2011. szeptember 21., szerda

A PANNON TV MENESZTETT IGAZGATÓJÁNAK ÍRÁSA

A király beszéde: nem a rendezői változat

Miután a Pannon RTV-t működtető Pannónia Alap alapítói közgyűlése szeptember 17-én felmentett az alap, egyben a Pannon RTV igazgatói tisztségéből, ezúton kívánom tájékoztatni a nyilvánosságot a leváltásom mögött álló valós okokról és történésekről. Meggyőződésem ugyanis, hogy a nyilvánosságnak jogában áll tudomást szerezni a közéletünket láthatatlanul torzító folyamatokról. Elhatározásomban megerősít az, hogy a Pannon RTV-nek már nem árthat a megnyilatkozásom, ahogy az a tény is, miszerint az utólagos megszólalás okán nyilvánvaló, hogy nem a pozícióféltés motivál ebben.
Alapvető és sajnálatos tény: a VMSZ Szent István-napi palicsi rendezvényének élő közvetítése éppen Pásztor István beszéde alatt kezdett szakadozni, a Pannon TV nézői számára szinte követhetetlenné téve az elnök mondandóját. A Szerbiai Telekom átiratban ismerte el utólag, hogy a bérelt vonalhoz tartozó telekomos felszerelés meghibásodása okozta a problémát. Az eset kapcsán eljárás indult ellenem, amely a felmentésemmel zárult, az indoklás szerint a palicsi élő közvetítés körülményei kapcsán fennálló felelősségem miatt.
Mivel az eljárás során mind a VMSZ, mind az MNT képviselői részéről többször is elhangzott, hogy lényegében a VMSZ csúcsvezetése részéről megnyilvánuló bizalomhiány, vagyis a személyem iránti bizalom elvesztése áll a leváltásom mögött, felesleges további szavakat fecsérelni a palicsi közvetítéshez fűződő vélt vagy valósfelelősségemre, illetve annak mértékére. Ez a bizalom hat hónappal ezelőtt még alapvetően és nagyobbrészt megvolt, hiszen a VMSZ képviselőjének támogatásával neveztek ki ötéves (!) mandátumra a Pannon RTV élére. A lényegi kérdés tehát a következő: mi történt az elmúlt félévben, ami a bizalom elvesztéséhez vezetett?
Február végén nemcsak én kaptam ötéves mandátumra szóló kinevezést, hanem Tomin Kovács Laura főszerkesztő is, aki hamarosan szülési szabadságra távozott. Ezért áprilisban Szabó-Hangya Teréz főszerkesztő-helyettes kapott megbízatást a főszerkesztői teendők ellátására Tomin Kovács Laurától, amit a Kuratórium is jóváhagyott. Kaptunk hát egy legitim mb. főszerkesztőt.
Lovas Ildikónak azonban más jelöltje volt erre aposztra, ami elindította az események láncolatát.
Szabó-Hangya Teréz megbízatásának első napjától kezdve a folyamatos gáncsoskodás és provokálás közepette volt kénytelen dolgozni, ami a június 23-ai – a Magyar Szófőszerkesztőjének leváltásáról emlékezetes – MNT-ülés élő közvetítése alatt érte el tetőfokát. Lovas Ildikó Pannon RTV-s főszerkesztő-jelöltjének szabotálással felérő cselekedetei és magatartása, valamint a körülmények összefonódása oda vezetett, hogy komoly csorba esett a Pannon TV tekintélyénegy ebek között azért, mert felmerült a gyanú, hogy a Magyar Szófőszerkesztőjének leváltására irányuló szavazást a Pannon TV szándékosan(utasításra?) már nem közvetítette élőben, a Híradó miatt megszakítva azt. Az eset kapcsán azonnal felvetődött a mb. főszerkesztő személyes felelősségének kérdése, a palotaforradalom sikeres végkimenetelét előrevetítve.
Igazgatóként a hivatalosan kinevezett mb. főszerkesztő mögé és mellé álltam, aminek egyenes és azonnali következménye lett az, hogy Lovas Ildikó első számú célpontjává léptem elő a Pannon RTV-ben. Ettől kezdve csupán a megfelelő apropó hiányzott a félreállításomhoz, ami augusztus 20-án meg is érkezett.
Még egy apró adalék közéleti állapotaink leírásához: az ellenem indított eljárás során közölte velem a VMSZ végrehajtója, hogy amennyiben nem kezes bárányként – és főleg csendben! – viselem el a menesztésemet, akkor hosszú távon sem lesz számomra hely a VMSZ jelenlegi vezetésének befolyása alatt álló területeken. E sorok tanúsága szerint ez a személyes dilemma már a múlté.
Meggyőződésem, hogy a Pannon RTV szerkesztéspolitikájának szakmai minimuma, annak utolsó morzsái kerülnek most terítékre, nem hagyva kétséget a kimenetel kapcsán. Amennyiben azt állítom, hogy egy eddig is VMSZ-közeli médium pártközlönnyé alakítása van folyamatban – ahol tulajdonképpen csak egy kisebb akadály elhárításának tekinthető a személyem eltávolítása – attól tartok, ez sem fedi a teljes valóságot: a támogatóból úgy válik propagandista, hogy mindeközben kénytelen követni Lovas Ildikó szeszélyes és csapongó elvárásait és utasításait. Tehát nem elég a VMSZ-TV, hanem Lovas-TV kell, a rövidnél is rövidebb pórázon.
Továbbmegyek: valóban„csak” a Pannon RTV teljesen „megbízhatóvá” tevése lenne a cél, a közeledő választások fényében? Közelről látva a történéseket, az a meggyőződésem, hogy a leírtakon is túlmenően egy olyan csata zajlik a Magyar Házban, amelynek során eldől, hogy az MNT illetékes testületei és tisztségviselői hozzák-e meg a döntéseket,vagy pedig Lovas Ildikó, azaz egy olyan személy, akinek nincs meg a demokratikus legitimitása a döntéshozatalhoz. Ahogy a Pannon RTV ügye, úgy ez a csata is jelenleg vesztésre áll.
A háttérből ármánnyal és fondorlattal irányító, a teljes vajdasági magyar közéletre rátelepedő szürkeeminenciás létezése nyílt titok, amit csak a hallgatási összeesküvéssé torzuló– de önmagában legitim és emberileg érthető – intézmény- és egzisztencia-féltés tart kimondatlanul. Ahogy azt a tényt is, hogy Lovas Ildikó ilyen mértékű közösségbomlasztó térnyerését Pásztor István tette és teszi lehetővé, ami a leginkább felelőssé minősíti őt ebben a történetben, ahol a Pannon RTV csupán egy mozaikkocka.

Szabadka, 2011. szeptember 19.
Mihók Rudolf, s. k.

Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, 2011. szeptember 20., 14:35
http://www.facebook.com/notes/vajdas%C3%A1gi-magyarok-demokratikus-k%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9ge/a-pannon-tv-menesztett-igazgat%C3%B3j%C3%A1nak-%C3%ADr%C3%A1sa/250084848368413

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése