2022. március 10., csütörtök

Szemben a közösség érdekeivel

Pásztor: „A VMSZ programja a politikai folytonosság programja”

Maglai: „A magyarok többsége nem fog Vučićra szavazni”

Csonka: „A VMSZ úgy viselkedik, mint a SNS kihelyezett tagozata”

Sövény: „Nem kérünk a megalkuvó politikájukból”



„A Szerb Haladó Párt (SNS) elhatározta, hogy Aleksandar Vučićot jelöli Szerbia elnökének.” Micsoda meglepetés…
Igor Brakus

A Magyar Mozgalom plakátja

Az április 3-ai szerbiai köztársasági parlamenti és elnökválasztásokkal, valamint a belgrádi önkormányzati választásokkal kapcsolatosan többé-kevésbé már letisztázódott mely pártok, illetve milyen szövetségek vesznek részt, kik lesznek az elnökjelöltek, és hogy ki milyen politikai álláspontot képvisel. Mi a helyzet a délvidéki/vajdasági magyar pártokkal?

Pásztor István, a Vajdasági „Magyar” Szövetség (VMSZ) elnöke február 10-én Palicson azt mondta: a közelmúltban Aleksandar Vučić szerb államfővel folytatott beszélgetésében elmondta neki, hogy a VMSZ támogatni fogja a szerbiai elnökválasztáson.
– Az elmúlt öt év megerősítette eltökéltségünket, hogy emelt fővel meghozzuk ezt a döntést, és képviseljük is azt. Kész vagyok ezt nyilvánosan is megtenni a kampányához kapcsolódó rendezvényeken – jelentette ki Pásztor.[1]
Emellett, mint mondja, a közelgő parlamenti választásokról is beszélt a szerb elnökkel, amelyeken a VMSZ önállóan vesz részt.
– Viszonylag magas legitimációt szeretnénk szerezni a választóinktól, majd az elmúlt 15 évet fémjelző együttműködést koalíciós partnerként folytatni a köztársasági parlamentben, illetve a végrehajtó hatalomban – fogalmazott Pásztor.[2]

A VMSZ házi rádiója, a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában Pásztor István február 22-én elmondta, hogy pártja az április 3-ai választásokon a 3-as szám alatt fog szerepelni.
– Hármasok fogunk lenni a szavazócédulán. Soha ilyen előkelő helyen nem voltunk. Nem sorsolásnak köszönve, hanem saját teljesítményünknek köszönve – mondta Pásztor.[3]
A VMSZ a legutóbbi megmérettetésen elért eredményt várja a mostanin is, elégedettek lennének a több mint 70 ezer szavazattal. Az összefogás a fontos, és nem a mandátumok száma határozza meg a VMSZ érdekérvényesítő erejét – fogalmazott Pásztor, aki elmondta, az biztos, hogy több mint öt mandátumhoz jutnak, és lesz önálló frakciójuk a parlamentben.[4] 
 
Pásztor István nem tudja/akarja elfogadni, hogy a magyar közösségben vannak, akik tőle eltérően gondolkodnak a közösség helyzetéről, problémáról, azok megoldási útjáról, módjáról, a nemzeti kisebbségi kollektív és egyéni jogainak érvényesítésről. Jól látszik ez ugyancsak a Szabadkai Magyar Rádiónak adott február 23-ai nyilatkozatából:
– Azok, akik az elmúlt években úgy próbálták felépíteni magukat, hogy a VMSZ és a vajdasági magyar közösség cincálásával foglalkoztak, mert azt gondolták, hogy ez viszi őket előre, nem most, hanem évekkel ezelőtt eltűntek – jegyezte meg.[5]
– Az, hogy időről időre, mint most, megjelennek, vagy úgy tűnik, mintha megjelennének a politikai színtéren, politikai látszat. Feladatuk van ezeknek az embereknek, a közösség megosztása, s ezt a feladatot próbálják ellátni. Egyébként nem tudom, hogy miként lehetne magyarázatot találni arra, hogy egy vajdasági magyar politikai pártnak az elnöke elfogadja az 59. helyet egy többségi pártok által létrehozott listán (Csonka Áron – a VMDK elnöke a Marinika Tepić vezette 5-ös számú listán – B.A.). A befutás esélye egyenlő a nullával. Azt gondolom, hogy egy ilyen megalázó helyzetet az ember csak akkor vállal, ha ennek külön oka van, meggyőződésből biztosan nem. Ugyanez a helyzet egy másik listával is, ugyanezen valamivel előrébb, de biztosan nem befutó helyen vállal valaki szerepet, aki alternatívát próbál jelenteni (Csernik Árpád, a Magyar Mozgalom képviselőjelöltje a Moramo koalíció 9-es számú listáján a 22. helyen). A szétverés és a gyengítés nem alternatíva a VMSZ és a vajdasági magyar közösség számára – fogalmazott Pásztor.[6]
A pártvezér szavaiból kitűnik, hogy a véemesz nem nem szolgálni, hanem uralni akarja a közösség tagjainak és szervezeteinek az életét. A vezetője az egységet úgy képzeli el, hogy mindenkit maga  alá terel/rendel, és nem a sokszínűségben.
 
A Pásztor, Brnabić és Dačić trió aláírja Vučić támogatását (Fotó: Nikola Tomić)

Ana Brnabić, a Szerb Haladó Párt (SNS) Elnökségének tagja (és kormányfő), a testület március 6-ai elnökségi ülés után közölte, hogy Aleksandar Vučić a párt elnöke lesz a párt elnökjelöltje az április 3-ai választásokon.[7]
Ezzel véget ért a nárciszaid Vučić által kiváltott (szokásos) több hónapos dilemma, mivel a kérdésre, hogy jelölteti-e magát az elnökválasztásokon, homályos válaszokat adott és halasztgatta a döntést, lehetőséget adva olyan értelmezésre is, hogy nem lesz jelölt, amivel növelte a feszültséget a választói testületében.[8]
A SNS április 8-án már át is adta a Vučić jelölését támogató mintegy 150.000 polgár aláírását (a szükséges tízezer helyett), amit egy nap alatt, március 6-án (vasárnap!) gyűjtötték össze.[9] Ezzel is mintegy demonstrálva a támogatottságát.
Pásztor István, Ana Brnabić és Ivica Dačić, a szerb parlament és a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke voltak az első aláírók, akik támogatták Vučić elnöki jelölését.[10]
„Alighogy Vučić bejelentette jelölését”,[11] „az egykor szebb napokat is látott Szabadkán”[12] –ugyancsak március 6-án – „Vučić jelölését az elsők között Stevan Bakić, a város haladó párti polgármestere, valamint Pásztor Bálint, a VMSZ (Vučić „Magyarjainak” Szövetsége) alelnöke támogatta aláírásával”.[13]
– Mi, akárcsak öt évvel ezelőtt, Aleksandar Vučićot támogatjuk az elnökválasztáson, a VMSZ Vajdaság-szerte gyűjti a támogató aláírásokat. A vajdasági magyarok érdeke, hogy Vučić maradjon Szerbia elnöke” – mondta az ifjú Pásztor.[14]

A Pásztorok nyilatkozataiból megállapítható, hogy a VMSZ önállóan, egyedüli magyar pártként indul a választásokon. Jellemző, hogy egy szóval nem említik a Vajdasági Magyar Demokrata Pártot (VMDP) és a Magyar Egységpártot (MEP), a véemesz két szatellit pártját, amelyekkel korábban koalícióban vett részt a különböző szintű választásokon majd „bedarált”.
A véemesz és a saját sorsuk alakulását a két Pásztor összekötötte, egyértelműen függővé tette a radikálisból lett haladó párt, illetve Aleksandar Vučić sorsától, választási eredményétől.
Érdekes mód, a Pásztorok az egész magyar közösség nevében lépnek fel, miközben a pártjuk a legutóbbi (2020. évi választásokon) 71 893 szavazatot kapott, [15] ami a vajdasági magyarok legfeljebb egyharmadának a támogatását jelenti.
Maglai Jenő, Szabadka volt (vémeszes) polgármestere, arra, hogy Pásztor Bálint aláírásával támogatta Aleksandar Vučićot, majd ezután azt nyilatkozta, hogy „a vajdasági magyar közösségnek az az érdeke, hogy a választásokon hármas (Vučić-Orbán-VMSZ – B.A.) győzelem szülessen,[16] úgy reagált, hogy a Pásztor családnak nincs másik lehetősége, hogy megtartsa pozícióit, illetve a döntéshozatalra gyakorolt részleges befolyását, ezért volt kénytelen beállni Aleksandar Vučić mögé”.[17]
– A magyarok többsége nem fog Vučićra szavazni – emelte ki Maglai annak kapcsán, hogy Pásztor Bálint bejelentette, Vučić jelölését több ezer vajdasági magyar fogja támogatni aláírásával.[18]
– A magyarok többsége nem felejtette el a kilencvenes éveket, nem felejtette el, hogy ki is az az Aleksandar Vučić, és komoly ellenszenvet táplálnak Vučić és pártja iránt is – vélekedik Maglai.[19]
Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke a Danas belgrádi napilapnak nyilatkozva elmondta: „A VMSZ már régóta nem a magyar közösség érdekei képviseli, nincsen politikája, sem ideológiája, hanem mindenáron csak a hatalmon maradással törődik, hogy egyesek politikai és pénzügyi étvágyát kielégítse. Teljesen beleolvadtak a SNS politikájába, olyan mértékben, hogy egyes helyzetekben úgy tűnik, ennek a pártnak a kihelyezett magyar osztálya lett”.[20]

Pásztor István nem titkolta: „A VMSZ a 2020. évi parlamenti választáson elért eredményt célozza meg”. (Az ellenzéki és a magyar pártok is bojkottálták ezt a választást, így a véemesz 9 helyet szerzett a törvényhozásban.[21])
A VMSZ a választások utáni tevékenységét a SNS-el „koalíciós partnerként” kívánja folytatni „a köztársasági parlamentben, illetve a végrehajtó hatalomban”. A szenior Pásztor a párt programját „a politikai folytonosság programjának”[22] nevezte. 
Ennek a behódolási „politikai folytonosságnak” az eredményeként, Vučić a szerb államiság (február 15-e) alkalmából az idén Pásztor Istvánt a Sretenje Érdemrend első fokozatával, az egyik legmagasabb rangú állami kitüntetéssel jutalmazta.

Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt (SRP) elnöke február 27-ei TV szereplésében azt mondta, pártja azért negyedik a köztársasági parlamenti választásokon, mivel „a magyarok (értsd: Pásztor István) megkérték, hogy harmadikak legyenek, ezért vártak a lista átadásával”,[23] Pásztor, tehát, nem mondott igazat, amikor Azt állította, hogy a VMSZ harmadik helye „a saját teljesítményüknek köszönhető”.
Sövény Ferenc, a Magyar Mozgalom elnöke „a haladók-VMSZ-radikálisok alkotta tengelyről” elmondta:
„Ez a tett (vagyis, hogy
a szerbiai választásokon mint a szerb radikálisok, mint pedig a VMSZ-esek ugyanazt a jelöltet, Aleksandar Vučić-ot támogatják az elnöki pozícióra” – B.A.) szinte már olyan szembeköpése a délvidéki magyarságnak mint, amilyenben maga Pásztor István is részesült néhány éve Budapesten. A szerb radikálisokkal való közös politikai platformon való elhelyezkedés pedig már-már a nyílt nemzetárulás szintjét súrolja. Éppen ezért áprilisban a délvidéki magyarságnak egyértelmű üzenetet kell küldeni a regnáló hatalmi elitnek, hogy nem kérünk a megalkuvó politikájukból, amely nem viszi előre a közösségünk sorsát. Ugyanis a haladókkal való teljes politikai összeolvadás ellentétes a szerbiai magyarság érdekeivel és visszafordíthatatlan károkat okozhat.”[24]

Az április 3-ai választások nagy mértékben befolyásolhatják az egész Szerbia és a délvidéki/vajdasági Magyar közösség helyzetének további alakulását is.
Aki április 3-án VMSZ-re szavaz, Aleksandar Vučić önkényuralmi rendszerét támogatja! Ez szemben áll a magyar közösség érdekeivel!

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2022. március 10.
__________
[1] Pásztor: Emelt fővel támogatjuk Vučićot az elnökválasztáson
https://m.vajma.info/cikk/szerbia/31163/Pasztor-Emelt-fovel-tamogatjuk-Vucicot-az-elnokvalasztason.html, 2022. február 10. [19:07]
[2] Uo.
[3] (Pannon RTV) Pásztor: A VMSZ programja a politikai folytonosság programja https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/27405/Pasztor-A-VMSZ-programja-a-politikai-folytonossag-programja.html, 2022. február 22. [ 16:25 ], és P.E.: Az összefogás lényeg. Magyar Szó, 2022. február 24. 4.
[4] Pannon RTV – a 3-as jegyzetben
[5] Lásd P.E. írását a 3-as jegyzetben.
[6] Uo.
[7] L. Valtner: Vučić kandidat SNS za predsednika Srbije [A SZHP Vučićot jelölte Szerbia elnökének] https://www.danas.rs/vesti/politika/vucic-kandidat-za-predsednika-sns/, 2022. március 6. 11:37
[8] Lásd még L. Valtner – Mrdalj: SNS će ubeđivati građane da Vučićev poraz ugrožava bezbednost [Mrdalj: A SNS győzögetni fogja a polgárokat, hogy Vučić veresége veszélyezteti a biztonságot]. Danas, 2022. március 7. 3.
[9] A haladók átadták a Vučić elnökjelöltségét támogató aláírásokat
https://szmsz.press/2022/03/08/a-haladok-atadtak-a-vucic-elnokjeloltseget-tamogato-alairasokat/,
2022. március 8. 16:14
[10] (Telegraf.rs) Brnabić, Dačić i Pastor prvi svojim potpisima podržali Vučića kao predsedničkog kandidata [Brnabić, Dačić és Pastor elsőként támogatták aláírásaikkal Vučić elnöki jelölését]
https://www.telegraf.rs/vesti/politika/3467360-brnabic-dacic-i-pastor-prvi-svojim-potpisima-podrzali-vucica-kao-predsednickog-kandidata, 2022. március 6. 15:43. Lásd még L. Valtner írását a 7-es alatt.
[11] Vučić alighogy bejelentette jelölését, Pásztor Bálint máris sietett, hogy aláírja támogatását https://delhir.info/2022/03/06/vucic-alighogy-bejelentette-jeloleset-pasztor-balint-maris-sietett-hogy-alairja-tamogatasat/
[12] Uo.
[13] Uo.
[14] Uo.
[15] Kilenc mandátum a VMSZ-nek
https://www.vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/kilenc-mandatum-vmsz-nek, 2020. július 6. 10:19
[16] Pastor podržao kandidaturu Aleksandra Vučića: Jedino trojna pobeda obezbeđuje ostvarivanje interesa vojvođanskih Mađara [Pásztor támogatta Aleksandar Vučić elnöki jelölését: Egyedül a hármas győzelem biztosítja a vajdasági magyarok érdekeinek megvalósulását]
https://www.maglocistac.rs/subotica/pastor-podrzao-kandidaturu-aleksandra-vucica-jedino-trojna-pobeda-obezbeduje-ostvarivanje-interesa-vojvodanskih-madara, 2022. március 6.
[17] Maglai: Lako je SVM-u deliti tuđe pare koje dolaze iz Evropske unije [Könnyű a VMSZ-nek más pénzét osztani, amely az Európai Unióból érkezik] https://www.maglocistac.rs/subotica/maglai-lako-je-svm-u-deliti-tude-pare-koje-dolaze-iz-evropske-unije, 2022. március 7., és
Maglai: A vajdasági magyarok nem felejtették el a kilencvenes éveket és nem fognak Vučićra szavazni
https://szmsz.press/2022/03/07/maglai-a-vajdasagi-magyarok-nem-felejtettek-el-a-kilencvenes-eveket-es-nem-fognak-vucicra-szavaz, 2022. március 7. 18:53
[18] Uo.
[19] Uo.
[20] Radovan Balać: SVM se ponaša kao istureno mađarsko odeljenje SNS-a [A VMSZ a SNS kihelyezett tagozataként viselkedik] https://www.danas.rs/vesti/politika/svm-se-ponasa-kao-istureno-madjarsko-odeljenje-sns-a/?fbclid=IwAR2A_QZ6RDcOmzVGSErc3yo6bWj1a-9HrAY1IqyQZJ-0AqB7MxHCW2W1Nk0, 2022. február 5. 14:00
[21] A 15-os jegyzetben.
[22] P.E.: Az összefogás lényeg – a 3-as jegyzetben.
[23] ЕКСКЛУЗИВНО! Војислав Шешељ о ситуацији у Украјини! [Exkluzív: Vojislav Šešelj az ukrajnai helyzetről] https://www.youtube.com/watch?v=FuiXodywjEg&t=1599s, 2022. február 27. 16:40, és Šešelj: „a VMSZ megkért, hogy engedjük át nekik a 3-as sorsszámot”
https://delhir.info/2022/02/27/seselj-a-vmsz-megkert-hogy-engedjuk-at-nekik-a-3-as-sorsszamot/
[24] Keményen betalálta a Magyar Mozgalom a VMSZ-t
https://delhir.info/2022/03/07/kemenyen-betalalta-a-magyar-mozgalom-a-vmsz-t/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése