2014. június 2., hétfő

Janković: Válságban a véleményszabadság


Janković: Válságban a véleményszabadság
Saša Janković (fotó: FoNet)
Saša Janković köztársasági ombudsman értékelése szerint Szerbiában „rendkívüli helyzet uralkodik a szabad véleménynyilvánítás terén” az események egész sora miatt, amelyek együttesen bizonyítják, hogy erőfeszítéseket tesznek a kritika elnyomására.
„Úgy gondolom, hogy rendkívüli helyzet uralkodik a szabad véleménynyilvánítás terén. Egy sor olyan esemény történt, amelyek önmagukban nem feltétlenül veszélyesek, de együttesen arról tanúskodnak, hogy ez nem egy rossz helyzetértékelés, hanem a kritika elnyomására irányuló valamelyest szervezett erőfeszítésről van szó” – mondta Janković a B92-nek nyilatkozva.
Kijelentette, Aleksandar Vučić szerbiai kormányfőnek nem feladata felmérni, hogy van-e cenzúra, ebben ugyanis az ombudsman az illetékes.
„Nem a kormányfő kötelessége megállapítani, hogy van-e cenzúra, hanem az ombudsmané. Meghallgathatom és elfogadhatom a véleményét, de én az alkotmány alapján állapítom meg, hogy van-e cenzúra. Mindenkinek megvan a saját felelőssége, és vállalnia kell ezért a felelősséget” – szögezte le Janković.
Szavai szerint a rendkívüli helyzet során „információvákuum alakult ki”, és ebbe a polgárok jóhiszeműen bekapcsolódtak.
„Ahelyett, hogy az állam kitöltötte volna ezt a vákuumot, sokan csatlakoztak ehhez az üres térhez, s elsősorban jóhiszeműen, ugyanis nem hiszem, hogy bárki is rosszindulatú lett volna. Amikor mindez befejeződik pánik nélkül, s megtörténtek bizonyos mulasztások, az állam kötelessége először az, hogy meghatározza mit fog tenni a jövőben, majd csak ezután fordulhat a polgárokhoz” – mondta az ombudsman.
Arra a kérdésre, hogy a szerbiai parlament adminisztratív bizottsága miért nem adta hozzájárulását az ombudsmani hivatal 19 dolgozójának további foglalkoztatásához, Janković azt válaszolta, ez már nem először történik meg, és nagy csapás jelent a hivatalára nézve.
Janković megjegyezte, fizetése ugyanakkora, mint az alkotmánybíróság elnökének bére, ez pedig a világ minden országában így szabványos. (Beta)

http://www.vajma.info/cikk/szerbia/20587/Jankovic-Valsagban-a-velemenyszabadsag.html 
2014. június 2. [12:31]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése