Koronadiktatúra van Szerbiában
Igazából
azonban nem volt szüksége a különleges jogosítványokra, hiszen évek óta
minden akadály nélkül kormányoz. De ha úgy lép fel, mintha az országban
háború volna, az jól jön neki, hiszen egyre nagyobb a felháborodás a
korrupció és a gazdasági-társadalmi kilátástalanság miatt. Azt pedig
leplezni kell.Koronadiktatúra van Szerbiában,
bekasztlizzák a demokráciát. Az ország elnöke minden szomszédos államnál
tovább megy a szabadság korlátozásában, a bírálók azt mondják, hogy
megszegi az alkotmányt és diktatúrát alakít ki. Az elején Vučić is
lebecsülte a bajt, de azután a parlament megkerülésével hirdette ki a
rendkívüli állapotot. Azóta pedig masszívan visszaszorítja az
alapjogokat, noha a szerbeknél túl nagy gondot idáig még nem okozott a
vírus.
A térségben jó pár kormány arra használja a különleges állapotokat,
hogy növelje hatalmát és megnyirbálja a szabadságjogokat. Sokszor erős
kétség övezi, hogy mennyire legálisak és arányosak ezek a lépések.
Magyarországot pl. az egész földrészen bírálat éri a meghatározatlan
időre szóló felhatalmazási jogszabály miatt. De Szerbia még rajta is
túltesz. Nem ez az első alkalom, hogy az államfő magasból tett az
alaptörvényre. Gátlástalanul leszalámizza a jogállamot. Idetartozik,
hogy a kormány – akárcsak Magyarországon - video sajtóértekezleteket
tart, kérdéseket csakis e-mailben lehet neki feltenni.
A szerb Helsinki Bizottság vezetője sajnálatosnak tartja, hogy az EU
nem figyel oda. Mint kifejti, Brüsszel számára az fontos, hogy Vučić
segítse elő a koszovói rendezést, cserében szabad kezet kap a
belpolitikában. Az elnök eközben a nemzet megmentőjeként tünteti fel
magát. Közszerepléseit leírhatatlan melodráma jellemzi. Lélegeztető
gépeket osztogat a kórházakban, azt magyarázza, hogy az emberekért
harcol.
Igazából azonban nem volt szüksége a különleges jogosítványokra,
hiszen évek óta minden akadály nélkül kormányoz. De ha úgy lép fel,
mintha az országban háború volna, az jól jön neki, hiszen egyre nagyobb a
felháborodás a korrupció és a gazdasági-társadalmi kilátástalanság
miatt. Azt pedig leplezni kell.
Spiegel/Szelestey Lajos