2014. június 2., hétfő

Vajdasági Párt: Az SNS közölje, beleegyezett-e a magyar többségű községek területi autonómiájába


Vajdasági Párt: Az SNS közölje, beleegyezett-e a magyar többségű községek területi autonómiájába
A Vajdasági Párt (VP) felszólította a Szerb Halad Pártot (SNS) és a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ), mondják meg, valóban megállapodtak-e a többségében magyarok lakta nyolc észak-vajdasági községek területi autonómiájáról.
„Kinek van ma joga új határokat rajzolni Vajdaságban etnikai elvek alapján, tudatában vannak-e annak, mit jelent ez Vajdaságnak és a régiónak? A felelőtlenség felsőfoka a Vajdaságban élő nemzeti közösségek közötti valamiféle új megosztás mellett kiállni” – áll a Vajdasági Párt közleményében.
A párt emlékeztet, hogy Vajdaság a létrejötte óta a közösség és a polgári társadalom példája volt és maradt, történelme során harcolt a nemzeti alapú államszervezés ellen, és így maradt fenn az évszázadok során.
A Vajdasági Párt felszólította ugyanakkor a VMSZ-t, hogy adja fel „a nemzeti jobboldali politikát” Vajdaságban, és támogassa a negyedik vajdasági konvenciónak a megállapításait és politikai platformját, amely Szerbia föderatív állammá válását, illetve Vajdaság ezen belül köztársasági státussal való felruházását javasolja. (Beta)

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17245/Vajdasagi-Part-Az-SNS-kozolje--beleegyezett-e-a-magyar-tobbsegu-kozsegek-teruleti-autonomiajaba.html, 2014. június 1. [9:59]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése