2022. március 8., kedd

Maglai:

 A vajdasági magyarok nem felejtették el a kilencvenes éveket és nem fognak Vučićra szavazni

Maglai: A vajdasági magyarok nem felejtették el a kilencvenes éveket és nem fognak Vučićra szavazni

 Maglai Jenő (Fotó: Szabadka Polgári Mozgalma)

2022-03-07 18:53

Maglai Jenő, a Magyar Mozgalom egyik alapítója hétfőn azt mondta, hazugság az, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség sokat tett Szabadkáért, mert mint mondta, „könnyű a magyar adófizetők pénzét osztogatni, ami az Európai Unióból származik”.

– Tény, hogy azonnal gondok adódtak, amint Európa elzárta Orbán előtt a pénzcsapot, így már a Prosperitati Alapítványba sem érkezik annyi pénz, mint a korábbi években. Ez a mostani már sokkal szegényesebb pénzosztás, mint amit korábban láthatunk. De könnyű mások pénzét osztogatni, ha az Magyarországról, az Európai Unióból érkezik. Ehhez nem szükséges, hogy az ember nagy politikus legyen – nyilatkozta a Magločistač portálnak a politikus.

Maglai kérdőre vonta a VMSZ-t, hogy 2014-ben miért nem tett semmit, amikor a törvénymódosítások okán Szabadkát éves szinten mintegy 700 millió dinártól fosztották meg.

– Ez az elmúlt nyolc évben 7-8 milliárd dinárt tesz ki, ami majdnem két teljes évi költségvetése a városnak. Miért nem tettek semmit, hogy decentralizálják az eszközök elosztását? Ehelyett azzal dicsekszenek, hogy a magyar adófizető polgárok újítják fel a Zsinagógát, a Sárga házat, a Városi Könyvtárat és a templomokat… – mutatott rá Maglai Jenő.

Arra, hogy Pásztor Bálint vasárnap aláírásával támogatta Aleksandar Vučić köztársasági elnökjelöltet, majd ezután azt nyilatkozta, hogy a vajdasági magyar közösségnek az az érdeke, hogy a választásokon hármas győzelem szülessen, Maglai Jenő úgy reagált, hogy a Pásztor családnak nincs másik lehetősége, hogy megtartsa pozícióit, illetve a döntéshozatalra gyakorolt részleges befolyását, ezért volt kénytelen beállni Aleksandar Vučić mögé.

– A VMSZ megtéveszti az embereket, amikor azt mondja, hogy egyedül a Vučić-Orbán tengely szavatolhat valamiféle perspektívát, hiszen amióta a Szerb Haladó Párt hatalmon van, azóta továbbra is elvándorolnak a fiatalok, és csökken az életszínvonal, nemcsak a vajdasági magyaroké, hanem általában a vajdaságiaké, kivéve azon keveseket, akik a hatalomhoz közelállóak, mert ők hirtelen nagy gazdagságra tettek szert – értékelte Maglai.

Aleksandar Vučić és Orbán Viktor pozíciója is bizonytalan

Maglai rámutatott, hogy a helyi hatalom mindent ellenőrzése alatt tart, így a helyi sajtótermékek nagy részét is, ám a Vučić-Orbán tengelyen meginogtak a pozíciók.

– Most még mindenféle történetet el tudnak adni, de egyszer ennek is vége lesz, mert Aleksandar Vučić helyzete pillanatnyilag egyáltalán nem egyszerű. Ha nem sikerül győznie a második fordulóban, akkor ez gond lesz, ezért most mindenki teljes gőzzel mögé áll, hogy megpróbálják az első fordulóban győzelemhez juttatni. És ehhez minden legális és illegális eszközt be fognak vetni – vélekedik Maglai Jenő.

A politikus szerint ugyanilyen problematikus jelenleg Orbán Viktor magyar kormányfő pozíciója is, különösen az Ukrajna ellen indított orosz invázió óta, ugyanis – mint mondta – biztos benne, hogy a magyar választópolgárok körében Vlagyimir Putyin már nem élvez már akkora bizalmat, mint korábban, ezért Orbán fideszes szavazóinak egy jelentős része most csalódott.

– A vajdasági magyarok és az egész térség számára az lenne a legjobb, ha megpihenhetne az autokratáktól és a VMSZ-től is, mert nyilvánvaló, hogy már 7-8 éve a szabadkaiak hátán élősködnek, mégsem képesek semmilyen komoly dolgot elindítani Szabadka fejlődése érdekében – fogalmazott a Magyar Mozgalom alapítója.

A magyarok nagy része nem felejtette el a kilencvenes éveket

Magjai Jenő hozzátette, a VMSZ bűntárként segédkezik a korrupcióban, a pártalapú foglalkoztatásban, az autokrata hatalom kiépítésében és a közpénzek magánzsebekbe történő átjátszásában.

A politikus azzal is megvádolta a VMSZ-t, hogy az igyekszik leplezni azokat a komoly bűncselekményeket, amelyek a Szerb Haladó Párt követett el a palicsi akvapark kiépítése során.

Annak a véleményének adott hangot, hogy addig nem lesz előrelépés, amíg nem történik meg a demokratizálódás, a decentralizáció és a lusztráció.

– A magyarok többsége nem fog Vučićra szavazni – emelte ki Maglai annak kapcsán, hogy Pásztor Bálint bejelentette, Vučić jelölését több ezer vajdasági magyar fogja támogatni aláírásával.

– A magyarok többsége nem felejtette el a kilencvenes éveket, nem felejtette el, hogy ki is az az Aleksandar Vučić, és komoly ellenszenvet táplálnak Vučić és pártja iránt is – vélekedik Maglai.

Hozzátette, Vučić most azért is nehéz helyzetben találta magát, mert nem meri közvetlenül elítélni az Ukrajna elleni agressziót és szankciókat bevezetni Oroszországgal szemben, mert ezzel elvesztené a szavazóbázisának egy jelentős részét.

https://szmsz.press/2022/03/07/maglai-a-vajdasagi-magyarok-nem-felejtettek-el-a-kilencvenes-eveket-es-nem-fognak-vucicra-szavazni/

 

Kapcsolódó írás:
Bakić és Pásztor is támogatta aláírásával Vučić jelölését

https://szmsz.press/2022/03/07/bakic-es-pasztor-is-tamogatta-alairasaval-vucic-jeloleset/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése