2022. március 30., szerda

Magyar választások Szerbiában – a nem fideszes választók eltűnt szavazólapjai


Orbán Viktor miniszterelnök Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével 2022 februárjában

Nem kapta meg a szavazólapját több olyan vajdasági magyar, akiről köztudott, hogy nem Fidesz-szavazó. Szerbiában nem az állami posta, hanem a Vajdasági Magyarok Szövetségének aktivistái kézbesítik a szavazólapokat – ezt még március 11-én jelentette be a párt elnöke. Azonban egy hét múlva Pásztor István letagadta, amit hét nappal korábban mondott. Azóta kiderült az is, hogy több ellenzékinek számító szerbiai magyarnak nem kézbesítették a szavazólapját. Forrásaink szerint a VMSZ feketelistáján szerepelnek azok, akik bizonyítottan nem Fidesz-hívek. A szerb posta csak a választások után mondja meg, kivel kötöttek szerződést a magyar levélszavazatok kézbesítésére.

Az előző két választás slágertémája a valójában határon túl élő fantomlakosok sorsdöntő szavazatai voltak. Ez a fajta voksturizmus leginkább a kelet-magyarországi megyéket érintette, ahol annak ellenére ugrott meg papíron a lakosok száma sokszor a többszörösére, hogy mindeközben a falvak folyamatosan elnéptelenedtek. Az elmúlt években számtalan videóval és cikkel lepleztük le a választási csalásra lehetőséget adó anomáliát. Az ügyekben sokszor indult rendőrségi nyomozás és született bírósági ítélet is, azonban a kormány tavaly novemberben hirtelen legalizálta azt, amit korábban büntetett: a fiktív lakcímeket.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne továbbra is csalni. Korábbi cikkünkben megmutattuk, hogyan szavazhatnak a határon túli halottak is a magyar választásokon, most pedig megmutatjuk, hogyan trükköznek Szerbiában.

Szájkarate

Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt hetekkel ezelőtt azt mondta: felfüggesztené a levélszavazást, amíg a magyar választási rendszert ennyire könnyen ki lehet játszani a határon túli halottak szavazataival.

„Amíg nincs arra garancia, hogy csak élő emberek szavaznak, addig fel kell függeszteni a levélszavazást, és a konzulátusokon kell biztosítani a szavazási lehetőséget, akár több napon keresztül. Ebben partnerek vagyunk, minden szavazat fontos, de legalább ennyire fontos, hogy a csalás lehetőségét kizárjuk”

– írta közösségi felületén Márki-Zay Péter.

Néhány órával később a Vajdasági Magyar Szövetség közleményben reagált MZP szavaira. A Pásztor István vezette Fidesz-közeli párt közleményében azt írta: nem politikusként, inkább forgatókönyvíróként kellene keresnie a kenyerét.

„A VMSZ mindent el fog követni annak érdekében, hogy a vajdasági magyarok nemzet iránti elkötelezettségét reprezentáló szavazatmennyiség ne csak megrémítse, de el is rettentse Márki-Zay Péter politikaihorror-forgatókönyvírót a politikusi (miniszterelnök-jelölti) szakmától.”

A Szabad Európának egy névtelenséget kérő, ám a délvidéki közéletet jól ismerő férfi azt mondta: a politikai szájkaratén túl viszonylag könnyen lehet csalni a magyar választásokon.

„Én bemehetek a szabadkai magyar konzulátusra egy zsák szavazattal, mondván, hogy meghoztam a levélszavazatokat. Nagyon fognak nekem örülni, és nem fog senki igazoltatni, nem fogják elkérni a személyi igazolványomat, nem fogják megkérdezni, hogy ki vagyok. Hanem bedobják a szavazatokat az urnába. Hogy én hogy jutottam ezekhez hozzá, hogy ezek élő embereknek a szavazatai vagy esetleg már elhunytak-e, azt a kutya nem fogja megkérdezni. Ez a rendszer nagyon sokféle visszaélésre ad lehetőséget”

– mesélte lapunknak egy neve elhallgatását kérő vajdasági magyar.

Postások helyett politikai aktivisták

A Vajdasági Magyar Szövetség komolyan gondolhatta, hogy elveszik Márki-Zay Péter kedvét a politizálástól, hiszen az elmúlt napokban a Fidesz-közeli párttól hangos már nemcsak a vajdasági, hanem a magyar sajtó is.

Még március 11-én egy sajtótájékoztatón jelentette be a VMSZ elnöke, hogy besegítenek a szerb postának a szavazatok kézbesítésében.

„Tudomásunk van arról, hogy a posta külső segítséget fog kérni annak érdekében, hogy időben eljuttassa a kovertákat, a borítékokat a címzettekhez” – ezt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jelentette be, aki azt is elmondta, hogy a magyarországi kötődésű CMH (Concordia Minoritatis Hungaricae) irodát ajánlották arra, hogy a magyar szavazóknak kézbesítsék a levélcsomagokat.

Mi a CMH?
A CMH egy határon túli magyar civil szervezet, amelyet húsz évvel ezelőtt hoztak létre azért, hogy segítse az egyszerűsített honosítási eljáráshoz szükséges kérelmeket és az ehhez kapcsolódó dokumentumok beszerzését. A Vajdaságban hat irodájuk működik.


Már március 18-tól átvehették a levélcsomagokat azok a határon túli magyarok, akik nem rendelkeznek magyarországi lakcímmel. A választási botrányra akkor derült fény, amikor a Szabad Magyar Szó elkezdett cikksorozatot írni arról, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség aktivistái erőszakosan próbálják rávenni a saját otthonukban az embereket arra, hogy szavazzanak.

„Becsöngetett hozzánk egy ember, aki postásként mutatkozott be, de nagyon gyorsan kiderült, hogy nem postai alkalmazott, mert nem hordott postásegyenruhát. Amikor újból megkérdeztük, mégis kicsoda, nem volt hajlandó azonosítani magát, annyit mondott, hogy hozta a szavazási levélcsomagokat”

– mondta a Szabad Európának egy névtelenséget kérő szabadkai férfi.

„Nem is akarják meghagyni az embereknek a lehetőséget, hogy nyugodtan otthon átnézzék, átgondolják, hogy kire szavaznak, kitöltsék és feladják postán vagy leadják a külképviseleten. Nem, ezek az emberek erőszakosan ragaszkodnak ahhoz, hogy amit kihoztak, azt vissza is vigyék. Ja, és ezek az emberek a VMSZ aktivistáiként mutatkoznak be”

– mesélte egy zentai asszony lapunknak, aki végül nem jó érzéssel, de odaadta az aktivistának a szavazólapját, miután ikszelt.

Információink szerint a VMSZ hatvanezer szavazatot ígért Orbánnak
Információink szerint a VMSZ hatvanezer szavazatot ígért Orbánnak

Mégsem aktivisták

Miután egyre több panasz érkezett az állítólagos pártaktivisták viselkedésére, és sokan felháborodtak azon, hogy a nyíltan Fidesz-barát VMSZ emberei kézbesítik a csomagokat Szerbiában, Pásztor István, a párt elnöke március 18-án már tagadta azt, amit korábban mondott.

„Fölöttébb gyanús, hogy Pásztor István, a VMSZ elnöke március 11-én azt mondta, hogy a VMSZ vagy a VMSZ-hez közel álló emberek besegítenek a munkába. Amikor ez a munka elkezdődött, és VMSZ-aktivistaként bemutatkozó emberek kezdték el járni a településeket, utána Pásztor István egy héttel később az ellenkezőjét nyilatkozta. Vagyis azt, hogy nem a párt aktivistái hordják a borítékokat”

– nyilatkozta lapunknak az ügyet felgöngyölítő Tóth Imre, a Szabad Magyar Szó újságírója.

„De ha nem szerb postások és nem VMSZ-aktivisták, akkor mégis kik hordják ki házhoz a magyaroknak a leveleket? Hogy kerültek hozzájuk a levélszavazatok és miért ragaszkodnak makacsul és agresszívan ahhoz, hogy rögtön szavazzanak le a saját otthonukban az emberek, mert ők azonnal viszik is vissza a szavazatokat?”

– mondta lapunknak egy férfi, aki már szavazott, de végül személyesen a konzulátusra vitte be a borítékját.

„Valószínűleg azért vannak ennyire felháborodva az aktivisták, amikor elutasítják őket vagy nem kapják vissza azonnal a szavazatokat, mert ők a szavazatokért cserébe juttatást kapnak a VMSZ-től. Minél több szavazatot szednek össze, annál több pénz üti a markukat. Ez már az a helyzet, amikor az utolsó javainkat is elveszik és a szavazatainkkal is üzérkednek”

– magyarázta egy topolyai férfi. Egy másik forrásunk szerint akad olyan település, ahol még a levelek kézbesítésével sem bajlódnak.

„Csantavéren nem is házalnak az aktivisták, hanem a Gebi Takarmánygyár mellett lévő irodába invitálják be a szavazópolgárokat, és ott sem akarják kiadni a kezükből az aktivisták a szavazólapokat, hanem arra próbálják rábeszélni az embereket, hogy ott azon nyomban szavazzanak le.”

Választási csalás törvényesen

Csernik Árpád, a Magyar Mozgalom képviselőjelöltje szerint közbotrány, ami a szerbiai magyar választások kapcsán megy. A szerb választásokon induló politikus szerint a helyi Fidesz-hívők azért vannak felháborodva, hogy egyáltalán téma a pártaktivisták postássá avanzsálódása, mert az ellentábor mérgelődését a választási joguk csorbítására tett kísérletnek élik meg. A másik tábor pedig – szerinte jogosan – azért van felháborodva, mert törvénytelenül megy a szavazás.

„A vonatkozó jogszabályok úgy szólnak, hogy az adott posta köteles átadni a szavazópolgárnak a borítékot. Amennyiben közvetítő vesz részt a kézbesítésben, az szabálytalannak minősül. Ennek alapján igazság szerint az NVI-nek már meg kellett volna semmisítenie a Szerbiában leadott szavazatokat, de mivel ez nem Magyarország területén történik, nyilván nem fognak tudomást venni róla”

– mondta a Szabad Európának a politikus.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt már a botrány kirobbanása után panasszal élt a Nemzeti Választási Bizottságnál, de a testület nem talált kivetnivalót abban, hogy nem a szerb posta kézbesíti a leveleket a szavazóknak. Egyúttal annyit közölt az NVI, hogy a szavazási levélcsomagok kézbesítőinek tartózkodniuk kell „a választópolgárok szabad joggyakorlásának befolyásolásától”.

Miután a Kétfarkúak panaszát elutasították, a párt jogorvoslatért a Kúriához fordult.

Feketelista

Yugovich Róbert tősgyökeres topolyai. A 16 ezres szerbiai városban és környékén mindenki ismeri őt – és azon túl is: Yugovich Róbert egyesek szemében az egykori vajdasági Keresztapa. A férfi nem tagadja, hogy szervezett bűnözésért korábban kilenc évet töltött fegyházban, de később segített a hatóságoknak felszámolni egy szerb maffiacsoportot. Cserébe tanúvédelmi programban vett részt. A férfi jó ideje felhagyott az alvilággal, és amellett hogy üzletember lett belőle, az irodalmi szcénába is betört a könyveivel. Yugovich Róbert szerint a NER ugyanúgy működik Szerbiában, mint Magyarországon.

„Nem kaptunk meg egyáltalán, sem én, sem a családom tagjai a szavazólapjainkat. Egyelőre nem tudjuk, hol vannak, de gondolom, majd előkerülnek valahonnan”

– mesélte a Szabad Európának.

Azt, hogy létezik a Vajdasági Magyar Szövetségnek feketelistája azokról, akik potenciális ellenzéki szavazók, több forrásunk is beszélt.

„A Magyar Mozgalomnak egy oszlopos tagja sem kapta meg a szavazólapját. Amikor a kézbesítő a szomszédainak vitte ki a levélszavazatokat, akkor megkérdezte, hogy ő miért nem kap. A kézbesítő nem tudott mit mondani neki. Végül a férfi a VMSZ-es ismerőseitől tudta meg, hogy létezik egy olyan feketelista, amin a Magyar Mozgalom tagjai vannak rajta, és azoknak ki sem viszik a szavazólapokat”

– mondta egyik forrásunk.

Vajdasági NER

Az elmúlt évtizedben Magyarországról nagyjából nyolcvanmillió eurónyi támogatás érkezett a szerbiai magyarság közösségépítésére. Csernik Árpád szerint magyarországi támogatás kevés helyre jutott el, de ahova jutott, oda sok ment. Lett hirtelen húsz-harminc milliomosuk, de akik nincsenek közel a tűzhöz, ma is minimálbérért dolgoznak.

„Ettől az átlag magyar emberek és munkavállalók élete nem lett jobb, ugyanis azt lekövetni, hogy a vajdasági magyaroknak szánt pénzek végül is kinek a zsebébe kerültek, csak tippelni lehet. A munkavállalók a magyar pénzek után is minimálbérért dolgoznak, néhány nagyvállalkozót meg kipárnáztak néhány millió euróval”

– mondta a Magyar Mozgalom politikusa, aki szerint nem titok, hogy a vajdasági magyarok kilencven százaléka hithű fideszes magyar szavazópolgár, de ennek ellenére a Fidesz szerbiai helytartóját, a VMSZ-t ezeknek a szavazóknak a negyven százaléka tiszta szívből gyűlöli, amiért a helyi politikát diktátorkodássá silányították.

Arra a Szabad Magyar Szó újságírója sem tudta a választ, hogy ha kilencvenszázalékos a Fidesz támogatottsága Szerbiában, miért kell erőszakkal begyűjteni a magyarok szavazatait.

„Ez számomra is teljességgel érthetetlen. Az, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség a Vajdaságban tolja a Fidesz szekerét, érthető, hiszen ez a kötelességük, nagyon sok pénzt kaptak a gazdaságfejlesztési programon keresztül, amiből a legtöbb pénz a párthoz közeli emberek zsebébe került. És ezt most valamilyen módon meg kell hálálni, és ezt szavazatokban tudja meghálálni a VMSZ. Az szerintem teljesen legitim, hogy a VMSZ a Fidesz mellett kampányol, az viszont nem, hogy az aktivistáik agresszívvá válnak, ha a választópolgár egy kicsit is ellenkezni mer, mert látszik, hogy nem akarják meghagyni az embereknek, hogy ők maguk feladják postán a szavazatukat vagy elvigyék a külképviseletre. Mindenáron össze akarják szedni és begyűjteni a szavazatokat”

– mondta lapunknak Tóth Imre újságíró.

Yugovich Róbertnek Topolyán különféle vállalkozásai vannak: éttermet, szórakozóhelyet és edzőtermet is üzemeltet, valamint saját márkás ruhákkal is kereskedik. Az üzletember azt mondja: a VMSZ-szimpatizáns, Magyarországról támogatást kapó barátai sokszor fenyegetik meg a saját munkásait, hogy a Fideszre húzzák az ikszet.

„Szoktam kérdezni tőlük, hogy hogy veszitek rá a munkásokat, hogy a Fideszre szavazzanak. Az egyik azt mondta: nagyon egyszerű, azt mondom nekik, hogy ha nem mentek el szavazni és nem a Fideszre szavaztok, akkor valószínűleg az ellenzék győz, és akkor nem lesz munkátok, mert nem kapunk több támogatást, mi viszont nem vagyunk egyedül képesek fenntartani ezt a munkavállalói létszámot”

– mesélte az üzletember.

Információnk szerint a Vajdasági Magyar Szövetség hatvanezer szavazatot, azaz 87,6 százalékos győzelmet ígért a Fidesznek. Szerbiában a választási névjegyzék szerint 62.482 fő jogosult levélben szavazni, eddig alig több mint öt százalékuk, vagyis összesen 3463-an adtak le érvényes voksot.​ Szerbiában 2018-hoz képest lett majdnem 15 ezerrel több levélszavazó. 2018-ban még csak 53.920-an voltak regisztrálva.

Az ügyben többször kerestük a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét írásban és telefonon is, azonban cikkünk megjelenéséig nem reagált kérdéseinkre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése