2014. június 3., kedd

„Inkább haljak meg, mint hogy a fiam temetését kelljen látnom!”



Tegnap eltemették Romić Arnoldot

Tegnap (június 2-án – B. A.) délután eltemették azt az a nem egészen 16 esztendős csantavéri fiút, aki szombaton hajnalban tragikus és egyelőre még tisztázatlan körülmények között hunyt el az oromhegyesi Atlantis diszkó parkolójában. Romić Arnoldot a központi Nagytemetőben helyezték végső nyugvóhelyére, az apai nagyanyja és a 36 éves korában elhalálozott nagybátyja mellé. Utolsó útjára a család, a rokonság, a barátai, az osztálytársai és az ismerősök kísérték el.
A Csantavéren még szokásos halottvirrasztás órái is, a temetési szertartás is és az ilyenkor kötelező búcsúztatás is – a legtöbb gyászoló számára – igencsak emberpróbáló volt. Kiváltképpen a halott fia koporsójára ráboruló és hangos szóval a Miatyánkot imádkozó, súlyos rákbeteg édesapa siratója volt lélekbe markoló. „Inkább haljak meg, mint hogy a fiam temetését kelljen látnom!“ – ismételte többször is. Az 54 éves Fábrik László akárcsak vasárnap négy alkalommal, a temetés ideje alatt is orvosi ellátásra szorult. Amikor a gyermeke koporsóját a sírgödörbe eresztették, rosszul lett, eszméletét vesztette, a temetőben pedig riadt csend támadt, mikor  a sírhely közelében a fűben lefektették. A szertartás végére a helyszínre kiérkező mentők beszállították a helybeli egészségházba.

A 6 kilométerre lévő Tornyos faluból kerékpáron és egy-egy virágcsokorral megérkeztek Arnoldnak azok a barátai is, akik szombaton hajnalban az oromhegyesi szórakozóhelyen látták/hallották, mint ütik-verik az éppen hazafelé induló autóuszról leszállított társukat. Elmondásuk szerint azért jöttek csak ketten, mert a harmadik társukat még a reggeli órákban bevitték a tornyosi rendőrállomásra, onnan pedig Magyarkanizsára. Arról a közel 18 éves fiatalról van szó, aki szinte naponta megfordult a Fábrik család otthonában és aki a kényes esettel kapcsolatban nyilatkozott a sajtónak, aki állításait felvállalta a nyilvánosság előtt is. Arnold rendőri bántalmazásáról szóló beszámolójával pedig megcáfolta azt az állítást, hogy a részeg fiúnak a saját hányadéka okozta a fulladás által bekövetkezett hirtelen halálát.

Tegnap, az este végén megkérdeztem a szokatlanul furcsa körülmények között elhunyt csantavéri fiú nagybátyját – aki a tragikus eset súlya alatt teljesen összeroppant család ügyeinek intézését felvállalta –, hogy miként  foglalná össze a nap történéseit.
Fábrik Péter arról számolt be, hogy a délelőtt folyamán néhány rejtett számról érkező telefonhívást kapott, amelyekben halálosan megfenyegették.
 – Délután pedig, miután hazaértünk a temetésről és éppen asztalhoz ültem, mert már két napja egy falatot sem ettem, kaptam az értesítést, hogy a tornyosi fiatalembert kiengedték a magyarkanizsai rendőrállomásról, de nem tud mivel hazajutni, menjek el érte. Az édesanyjával és egy kislánnyal a központi buszmegállóban várakoztak. Azt mesélte, hogy már a tornyosi rendőrállomáson is kapott verést, és ugyanez folytatódott később Magyarkanizsán is. Kérdezgették és pofozták. Elmondása szerint arra akarták rávenni, hogy többé ne beszéljen a szombaton hajnalban történtekről... Arnoldot illetően pedig a napokban már többet fogunk tudni, mert az újvidéki kórházban elkészülnek a boncolás eredményei. Bár – az eddig történtek után – meglehet, hogy azt is majd fenntartásokkal kell fogadnunk. Egészen pontosan arra gondolok, hogy állítólag már szombaton (amikor a szülei jóformán még azt sem tudták, hogy hol keressék, és hogy él-e a gyerekük vagy meghalt) „kiszivárgott“ a kórházból az az információ, hogy az unokaöcsém halálát fulladás okozta. Az ügyben érintett szórakozóhely illetékeseinek talán nem Újvidékre kellett volna telefonálgatniuk, hanem a szülőket kellett volna azonnal értesíteniük a bekövetkezett tragédiáról. Ehelyett teljesen magukra hagyták őket. Ha az eset felderítése a továbbiakban is ilyen félelemkeltésre alapozott módszerekkel történik, akkor alighanem minden eshetőségre fel kell készülnünk.   

Szabó Angéla

A képen: Romić Arnold sírja a csantavéri temetőben    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése