Csak hát végül egy-egy külhoni magyar könyvtár végül szeméttelepre hasonlít, ahol lejárt szavatosságú tankönyvek tornyosulnak, vagy a szocializmus nagy íróinak emancipatorikus művei, lexikonok, amik a wiki, a net korában semmit sem érnek.
Az éhező magyar (szerb és roma) gyermekek nem kevésbé jókedvvel lapozgathatják a 99 leves című alapművet, egyéb szakácskönyvek mellett, képzeletben pedig Léningradba is elutazhatnak a segély révén.
A minap egy kis falu iskolájában jártam, és megnéztem az iskolakönyvtárat, ahol szerb és magyar könyvek vannak, bár ráfutottam egy angolra is, amely az albán irodalmat tárgyalja, és a Szabad Európa Rádió adta ki 1955-ben. Engem ugyan érdekelne, de nem tudtam beiratkozni a gyerekkönyvtárba.
És sosincs korán a magyar alkotmánytant vagy az európai politikai rendszereket tanulmányozni, ha már Szerbia az EU-ba igyekszik. Üröm az örömben, hogy azóta már nem magyar alkotmány van, hanem alaptörvény. De a történelem az élet tanítómestere!
Ám az igazi csemege nem is a fentiek, hanem a volt igazság- és stb. miniszter, ma EU-biztos Navracsics Tibor könyve, az Európai belpolitika. Ennek nem hogy minden határon túli magyar iskolakönyvtárban ott a helye, de minden gyermek éjjeliszekrényén is (bár e vidéken némely gyereknek saját ágy se igen jut, és az iskolába járást is azért komálják, mert legalább uzsonnát kapnak). Igaz, hogy a minap azt tudtuk meg, mi, magyarok idegenek vagyunk az EU-ban, és inkább Kazahsztán a hazánk, de ne kekeckedjünk, még akkor sem, ha a könyv szavatossági ideje lejárni látszik: 1998-as. S azóta nagyot fordult a világ (hát még az EU és Magyarhon kapcsolata). Hát Afrikába is lejárt szavatosságú konzervek tonnáit küldik a jótékonykodási szervezetek, egy könyv pedig semmilyen formájában nem fosat (max. ha megesszük).
Nem néztem át mind a 16 dobozt, amiket még nem is érkeztek kipakolni – tény, a mester épp akkor érkezett felmérni, mennyi polc is kéne –, de Navracsics mellett ott várt Moldova György Negyven prédikátora is (milyen beszédes cím is ez ott és akkor). Mi tagadás, egy Micimackót is találtam a 19. század francia irodalmának elfeledett klasszikusai között, tehát a kidobozolás számos meglepetést rejteget még. Igazából egy Lévai Anikó szakácskönyv lenne az igazi.
Legalább tüzelni lesz mit. Mert egy másik faluban már máglyát raktak, vagy kétméterest az ajándékkönyvekből, bár aközött volt Marx meg Tito is. Az eszükbe sem jutott, hogy a papírt újra lehet hasznosítani.
Hiába, a falu mindig depónia – annak is nézik, és olykor épp az ún. elitje olyan hülye, hogy elégeti, szemétre hajítja a könyveket.
Egy év múlva meg majd rákérdezek, hányan kölcsönözték ki Navracsicsot. (S itt jelezzük, mindezért nem ő a felelős, hanem a tökkelütött társadalom határon innen s túl.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése