[7]
A Magyar Mozgalom (MM) a választások kapcsán közleményben mondta ki, hogy „nem tud támogatni olyan listát, amelyen rajta van egy olyan párt (VMSZ – B.A.) tagja is, amely megszavazta, hogy november 25., Délvidék elcsatolásának napja Vajdaság ünnepe legyen”.[8]
A Vajdasági Magyarok Demokratikusa Közössége (VMDK) egymondatos, szinte semlegesnek is mondható közleménnyel jelentkezett, miszerint „bízik abban, hogy a szavazati joggal rendelkező magyarok minden ráhatás nélkül képesek önállóan eldönteni, hogy rész vesznek-e az európai parlamenti választásokon és képesek – a választás tisztaságát veszélyeztető, kiskorosító segítéség mellőzésével” – saját meggyőződésükre támaszkodva, azokra szavazni, akik az igazi magyar nemzeti érdekeket képviselik”.[9]
Ilyen gyér és csaknem érdektelen ellenzéki választási fellépés mellett – még ha nem is számítjuk a „pásztorfiúknak” is nevezet  VMSZ aktivisták „segítségét” a választóknak kitölteni „az azonosításhoz szükséges iratokat”[10] – nem kell csodálkozni a Fidesz-KDNP/VMSZ sikerén.
A délvidéki magyar sajtó – a DélHír portál és a Szabad Magyar Szó és a VRTV magyar szerkesztősége tisztes kivételével  – ezúttal is igazolta, hogy teljesen a VMSZ irányítása alatt áll. – A legnagyobb hányada beállt teljes mellszélességgel a kampány mögé: minden rendezvényről tudósított, minden alkalmat kihasznált a pártkoalíció népszerűsítésére – csak épp a „kampányrendezvény” vagy a „választási műsor” megjelölést felejtették le a lapok széléről és a hírműsorok blokkjainak az elejéről” – írja Sinkovics Norbert az Autonómián.[11]
Ilyen egyenetlen feltételek között tisztességes EP választásról a Délvidéken még véletlenül sem beszélhetünk!
Az egyébként sem politikai alkatú Deli Andor eddig sem a vajdasági magyarokat képviselte az Európai Parlamentben. A továbbiakban is azt fogja tenni, amit a pártvezetői mondanak neki. Képviselői feladatairól semmilyen párbeszéd nem folyt, és az iránta való elvárások is csak homályos és általános nyilatkozatokban lettek megfogalmazva, sehol elfogadva. Pedig, az EP választás jó alkalom lett volna a magyar közösség követeléseinek (pl. a magyar autonómia) konkrét meghatározására.
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének és a Magyar Mozgalomnak – amennyiben a továbbiakban is ellenzékből kívánnak politizálni – új uta(ka)t és partner(eke)t kell keresni az Európai Parlamentben, akik hajlandók nem csak felvállalni és képviselni is az itteni magyar közösség érdekeit.   
BOZÓKI Antal
Újvidék, 2019. június 4. 

__________
[1] Pásztor: A vajdasági magyarok szívből örülhetnek, a mi listánk győzött: https://szabadmagyarszo.com/2019/05/27/pasztor-a-vajdasagi-magyarok-szivbol-orulhetnek-a-mi-listank-gyozott/, 2019. május 27. [8:22]
[2] R.P.: Családegyesítés céljából látogatott Pásztor István Brüsszelbe. https://delhir.info/2018/02/01/csaladegyesites-celjabol-latogatott-pasztor-istvan-brusszelbe/, 2018. február 1., és Pásztor és Fia(i) Kft., https://delhir.info/2019/03/08/pasztor-es-fiai-kft/, 2019. március 8.
[3] Tóth Barnabás Felicián: Pásztorék rendszere szállította a szavazatokat a Fidesznek, https://24.hu/kulfold/2019/06/03/levelszavazat-ep-valasztas-vajdasag-vmsz-fidesz/, 2019. 06. 03. 08:16
[4] 2018-as magyar nemzeti tanácsi választás. https://hu.wikipedia.org/wiki/2018-as_magyar_nemzeti_tanácsi_választás
[5] Lásd a 3-as alatti írásban.
[6] H. Á.: Gyurcsány Fletóék nekimentek az EP választásokon voksoló délvidéki magyar szavazóknak
https://delhir.info/2019/06/01/gyurcsany-fletoek-nekimentek-az-ep-valasztasokon-voksolo-delvideki-magyar-szavazoknak/
[7] Zenta: Utcafórumot tart az Országgyűlés alelnöke. https://szabadmagyarszo.com/2019/05/07/zenta-utcaforumot-tart-az-orszaggyules-alelnoke/, 2019. május 7. [18:23]
[8] Nem támogatjuk a kétkulacsosságot! http://www.magyarmozgalom.rs/hu/hirfolyam/nem-tamogatjuk-a-ketkulacsossagot, 2019. április 23.
[9] A VMDK közleménye. http://www.vmdk.org.rs/, 2019. május 16.
[10] A VMSZ aktivistái járják Szabadka helyi közösségeit. https://szabadmagyarszo.com/2019/05/16/a-vmsz-aktivistai-jarjak-szabadka-helyi-kozossegeit/, 2019. május 16. [17:14]
[11] Kampány a szürke zónában. http://hu.autonomija.info/kampany-a-szurke-zonaban/, 2019. május 29.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése