2013. június 10., hétfő

A vajdasági magyar Gulliver sajtótájékoztatója: "A VMSZ-ben egyetlenegy embernek sincs kétes ügylete, és nem is lesz"



Istvánunk számára bizonyára minden délvidéki magyar ember - nézeteitől függetlenül - egyformán kedves, fontos és értékes, hiszen annak ellenére, hogy pártjára legutóbb az itteni magyarság mindössze egynegyede szavazott, mégis mindannyiunk nevében szokott beszélni - az anyaországban és Szerbiában egyaránt.
Örömmel vettük tudomásul, hogy a legnagyobb vajdasági magyar számára különösen kedves a DélHír Portál kis szerkesztősége, ugyanis a tegnapi sajtótájékoztatója tulajdonképpen a médiumunkról, illetve az általa feltárt tényekről és igazságról szól.
Lehet, hogy egyesek ezúttal is hiányolják majd a derék Pista bácsi kijelentéseinek mélyreható elemzését, de hogy jövünk mi ahhoz, hogy egy ilyen brilliáns elme, egy ilyen szellemi óriás gondolataiban turkáljunk? Ehelyett maradunk régi bevett szokásunknál: feltesszük neki csendes, szerény kérdéseinket, amelyekre - most, hogy megtudtuk mennyire közel állunk a szívéhez - biztosan készségesen válaszol majd egyik következő sajtótájékoztatóján vagy valamelyik ünnepi rendezvényen, legyen az akár egy jó kis szamárverseny vagy más jelentős esemény megnyitója.
Addig is két fanatikus, hiperaktív VMSZ-hívő hozzászólónk bizonyára segít eligazodni István tömény bölcsességeinek labirintusában.
Lássuk hát mit mondott a vajdasági magyarság Gullivere.
"Május 21-én volt egy éve, hogy a VMSZ bűnvádi feljelentést tett ismeretlen személyek ellen választási csalás gyanújával".
Mi úgy emlékszünk rá, hogy a a VMSZ tisztségviselői az "ismeretlen személyekben" a Demokrata Párt aktivistáit ismerték fel. Ezt Istvánon kívül Maglai Jenő is nyíltan kimondta. Tévedünk? Ha nem tévedünk, miért léptek koalícióra a csalás gyanúja alatt levő párttal? Miért nem politizálnak ellenzékben? Ha Ön azt mondja, azért kellett mindenáron a "sunyi" Demokrata Párttal egybeolvadni, mert ezt megköveteli az itteni magyarság érdeke, hinni fogunk Önnek (pláne, ha ezt meg is indokolja).
"Mint Pásztor elmondta, a párt irányelvei a megbízhatóság, az önállóság és a szavahihetőség, amelyektől nem hajlandóak tágítani, akár tetszik ez másoknak, akár nem".
Nekünk ez nagyon tetszik. Megihlet és reménnyel tölt el bennünket. Csak két kérdésre kérnénk választ. Önök megszakították a szövetséget a Demokrata Párttal? Tehát önállóak? De hiszen ez bombahír! Ami a szavahihetőséget illeti, melyik szavukat higgyük el: azt, hogy területi autonómiát akarnak (ahogyan a programjukban is szerepel, s amit pár anyaországi rendezvényen kijelentettek), vagy azt, hogy így jó, ahogy van (sőt egyre jobb, amit Önök egyes szerb médiumoknak nyilatkoztak).
"Nem a képviselő-testületi többséghez keresünk partnereket, hanem elképzeléseinkhez és az sem érdekel bennünket, hogy a szövetségeseket a hatalmi vagy az ellenzéki oldalon találjuk meg. Végső ideje, hogy Szabadkát kihúzzuk abból a tespedtségből amelyben hosszú ideje van".
Engedjen meg két kérdést. Ezt úgy értsük, hogy Önök lassan, fokozatosan hozzá akarják szoktatni a polgárokat a Szerb Haladó Párttal való esetleges szövetség gondolatához? Kettő: Önök huszonhárom évig hagyták, hogy Szabadka tespedjen? Csak most jött el az idő, hogy kihúzzák a várost a ...? Persze jobb későn, mint soha.
"Pásztor nyomatékosította azon híresztelések cáfolatát, miszerint a párt szabadkai szervezetében egyesek külön álláspontokat képviselnének, illetve a VMSZ által a szabadkai városvezetésbe delegált politikusok körében belső feszültség alakult volna ki. Kijelentette: ezek a mendemondák és a hasonló jellegű találgatások nincsenek összhangban a valóssággal".
Ezt jó tudni. Akkor ezentúl egy szavát sem higgyük el a VMSZ magas beosztású informátorainknak? Tökéletes a harmónia az Önök soraiban? Akkor jó. Most fellélegeztünk.
"A VMSZ elnöke hangsúlyozta továbbá: azoknak a szóbeszéd tárgyát képező történeteknek pedig végképp nincs igazságalapjuk, hogy a VMSZ politikusait különböző ügyek miatt zsarolnák vagy esetleg sakkban tartanák őket. Pásztor itt kiemelte: a VMSZ-ben egyetlenegy ember tevékenysége sem kérdőjelezhető meg, senkiről egy rossz szó sem mondható, egyszerűen azért, mert senkinek sincs közülük semmilyen kétes ügylete, és nem is lesz. Hozzátette: ha az elmúlt hónapokban történt volna ilyen jellegű dolog, az már rég megjelent volna valamelyik bulvárlapban".
Az Informer lap egyik nemrég megjelent számának címlapsztorija arról szól, hogy Bojan Pajtićnak és Istvánunknak tudnia kellett a Vajdasági Fejlesztési Bank körüli súlyos mesterkedésekről. Vagy ez csak egy hallucináció volt? Lehet, hogy le sem fordítottuk és jelentettük meg az említett cikket? Előfordul, hogy az ember rosszakat álmodik. Nyugtasson meg minket, mondja azt, hogy az egész csak egy lidércálom volt.
"A VMSZ elnöke elmondta továbbá, hogy az elmúlt hetekben a párton belül többször is voltak hosszú órákon át tartó megbeszélések és egyeztetések is, amikor nézetkülönbségek is felszínre kerültek, a tanácskozások érzelmi kitörésektől sem voltak mentesek, de az egyeztetések hozadéka mindenképpen derűlátásra ad okot".
Az előbb még "nyomatékosította azon híresztelések cáfolatát, miszerint a párt szabadkai szervezetében egyesek külön álláspontokat képviselnének, illetve a VMSZ által a szabadkai városvezetésbe delegált politikusok körében belső feszültség alakult volna ki". Most pedig azt mondja: "a párton belül többször is voltak hosszú órákon át tartó megbeszélések és egyeztetések is, amikor nézetkülönbségek is felszínre kerültek, a tanácskozások érzelmi kitörésektől sem voltak mentesek". Tehát Szabadkán nincsenek nézetekülönbségek és érzelmi kitörések, csak másutt? Hogyan fest egy ilyen érzelmi kitörés? Remélem nem szoktak egymásra kiabálni.
Akárhogyis, István ezzel a sajtótájékoztatójával végre megnyugtatta a délvidéki magyar közvéleményt. Megtudtuk, hogy az érzelmi kitöréseket és a nézetkülönbségeket leszámítva, a VMSZ háza táján idilli nyugalom honol, a párt égboltján pedig rózsaszín felhők lebegnek. És "a VMSZ-ben egyetlenegy ember tevékenysége sem kérdőjelezhető meg, senkiről egy rossz szó sem mondható, egyszerűen azért, mert senkinek sincs közülük semmilyen kétes ügylete, és nem is lesz." Vagyis mindenki makulátlan és talpig becsületes. És az is marad. Örökre.
Ennek tudatában minden délvidéki magyar nyugodtan alhat. Ők védik az érdekeinket.
A dőlt betűkkel kiemelt részek a Magyar Szó és a Vajma médiumokból átvett idézetek
http://www.delhir.com/delvidek/magyarsag-koezelet/9185-a-vajdasagi-magyar-gulliver-sajtotajekoztatoja-qa-vmsz-ben-egyetlenegy-embernek-sincs-ketes-uegylete-es-nem-is-leszq-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése