2011. szeptember 2., péntek

Tanévkezdés az oktatási titkár szemszögéből


Interjú Deli Andorral, a tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségügyi titkárral
Hogyan kezdődött a tanév a magyar tannyelvű iskolákban?
Az utóbbi években minden tanév zűrösen kezdődik, indokolt és indokolatlan viták miatt. Az már jelentős eredmény, hogy az idén nem szembesültünk rögtön az iskolaév kezdetén pedagógussztrájkkal. A tanulók számának csökkenése azonban megnehezíti azt, hogy a racionalizációs érvekkel szembe tudjunk szállni.
Hol került sor osztályösszevonásra Vajdaságban a magyar diákokat illetően?
Az idén, csakúgy, mint tavaly, hetvenhét iskolában indult magyar nyelvű oktatás. A titkárságnak az volt a fő célja, hogy a már meglévő tagozatokat megtartsa, valamint, hogy minél több első osztály nyílhasson, föltéve, ha eleget tesznek a számbeli minimumnak, azaz az ötös létszámnak. Ennek érdekében mindent megtettünk, és azt hiszem, sikeresen hárítottuk el az akadályokat.
Szerbia déli részén, Koszovóban nem föltétel az öt tanuló megléte egy osztály megnyitásához. Miért nem alkalmazható ez az elv itt, a Vajdaságban is?
Mi sajnos valóban egy olyan helyzetben vagyunk, hogy nem tudjuk magunkat összehasonlítani – és én úgy gondolom, hogy nem is kell magunkat összehasonlítani Koszovóval – mert ott az államnak megvannak a különböző prioritásai, ami miatt teljesen másként kezeli a helyzetet, mint ahogy azt teszi az ország többi részén.
Európában pozitív diszkriminációt használnak azokban az esetekben, amelyekben a kisebbség veszélyeztetett helyzetbe kerül? Nálunk mi a helyzet?
Tavaly és az idén nem történt olyan mértékű racionalizáció, sikerült ellenállnunk a minisztérium kényszerének. A kisebbségi oktatásról és a szerzett jogokról szóló szabályzatra hivatkoztunk, amikor védeni igyekeztünk a kis létszámú osztályokat a kisebbségi tagozatokon.
Ennek ellenére mégis sor került tagozat összevonásra. Hol?
A titkárságnak ebbe csak részleges betekintése volt, mert nem minden kisebbségi tagozat tartozik ebbe a kategóriába. Több iskolából nem kaptunk jóváhagyási kérvényt. Az idén ötvenöt iskola fordult hozzánk, ebből harminchat magyar illetőségű. Amennyiben teljesítették az ötös létszámot, amit a Magyar Nemzeti Tanács is támogatott, akkor jóváhagytuk a kérvényt. A minisztérium az idén a másodiktól a negyedikig, vagyis az alsó tagozatokat próbálta összevonni.
Miért kerültek az idén veszélybe azok a tagozatok, amelyeket korábban már jóváhagytak?
A minisztérium bizonyára megtakarítási célokból az eddigi kontinuitással szembeforduló politikát folytat. Próbálták rávenni a tartományt és a nemzeti tanácsokat is, hogy egyezzünk bele a kis létszámú alsó tagozatok összevonásába. Mi valóban mindent megtettünk annak érdekében, hogy a helyzet megmaradjon. Ugyanakkor az is tény, hogy több mint hatvan diákkal kevesebb indult első osztályba, és ugyanígy történtek változások a második, harmadik, negyedik osztályokban is. Ez azonban nem tömeges jelenség. Az oktatás az idén is a tavalyihoz hasonló keretben indul.
Jergić Julianna
http://www.vajma.info/cikk/tukor/4353/Tanevkezdes-az-oktatasi-titkar-szemszogebol.html, 2011. szeptember 2. [11:43]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése