2023. december 1., péntek

Közel lehet az EU-s pénzcsap megnyitásához szükséges magyar reformok jóváhagyása

 A Szabad Európa honlapja

2023. december 1.

Jó reggelt kívánunk! 
Legfontosabb cikkeink ma reggel:

Tízmilliárd euró válhat elérhetővé jövő évtől Magyarország számára
Kritikus szakaszba jutottak az egyeztetések az igazságszolgáltatási reformokról az Európai Bizottság és a magyar kormány között, ami szakértői források várakozásai szerint hamarosan nagyjából tízmilliárd euró befagyasztott kohéziós forrást tehet elérhetővé hazánk számára. A brüsszeli testület jó eséllyel még a decemberi EU-csúcs előtt ráütheti a pecsétet a döntésre.

Podcastsorozatunk friss részében egyebek mellett arról beszélgettünk brüsszeli állandó tudósítónkkal, hogy a napokban felszabadítani javasolt 920 millió eurónyi forrás két részletben hívható le, nagy részét majd törleszteni kell, s nem jelenti a magyar kormánnyal szemben hangoztatott aggályok megszűnését.

Több ezer menekült és bevándorló ragadhat Szlovákiában 
Északi szomszédunkhoz idén tavasszal kezdtek érkezni az első csoportok a Közel-Keletről, nyárra pedig valamiért már érezhetően nagyobb számban tudtak átkelni Magyarországról a több mint hatszáz kilométernyi közös határon keresztül. Az országon délről északra haladnak át a sokszor húsz-harminc-negyven főből álló csoportok, sokszor egészen pici gyerekekkel gyalogló családokat is látni.

A társadalmi támogatás szükséges az ipar fejlesztéséhez – szakértővel az új iparpolitikáról
Rövid időn belül az Európai Unió és az Egyesült Államok is komoly állami beavatkozásra épülő iparpolitikát vezetett be, szemben az előző évtizedeket uraló, szabadkereskedelemre és egyre nagyobb globalizációra épülő gazdasági renddel. Milyen következményei lesznek annak, hogy a nagyvállalatok állami támogatást kapnak a szegényebb országokban is? Hogyan enyhítheti a klímaváltozás hatásait az állami beavatkozás, és mennyire jó iparpolitika a magyar, amely most az akkumulátorgyárak felépítésében testesül meg?

Meghalt Henry Kissinger – a meghatározó amerikai diplomata százéves volt
Elhunyt Henry Kissinger, a könyörtelenül ambiciózus amerikai diplomata, aki jelentősen hozzájárult a második világháború utáni világ formálásához. Az egykori legendás külügyminiszter százéves volt. „Az Egyesült Államok az egyik legtekintélyesebb és legjellegzetesebb hangját vesztette el a külügyek terén Henry Kissinger elhunytával” – fogalmazott George W. Bush volt republikánus elnök.

Nem csak célokat, rendeléseket is kérnek Európától a fegyvergyártó cégek
Az európai hadiipar vezetői határozottabb megrendeléseket kértek, hogy reagálni tudjanak az ukrajnai háborús igények és további biztonsági szükségletek kielégítésére, miközben fokozódik rajtuk a nyomás a kapacitásaik növelésére.

Gulyás Gergely: Nem veszélyezteti a sajtószabadságot a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A szuverenitásvédelem és Ukrajna mellett az eutanázia is téma volt a csütörtöki Kormányinfón, illetve bejelentették a kamatstop meghosszabbítását. A kormány úgy látja, hogy a jelenlegi kamatszint mellett indokolt a kis- és közepes vállalkozások kamatstopjának meghosszabbítása április 1-jéig, valamint a lakossági és a diákhitelre vonatkozó kamatstop meghosszabbítása július 1-jéig.
 
Amit még tudni érdemes
Miről tudott az agrárminiszter? Hadházy Ákos Svájcban keresi a milliárdos hűtlen kezelési ügy kulcsát (HVG)
A volt helyettes agrárállamtitkár közreműködésével elsíbolt milliárdok részben Nobilis Kristóf panamai cégéhez kerültek – robbantott a vádhatóság a büntetőper egyik tárgyalásán. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint az alapügyről a miniszter is tudhatott.

Minden jót kíván a mai napra:
A Szabad Európa budapesti szerkesztősége

szabadeuropa@rferl.org

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése