2017. április 29., szombat

Az autonómia európai megoldás

A külhoni magyar érdekképviseleti szervezeteket tömörítő Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács képviselői 2017. április 25-26-án Brüsszelben kihelyezett ülést tartottak.



 A KMAT elnökének, Tőkés Lászlónak a meghívására, az Európai Néppárt (EPP) magyar delegációjának vendégeként, tizenhét tagú küldöttség érkezett Brüsszelbe, Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szlovákia, Szerbia, Szlovénia, Horvátország magyar szervezeteinek és pártjainak képviseletében. Ahogyan az a Kárpát-medencében tartott ülések esetében is történik, meghívást kapott Szili Katalin, Magyarország miniszterelnökének autonómiaügyi megbízottja, valamint a testület szakértői is, Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Bizottság igazgatója, Bedő Árpád jelenlegi, valamint Mécs László volt KMAT-titkár.
Tőkés László EP-képviselő, a KMAT alapító elnöke köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy legutóbb öt évvel ezelőtt jöttek a KMAT keretében a határon túli szervezetek vezetői Brüsszelbe, azóta pedig nem sokat változott a helyzet, sem az európai intézmények nem lettek érzékenyebbek ügyünk iránt, de az utódállamokban sem sokat javultak az autonómia esélyei. Kedvező fejlemény viszont, hogy az európai parlament új elnöke, Antonio Tajani egy kisebbségekkel foglalkozó tanácsadót nevezett ki, akivel a határon túli magyar képviselőknek már alkalmuk nyílt találkozni. A hagyományos kisebbségpolitikát ki kell szélesíteni az autonómiapolitika irányába – mondotta. A párbeszéd és az összefogás fontosságát hangsúlyozva ugyanakkor hozzátette: az autonómia ügyében csakis akkor lehet előrelépni, hogyha a magyar szervezetek határozottan felvállalják annak képviseletét, és hogyha az önrendelkezés lesz politikájuk „közös nevezője”.
A kihelyezett ülés első részében áttekintették az általuk képviselt közösségek helyzetét, majd arról egyeztettek, hogy az európai parlamentben jelen lévő, a határon túli közösségek érdekeiért küzdő képviselők miként tudják képviselni az autonómia ügyét az őshonos nemzeti közösségek gondjai iránt érzéketlen uniós intézményrendszerben. Bocskor Andrea kárpátaljai képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy az ottani magyarok az orosz helyzet foglyai, ugyanis az ukrán politika az autonómia puszta említését sem tűri, a hatóságok pedig kifejezetten ellenségesen viszonyulnak mind a kettős állampolgárság iránt, mind az autonómiát képviselő politikusokkal szemben. Deli Andor vajdasági képviselő azt hangsúlyozta, hogy Brüsszel „barátságtalan” viszonyulása ellenére a kényelmetlen témákat is fel kell vállalni. Csáky Pál felvidéki képviselő viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a petíciós bizottság konkrét esetekben nyomásgyakorló vagy éppenséggel helyzetmegoldó eszköze lehet ügyeinknek. Sógor Csaba erdélyi képviselő pedig a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés fontosságára hívta fel a figyelmet a közelgő aláírásgyűjtés vonatkozásában.
Az ülésre vendégként meghívást kapott Herbert Dorfmann néppárti EP-képviselő is, aki az 1972-től autonóm státussal rendelkező észak-olaszországi tartományt, Dél-Tirolt képviseli az európai parlamentben. Beszámolójában a dinamikusan fejlődő Dél-Tirolt mutatta be, kiemelve, hogy az egyre több országos feladatkört ellátó autonóm régiónak immár nagyon erős gazdasági önállósága van, adójuk 90 %-a helyben marad, ez tette lehetővé, hogy a negyven évvel ezelőtt nagyon szegény térség az autonómia működtetésével Olaszország leggazdagabb tartományává váljék. A migránsválság amúgy már náluk is komoly kérdés, a mintegy ötvenezer bevándorlónak ugyanis nyilatkoznia kell, hogy a német, olasz vagy a ladin közösséghez tartozónak vallja-e magát, ez pedig, úgy tűnik, szinte megoldhatatlan problémákat gerjeszt. Kérdésre válaszolva a képviselő azt mondta, hogy az uniós tagság nem oldotta meg az évtizedes kisebbségi gondokat, éppen ezért a csatlakozás előtt álló államok esetében a koppenhágai kritériumok tiszteletben tartását hangsúlyosabban kell követelni.
Kihelyezett ülésük második részében a KMAT képviselői áttekintették a szervezet által elvégzett 2016-os állapotfelmérés eredményeit, és megállapodtak abban, hogy 2017-ben is folytatják a monitoring-tevékenységet, valamint abban is, hogy az autonómia megvalósításának esélyeit növelendő szorosabbra fűzik az együttműködést a brüsszeli magyar képviselettel.
A KMAT szervezésében ősszel az önrendelkezéssel és az autonómia esélyeivel foglalkozó, reprezentatív konferenciára kerül sor, amelynek szervezéséhez máris hozzákezdtek.
2017. április 27. csütörtök



A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács
2017. április 25-én tartott brüsszeli ülésén elfogadott
zárónyilatkozata


A közép-európai rendszerváltozások óta a Kárpát-medencei, kisebbségi sorsra jutott őshonos magyar nemzeti közösségek helyzete a mai napig nem rendeződött. Az elmúlt negyedszázadban létszámuk folyamatosan és drasztikusan csökkent.

A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács, melynek valamennyi számottevő kisebbségi sorban élő magyar politikai szervezet a tagja, egyhangúlag megállapítja, hogy a magyar közösségek – európai sorstársaikhoz hasonlóan – szülőföldön boldogulásának egyetlen biztosítéka a tényleges és teljes körű autonómia. Teljes körű, azaz a személyi elvű, kulturális és területi autonómia, illetve ezek kombinációja.

A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács kijelenti, hogy az autonómia különböző formáinak megvalósítása érdekében minden elképzelhető törvényes eszközt igénybe vesz.

A Kárpát-medencei, őshonos magyar kisebbségek autonómiája a közép-európai térség és ez által egész Európa stabilitásának és békéjének záloga, ezért az Európai Unió alapvető érdeke. A társadalmi béke, a politikai stabilitás és a gazdasági prosperitás hosszú távon csak akkor biztosítható, ha a kisebbségi sorba kényszerített magyarok is gyakorolhatják a teljes körű önrendelkezést.

Magyar Közösség Pártja (Szlovákia)
Kárpátaljai Magyar kulturális Szövetség (Ukrajna)
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (Románia)
Székely Nemzeti Tanács (Románia)
Erdélyi Magyar Néppárt(Románia)
Vajdasági Magyar Szövetség (Szerbia)
Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (Szerbia)
Vajdasági Magyarok Demokratikus Pártja (Szerbia)
Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (Szlovénia)
Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése