2016. január 27., szerda

„Mondjon le Tomislav Nikolić”



A Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnökségi tagja, Maja Sedlarević, a VSZL tudományügyi tanácsa és az Új Párt képviselői is felháborodásuknak adtak hangot Tomislav Nikolić köztársasági elnök hétfői kijelentése miatt. Az elnök a kragujevaci őssejtközpont alapkőletételekor azt nyilatkozta, hogy „szerb gyerekek, szerb génállománnyal, szerb kóddal” fognak születni az intézetben.
A ligások megfogalmazása szerint „Tomislav Nikolić már rég nem vicces, a megnyilatkozásai pedig szégyent és veszélyt hoznak arra az országra, amelynek élén áll”. Szerintük az alkotmány ellen is vétett az államfő.
Az Új Párt pedig arra emlékezteti az elnököt, hogy Szerbia minden polgárának országa, faji, nemzeti és vallási hovatartozástól függetlenül, és egy ilyen sokszínű országban nem lehet „genetikailag tiszta szerbekre” és másokra osztani a lakosságot. 
V. Zs. Zs.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése