2022. március 24., csütörtök

Az Orbán beszédek elemzése - rémképek népmesékbe csomagolva

 A Szabad Európa honlapja

Jó napot kívánok!

A legfontosabb híreink ma reggel:

Az évek során keveset változtak Orbán Viktor beszédeinek főbb elemei; egy iszonyú külvilágtól és a kimondhatatlan ellenségektől kellett megvédenie a választókat egyre fokozódó harci vággyal. Mostani ünnepi beszédében is hasonló elemek köszöntek vissza, de elillant a harciasság, a miniszterelnök most már inkább a béke embereként láttatná magát. Megvizsgáltuk Orbán beszédeinek gyakran előforduló szavait.

Egy korábbi átfogó kutatás alapján Orbán Viktor beszédei 2004-től változtak jelentősen, onnantól alakult ki máig használt szerkezetük és szóhasználatuk. Ezt erősíti egy egykori Fidesz-frakció-tag leírása, aki szerint ekkor közölték az országgyűlési képviselőkkel is, hogy alapjaiban változik a párt kommunikációja.

„A Kádár-rendszer győzött (…) A jövőben a gazdasági problémák, a hétköznapi gondok, az eladósodottság, a bizonytalanság és a félelem fogalmait, életérzéseit kell témává tenni, majd rendre ismétlődő sulykolással napirenden tartani.”

Ehhez illeszkedően Orbán Viktor 2004-es évértékelőjének központi fogalma a totális szorongás lett, ami szerinte a leggyötrőbb egzisztenciális rémálom, amit ember csak érezhet.

A Putyinnal történő kapcsolat mélyítése mentén az is látszik, ahogy a beszédeiből eltűnik a szovjetekre való utalás, és jó darabig az oroszok emlegetése is. Noha korábban a szovjetezés szorosan kapcsolódott a megidézett rémképekhez, 2012-től szinte teljesen megszűnt. Esetleg olyan képekben bukkant fel néhol, hogy Orbánt az Európai Unió emlékeztette már inkább a Szovjetunióra.

Elgáncsolt vizsgálatát

A Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumánál vizsgálat indult volna az MTI pártatlan működése ügyében, de ezt a testület fideszes tagjai azonnal megakadályozták. Az egyik kuratóriumi tag szerint érvelésük lényege az volt, hogy a Direkt36 szerintük nem oknyomozó portál, hanem egy bulvárlap, és hazudnak.

Szerda délelőtt 5:3 arányban leszavazta a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma, hogy kivizsgálják az MTI pártatlan működését, értesült a Szabad Európa. A kuratórium tagjai a Direkt36 március 4-én megjelent cikke miatt kezdeményezték a vizsgálatot. A cikkből az derült ki, hogy Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke, valamint a Rogán Antalhoz tartozó Kormányzati Tájékoztatási Központ közvetlenül beavatkozik a hírügynökség munkájába, és olyan kész anyagokat küldenek el az MTI-nek, amelyeket aztán a hírügynökség szó szerint leközöl. Ezzel az MTI megsértette a Médiatörvényt, amely előírja a közmédia függetlenségét.

A plakátjavító

Rongálással gyanúsítják a rendőrök a kormány plakátjait átíró Heindl Pétert. A pécsi jogvédőt március elején hallgatták ki, ám ő azóta is folytatja missziós munkáját, mivel szerinte nem ő, hanem a kormány sért törvényt a választást befolyásoló plakátjaival. Heindl Péter a rendőrségen elismerte, hogy ő bizony folyamatosan plakátjavít, és ezt azért teszi, hogy figyelmeztesse az embereket: a kormány törvénytelenül ragasztja tele hirdetményeivel az országot. A rendőrök – a jogász szavait idézve – bársonyosan viselkedtek, mintha érezték volna, hogy Heindlnek igaza lehet. A 61 éves jogászt elkísértük egyik „plakátjavító” útjára.

Több mint háromszázezer csapdába esett mariupoli küzd a túlélésért a még mindig orosz ostrom alatt álló és bekerített kikötővárosban, ahol fogytán az élelmiszer, nincs folyóvíz és áram. A lövöldözések közötti szüneteket használják ki a hideg pincékben menedéket kereső emberek, hogy kimentsék fontosabb személyes tárgyaikat romba döntött otthonukból, és eltemessék a halottaikat.

Civil célpontokra összpontosítanak az orosz támadások Ukrajnában. Képgalériánkban a legfrissebb műholdfelvételeken mutatjuk meg, hogy súlyos károk érték Csernyihiv, Mariupol és Kijev környékének lakónegyedeit az orosz támadásokban. Az orosz csapatok próbálnak előrenyomulni, közben civil célpontok vannak kitéve bombázásnak, tüzérségi támadásnak.
 
Elindult a Szabad Európa YouTube-csatornája, ahol magyarországi riportok mellett többek között megnézheti ukrán kollégáink tudósításait a háborúról. Iratkozzon fel ön is!

Szép napot kívánok!

Báthory Róbert 

szabadeuropa@rferl.or

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése