2014. november 30., vasárnap

Pótolhatatlan kincseket pusztíthatnak el a Bánságban

"A Magyar Patrióták Közössége szakmai csapata 2014. november 22-23-án a Bánságban járt, hogy felmérje a nagybecskereki püspökség által idén nyáron bejelentett templomrombolás által érintett műemlékeket, egyházi épületeket. Egyesületünk hívta fel a figyelmet arra, hogy az egyházmegye szenátusa összesen hét templom lebontását helyezte kilátásba arra hivatkozva, hogy a gyülekezetek megfogyatkozása miatt fenntartásuk nem jövedelmező. A szóban forgó épületek Aracs, Párdány, Ópáva, Perlaszváros, Módos, Németcsernye és Galagonyás településeken találhatók. Azóta egyéb nyilatkozatokból tudni lehet, hogy a veszélyeztetett egyházi épületek száma ennél is nagyobb. A mostani látogatás a Bánság szerbiai területének északi részét érintette. Értékfelmérő helyszíni munkánkat 2015 elején az egyházmegye déli vidékén folytatjuk majd."
http://www.magyarpatriotak.hu/potolhatatlan-kincseket-pusz…/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése