2016. november 26., szombat

Nikolić: Délvidék elcsatolásának napja legyen állami ünnep

b_240_180_16777215_0_http___www.maszol.ro_uploads_files_userfiles_images_kulfold_2014_Május_30_294.jpgNovember 25-e legyen állami ünnep Szerbiában – ezt szeretné Tomislav Nikolić államelnök, ezért javaslatot tesz majd a kormánynak, hogy ezt vezesse be.
Nekünk délvidéki magyaroknak november 25-e gyásznap. Elszakítottak bennünket az anyaországunktól, elkezdődtek a megaláztatások, az üldöztetések, rabigába került a teljes délvidéki magyar nemzetrész. A szerbiai hatalom, a VMSZ aszisztálásával most törvénybe iktatná, hogy november 25-e csúfos eseménye állami ünnep legyen mindannyiunk számára. 98 évvel ezelőtt a Szerb Királyság bekebelezte Délvidéket, Bácskát, Bánságot és Baranyát.
A tartományi kormány elnöke, Igor Mirović szerint ez a dátum a legjelentősebb Vajdaság történelmében és egyike a legfontosabb napoknak a szerb történelemben. A 98 évvel ezelőtti esemény kapcsán ünnepi akadémiát tartottak Újvidéken, ezen a rendezvényen jelentette be az elnök a szándékát.
A Szerb Nemzeti Színházban tartott megemlékezésen pedig Pásztor István is ott volt és együtt ünnepelt, tapsolt az exradikális politikusokkal. Kell még ehhez hozzáfűznünk valamit?
A kép egy korábbi eseményen készült
RTS és Tanjug nyomán HC 


Kapcsolódó írás: 
szb: Új állami ünnep. Magyar Szó, 2016. november 26. 9., vagy http://www.magyarszo.rs/hu/3224/vajdasag_ujvidek/156700/%C3%9Aj-%C3%A1llami-%C3%BCnnep.htm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése