2014. november 30., vasárnap

Deli Andor május óta egy szót sem ejtett a délvidéki magyarok érdekében az EU-ban - Helyette a VMSZ párttagokat kirándultatja

deli-faultMájus 25-én tartották az európai parlamenti választást Magyarországon, amelyen a Fidesz listájáról mandátumot szerzett Deli Andor a Vajdasági Magyar Szövetség politikusa is.
A VMSZ elnöke Pásztor István akkor azt nyilatkozta, hogy Deli Brüsszeli feladata a délvidéki magyarság érdekeinek ismertetése, érvényesítése lesz.
Ehhez képest Delinek ezidáig szinte még a magyar szót sem sikerült kiejtenie a száján fél év alatt az Európai Parlament üléstermében.  Sőt, igazán még dolgoznia sem sikerült ebben a hat hónapban, hiszen az EP honlapján elérhető adatok szerint Deli Andor ezidáig mindössze kétszer szólalt fel plenáris ülésen, egy darab állásfoglalásra irányuló indítványa volt valamint 2 kérdést indítványozott az EU parlament és annak bizottságai irányába. Ezek azonban nagyrészt a balkáni árvízkárosultak megsegítésére vonatkoztak, délvidéki magyar kérdésekre nem pazarolt időt vagy energiát a Fidesz/VMSZ-es politikus.
Meg kell hagyni, hogy egyszer már megemlített egy délvidéki magyart az EP-ben, ám sajnos az is csak saját maga volt, amikor egy szintén a balkáni árvízkárokról szóló strasbourgi felszólalásában megjegyezte Deli ''A béke és stabilitás megőrzése az EU kiemelt célja, ez Magyarország számára is különösen fontos, hiszen Szerbiában – mint az jól ismeretes – 250.000 magyar él, ezek közül egy pedig én vagyok."
A sajtót bejárta ugyan a napokban, hogy Deli "kisebbségi akciótervet" sürget, de ez sem saját kezdeményezésre történt, nem az EP tanácstermében és nem is EU-s politikusok előtt, hanem egy szerbiai delegációnak beszélt erről. Sőt, a bizottsági ülésen is csak munkahelyi kötelességből jelent meg, ugyanis tagja annak a bizottságnak, amely a szerb küldöttséget fogadta és ha már ott volt mondott valamit. Ám érdemes megjegyezni, szerb politikusokkal való üres tárgyalásokért nem kellett volna Strasbourgig menni, azt itthon is meg lehet ejteni. 
Bár az Európai Parlament és így az európai közösség Delitől még nem tudhatott meg semmit a délvidéki magyarság problémáiról, azonban egyre több VMSZ párttagnak sikerül legalább egy ingyen kiránduláson részt vennie. Erről tanúskodik az a kép is, amelyet Deli Andor a Facebook oldalára töltött fel. A képen több Vajdasági Magyar Szövetségben politizáló aktivistát is fellehet ismerni, akik valószínűleg a politikai taposómalomban végzett kiváló munkájukért kapták az ajándék utazást.
vmsz-aktivistakkirandulnak
Európai közpénzen kirándultak egyet a VMSZ-es aktivisták
Az ilyen jutalom kirándulások egyébként bevált gyakorlatnak számítanak. Mint emlékezetes nemrégiben nagy botrányt kavart, amikor a szocialista Szanyi Tibor a Fideszhez közeli, gyakran antiszemitizmussal vádolt Gój motorosokat fogadta Brüsszelben.
Deli egyébként a Facebookra két képet is feltöltött, ahol az EU parlamentbe látogató pápát fotózta, a képek minőségéből látszik, hogy azok mobiltelefonnal készültek, így valóban elmondható, hogy kiemelkedő teljesítményt ért el a vajdasági magyar közösség, hiszen van már olyan "vajmagyar" aki a munkahelyén ülve szép kis fizetés mellett unalmában a pápát fényképezgetheti a telefonjával. Remek.
papalesen
Pápalen a melóhelyen
Az EU Parlament honlapján elérhető Deli vagyonnyilatkozata is, ám az szinte teljes egészében kitöltetlen és üres. Deli egyébként havonta bruttó 5500 euró körül keres, ehhez jönnek még a különböző juttatások, napidíj, utazási költségtérítés, telefontérítés, irodafenntartás stb-stb.
Ennyi pénzért pedig nem lenne nagy elvárás, hogy a szerb árvízkárosultak megsegítése, pártkirándulások szervezése és pápafotózás helyett képviselné is időnként a Délvidéki magyarság ügyét.
Opp.
Közzétette: Szerkesztő 2014. november 29. szombat, 21:09  

http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/33352-2014-11-29-20-32-26

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése