2019. november 12., kedd

„Szerbiának két külügyminisztere van, egyiket Szijjártó Péternek hívják”

vucic-szijjarto

Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának keddi ülésén a délvidéki magyarság helyzete és ügyei is többször szóba kerültek.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a bizottság előtti éves meghallgatásán kiemelte: a magyar nemzeti közösségek helyzete a Kárpát-medencében általánosságban véve jobb, mint öt éve volt, de még sok megoldásra váró kérdés van.
A külpolitika egyik legfontosabb területe a nemzetpolitika. Mivel Magyarország olyan ország, ahol az ország és a nemzet határai nem esnek egybe, a nemzetpolitikának a külpolitika fókuszában kell állnia – közölte.
A külügyminiszter hangoztatta: a magyar nemzeti közösséget “geopolitikai játszmák oltárán nem engedjük feláldozni”, a külpolitikai döntések meghozatalakor csak a saját nemzeti érdekeinket szabad figyelembe venni.
Szerbia vonatkozásában közölte: a szomszédos országok közül – még az EU-tag szomszédokat is figyelembe véve – ott a legtisztességesebb az eljárás a magyar közösséggel szemben, ezért Magyarország joggal érvel Szerbia uniós tagsága mellett.
Bencsik János (Jobbik) szerint Szerbia Európai Uniós integrációját csak akkor szabad Magyarországnak támogatnia, ha az ország betartja a helyi magyar közösség kollektív jogait. Felsorolta a problémákat:
a szerb háborús bűnösök még mindig nincsenek megnevezve, a tömegsírok nincsenek feltárva, továbbá is folyik a szerb nemzetiségű koszovói romák szervezett betelepítése a magyarok lakta régiókba.
Bencsik kiemelte, hogy a szerb médiatörvény hatására részben megszűnt a délvidéki magyar nyelvű tájékoztatás a nagykikindai, nagybecskereki, temerini rádiók megszűntek, de nemrégiben Nyugat-Bácskában is elhallgatott az újvidéki közszolgálati rádió.
A jobbikos politikus szót emelt a visszatérő magyar helyiégnévtáblák rongálása és összefirkálása kapcsán is, ám Szijjártó erre azt mondta, hogy máshol még rosszabb a helyzet, és nézzük meg honnan indultak a szerb-magyar kapcsolatok és most mennyire jó a kapcsolat. Bencsik szerint azonban ez nem lehet hivatkozási alap, hisz nem tudjuk, hogy ez az átmeneti, felszínes barátság meddig fog megmaradni.
Az ülésen röviden szóba került ezen kívül még a délvidéki magyar egyetem ügye, a Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal építése, a szerb-magyar határokon folyamatosan kialakuló hosszú sorok helyzete is, ám ezek kapcsán érdemi vita nem alakult ki.
Illetve szó esett a Belgrádban nemrégiben felavatott és nagy vitát kiváltó Hunyadi-szobor ügyéről is, amely nevetség tárgyává tette a törökverő nemzeti hősünket a szerb és a magyar médiában is. Hunyadi-szobrának eldugott helye kapcsán a jobbikosok megkérdezték, hogy az miért nem a diadal helyszínén a várban, vagy a Hunyadi halálának helyszínén a zimonyi erődben kapott helyet, Szijjártó ez ügyben annyit ígért, hogy megvizsgálja a helyzetet és tájékozódni fog.
A megbeszélésnek egy kissé visszatetsző momentuma volt még az a pillanat, amikor Alexov Lyubomir a magyarországi szerb nemzetiség parlamenti szószólója elmondta, hogy szerb körökben egyre többen úgy rebesgetik, hogy
Szerbiának két külügyminisztere van, és az egyiket Szijjártó Péternek hívják.
Ezzel cseng össze az is, amit Ivica Dačić szerb külügyminiszter mondott tavaly nyáron, miszerint: “Ebben a pillanatban a nemzetközi színtéren a legnagyobb szerb Szijjártó Péter, mivel annyira hangosan, erősen és bátran védi Szerbiát a nehéz helyzetekben.”
MTI nyomán
https://delhir.info/2019/11/12/szerbianak-ket-kulugyminisztere-van-egyiket-szijjarto-peternek-hivjak/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése