2013. június 18., kedd

Pisti politikai labirintusa: „A VMSZ-nek Szabadkán nincs semmilyen problémája, a szabadkai politikának vannak problémái!” A VMSZ nem része a szabadkai politikának?



István, a vajdasági magyarság dicső éllovasa az elmúlt hetekben felvilágosította a közvéleményt, hogy: pártja nem közeledik senkihez, nem távolodik senkitől, többé nem lesz senkinek a kapcarongya, minden vezetője és tagja talpig becsületes, valamint a képviselői a jövőben saját belátásuk szerint fognak szavazni.
Partnereket azonban továbbra is keres, de nem a parlamenti többség eléréséhez, hanem csakis az elképzelései valóra váltásához.
Azt is közölte, hogy a VMSZ-nek Szabadkán nincs semmilyen problémája, csak a szabadkai politikának vannak problémái. Ez csakis azt jelentheti, hogy a VMSZ megszűnt politikai szervezetként létezni (legalábbis Szabadkán biztosan), tehát a patyolattiszta emberek klubjává vált, amelynek nincsenek gondjai és másoknak sem okoz gondot. Tetszik érteni?
Szabadkán és más helyi szinteken a VMSZ koalíciót alkot a Demokrata Párttal, néhány községben viszont szövetségre lépett a Szerb Haladó Párttal. István azonban pártja egyik fő erényékent a következetességet emelte ki. A partnercserék kizárólag az itteni magyarság érdekében történtek-történnek. Ezt ugyan nem mondta, de ez magától értetődik.
Tartományi és köztársasági szinten István pártja a Demokrata Párt oldalán áll, de diszkréten kacsintgat amazok irányában, akiket időnként nyíltan meg is dicsér. De ez is minden délvidéki magyar érdekében történik.
Modest Dulić Szabadka polgármesterének azon kijelentését, hogy Istvánunk javasolta, a demokraták ebben a városban nézzenek más partner után, Isti szerencsétlennek minősítette, mondván: "Dulić ezt feltehetően azoknak az embereknek a sugallatára mondta, akik a maguk sajátos módján értelmezték azt, amit mondtam".
Tetszik érteni? Nem egészen?
Sebaj, a választásokig István (pártmédiája segítségével) még számtalanszor végigvezeti az itteni magyarokat politikai labirintusán, amelynek végén a szavazóurna vár rájuk. Elég lesz bekarikázniuk a négyévente új esélyért kiáltó Pista-párt sorszámát. Onnantól kezdve tovább élhetnek ugyanilyen boldogan, míg meg nem halnak.
A legendás hírű képen: Így kell ezt csinálni

http://www.delhir.com/delvidek/magyarsag-koezelet/9628-pisti-politikai-labirintusa-a-vmsz-nek-szabadkan-nincs-semmilyen-problemaja-a-szabadkai-politikanak-vannak-problemai-a-vmsz-nem-resze-a-szabadkai-politikanak-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése