2022. március 13., vasárnap

Közép-Bánát lassan, de biztosan kiürül

 Közép-Bánát lassan, de biztosan kiürül

2022-03-12 21:51

Vannak ugyan olyan falvak, ahol ötezren is élnek, a legtöbb közép-bánáti településen megfeleződött a lakosság száma. A fiatalok elhagyják a településeket, a házak pedig az enyészeté lesznek.

A Szerbiai Rádió és Televízió Tiszatarróson járt. Hallottak már erről a településről? A falu a gólyák falujának számított, azok azonban egyre kevesebb kisbabát hoznak erre a településre. Valamikor mintegy kétezren lakták, ma már csak alig ezren. Minden ötödik ház üresen áll, romokban hever. A földeket aprópénzért meg lehet vásárolni, de senki sem érdeklődik irántuk.

A Nagybecskerek környéki falvak mellett a határ közelében még rosszabb a helyzet. Magyarcsernye községben nem is olyan régen még tizenötezren éltek, ma alig vannak kilencezren.

Kicsit jobb a helyzet Törökbecsén, ahol a falusi házak vásárlását támogató program keretében 14 család teremtett itt otthon.

Közép-Bánát lakosságának száma jelenleg 175.500 fő, mindössze 54 lakos négyzetkilométerenként. Szécsány községben egy négyzetkilométeren mindössze 23-an élnek. A demográfiai kép nem sok jóval kecsegtet. Szerbiában minden évben egy egész kisvárosnyi emberrel van kevesebb, vagyis összesen 54 ezerrel csökken a lakosság száma.

https://szmsz.press/2022/03/12/kozep-banat-lassan-de-biztosan-kiurul/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése