2013. június 20., csütörtök

MPSZ: Önrendelkezési jogot a vajdasági magyarságnak!



A Magyar Polgári Szövetség követeli a magyar kormánytól és a magyar Országgyűléstől, valamint minden magyarországi politikai erőtől, hogy Szerbia küszöbönálló európai uniós csatlakozása apropóján – amellyel kapcsolatban Magyarországnak vétójoga van – fogalmazzák meg azon elvárásaikat Szerbiával szemben, amelyek értelmében Szerbia megadja az önrendelkezési jogot a vajdasági magyarság számára.
– A Magyar Polgári Szövetség álláspontja szerint ha a magyar politikum ezt most nem teszi meg, és a vajdasági magyarság nem kapja meg Szerbiától az önrendelkezési jogot, akkor nemcsak önrendelkezési jogunk nem lesz, nemcsak autonómiánk nem lesz, nemcsak annak a lehetőségét veszítjük el, hogy emberszámba vegyenek bennünket és a többségi nemzettel azonos módon kezeljenek bennünket, hanem magyarokként az életre való jogunkat is el fogjuk veszíteni. Emberekként talán itt maradhatunk, de minden attól függ majd, hogy milyen jogokat biztosítanak számunkra. Minden olyan magyarországi politikus, aki nem tesz semmit az ügy érdekében, név szerint felelős lesz azért, ami velünk a jövőben történni fog. Ezt a felelősséget nem vethetik le magukról, és nem söpörhetik szőnyeg alá – hangsúlyozta mai zentai sajtótájékoztatóján Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke, aki nehezményezte, hogy a vajdasági magyarság az autonómiáért folytatott küzdelemben nem számíthat a legnagyobb vajdasági magyar pártra, a Vajdasági Magyar Szövetségre, majd reményét fejezte ki annak kapcsán, hogy a magyarországi illetékes szervek kedvezően reagálnak majd az MPSZ kezdeményezésére, hiszen – ahogyan fogalmazott – amennyiben Magyarországot magyar érdekeket védő magyar emberek vezetik, akkor erre a követelésre nem mondhatnak nemet.
A képen Rácz Szabó László és Miklós Éva a sajtótájékoztatón
 
H. G.
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/15633/MPSZ-Onrendelkezesi-jogot-a-vajdasagi-magyarsagnak.html

2013. június 19. [20:54]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése