2013. február 14., csütörtök

Február 14.



Bálint, Valentin nap.
A latin Valentinus családnévből származik. Jelentése: erős, egészséges.
270 – Valentin nap
Valentin püspök halálának évfordulója. A szerelmesek, a jóbarátok és mindazok ünnepe, akik szeretik egymást.
1368 – Nürnbergben megszületett Zsigmond magyar király (egyidejűleg német és cseh király, német-római császár), akinek uralkodása legvégén tört ki a Budai Nagy Antal vezette parasztfelkelés.
1458 – A Duna jegén megválaszott Mátyás király meglepő határozottsággal megkezdte kormányzását.
1500 – Sok helyen Bálint napján kezdődik a tavaszi munka a ház körül, és a gyümölcsösben.
1807 – Pozsonyban megszületett Batthyány Lajos gróf, Magyarország első miniszterelnöke.
1838 – Megszületett Margaret Knight amerikai feltalálónő, akit a női Thomas Edison-ként is emlegetnek.
1842 – Meghalt Kocsi Patkó János színész, rendező, az első magyar nyelvű operaszöveg szerzője.
1905 – Elfogadta a király a Tisza-kormány lemondását.
1905 – Megszületett Thelma Ritter amerikai színésznő, akit hatszor jelöltek Oscar-díjra, játszott – többek között – 1950-ben a „Mindent Éváról”, 1959-ben a „Párnacsaták”, 1961-ben „Az alcatrazi ember” című filmekben.
1932 – Megszületett Csermák József olimpiai bajnok atléta, aki 45 alkalommal szerepelt a magyar atléta-válogatottban.



Február 14. – Valentin nap. 
Szent Bálint (Valentin) emlékére neve napján, világszerte megajándékozzák szeretteiket az emberek, és megünneplik a szerelmesek napját.
Valentin napja, a szerelmesek ünnepe, amikor az emberek világszerte levelezőlapokkal, virágokkal, édességgel és apró ajándékokkal lepik meg kedvesüket, szeretteiket. A Bálint-nap eredetét legendák övezik, az ünnepet formálta a pogány természetkultusz, a római életszeretet, a népszokás és a keresztény hagyomány.
Február közepe a mérsékelt égövön a madarak párosodási időszakának kezdete, ezért alakulhatott ki a hiedelem, hogy e nap kedvez a szerelmi varázslatoknak. Az ókori Rómában február 15-én tartották a Lupercaliának nevezett termékenységi, engesztelési és tisztulási ünnepet, amelynek éjszakáján a fiatal férfiak egy korsóból húzták ki a nők nevét, és az így kialakult párok az ünnepség idejére (vagy egész életükre) együtt maradtak.
A katolikus egyház három Bálint (Valentinus) nevű mártír szentet tart nyilván. A legismertebb a III. századi Rómában volt pap, akit egy keresztényüldözés során, 269. február 14-én végeztek ki. A legenda szerint fogságában visszaadta a börtönőr vak lányának látását, majd kivégzése előtt levelet írt neki, amelyet így írt alá: "A Te Valentinod". Bálintot 489-ben avatták szentté, és ugyanekkor tiltották be a Lupercalián addig szokásos szerelmi "lottó" szokását. A katolikus egyház ehelyett a "szentek lottóját" vezette be: a korsóba szentek nevét tették, s arra buzdították a fiatalokat, hogy az általuk húzott szent példáját kövessék.
A középkorból is fennmaradt egy Bálint-napi "börtönüzenet" egy vers, amit a százéves háború idején angol fogságba esett Charles orleans-i herceg küldött feleségének 1415-ben.
Angliában a XV. századtól a fiatalok szerelmes levelekben (valentine) üzentek egymásnak ezen a napon.
A Bálint-napi képeslapok és üdvözlőkártyák küldése a XIX. századra bevett szokássá vált. Ipari méretekben az amerikai Esther Holland dobott piacra képeslapot 1840-ben, őt nevezik "a valentine-ok anyjának".
A különböző hiedelmek összemosódása révén a szerelmesek védőszentjének kikiáltott Bálint ünnepén az Egyesült Államokban egymilliárd kártya indul útjára, ez a karácsony utáni második legnagyobb forgalmú időszak.
A szerelmesek napján Dél-Koreában és Japánban csak a nők adnak ajándékot, a férfiak ezt a Fehér napon viszonozzák. Az olaszországi Terni városába egész Itáliából érkeznek párok, akik a helyi bazilikában, az ókori San Valentino állítólagos sírjánál jelentik be nyilvánosan jegyességüket.
Ami mindenütt hasonló: az ünnep alkalmával a virágárusok és ajándéktárgy-kereskedők elszánt küzdelmet vívnak a vevők kegyeiért és pénztárcájáért, s évente újabb és újabb, az ünnephez kapcsolható ötleteket találnak ki a felszított vásárlói igények kielégítésére.

MTVA – Sajtó- és fotóarchívum

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése