2017. április 12., szerda

(Más) napló 75.



Az értelmiség felelőssége?
Kisebbségjogi témák

Április 5.

„A rendelet kötelező érvényű.”

– A Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) legutóbbi közgyűlésén egyhangúlag úgy határozott, hogy támogatja a Vajdasági Magyar Diákszövetséget (VaMaDiSz) az Újvidéki Egyetem Jogi Karával folytatott perében, amely a nemzeti kisebbségek számára az anyanyelvükön történő felvételi vizsga megtagadása miatt folyik.
Mint az köztudott, a Tartományi Képviselőház 2015. március 8-ai rendelete kötelezi a felsőoktatási intézményeket, hogy a felvételi vizsgákat a nemzeti kisebbségek nyelvén, így magyarul is megszervezzék. 
Mivel nagy a hiány a magyar jogászból az egész tartományban, és szükséges a fokozott utánpótlás, fontos a jogszabályt mielőbb betartatni és elérni, hogy a magyar nyelvű felvételi vizsgákat mielőbb megszervezzék az említett karon is.
Az ügy gyors és eredményes megoldása érdekében az Egylet folyamatos szakmai segítséget nyújt a VaMaDisz-nak – áll a VMJE közleményében.[1]

A magyar nyelv közismertem ezek a nyelvek közé tartozik.

A közlemény semmi újat nem tartalmaz a folyamatban lévő perrel kapcsolatban. Vagy a VaMaDiSz ismételten azt akarta közölni a nyilvánossággal, hogy a VMJE támogatását élvezi a az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karával folytatott perben? Mi haszna van ebből?

A közlemény kuriózuma, hogy a Nyilas Mihály, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Elnökségének tagja, a VMJE elnöke, egyúttal a tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkárság titkára is. Ennek a titkárságnak az illetékességi körébe tartozik a Tartományi Képviselőház 2015. április 8-án hozott (a Vajdaság Autonóm Tartomány által alapított felsőoktatási intézményekbe való beiratkozásra jogosító felvételi, valamint hajlam- és képesség-ellenőrző vizsga nemzeti kisebbségi – közösségi nyelven való megtartásáról szóló) rendelete alkalmazásának ellenőrzése. 
A rendelet 2. szakasza kimondja:
 „Az egyetemi intézmény köteles a jelentkezőknek lehetővé tenni a nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi nyelven való felvételizést, azzal a feltétellel, hogy egy olyan nyelvről van szó, amely Vajdaság Autonóm Tartomány területén lévő önkormányzatban hivatalos használatban van.”[2]
A közleményből, tehát, az derül ki, hogy Nyilas Mihály, a VMJE elnöke etc. „támogatja” és „folyamatos szakmai segítséget nyújt a VaMaDiSz-nek” a Jogi Karral szembeni perben, miközben Nyilas Mihály tartományi titkárnak – közigazgatási felügyeleti eljárás során – már el kellett volna rendelni a Jogi Karnak a magyar nyelvű felvételi vizsgák megszervezését! Egyáltalán, milyen támogatást nyújt/miből áll a VaMaDiSz-nek nyújtott támogatás, ha szervezetnek van ügyvédje?

Nem a „támogatásra” van szükség, hanem a jogszabályok alkalmazásának/betartásának követelésére. Ez lenne Nyilas Mihálynak a határozatból eredő kötelezettsége. Ha pedig erre nem képes, akkor bizony távoznia kell a politikából.


Április 6.
„A vajdasági magyarok elégedettek”
Aleksandar Vučić miniszterelnök, megválasztott köztársasági elnök, a Szerb Haladó párt elnöke, stb. hivatalában fogadta dr. Pintér Attila magyar nagykövet, aki „nemcsak személyes gratulációját tolmácsolta Vučić elnökválasztási győzelme kapcsán, hanem Áder János államfő, Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter gratulációit is.
Vučić a Szerbia és a Magyarország közötti jószomszédi viszonyokat méltatta, mondván, hogy a kapcsolatok építésében fontos szerepe van a szerbiai magyarságnak, illetve a magyarországi szerbségnek. Pintér szavai szerint a szerbiai magyarok elégedettebbek a helyzetükkel, mint korábban bármikor.”[3]


Ezzel kapcsolatban néhány kérdés is megfogalmazódik: Honnan tudja, mire alapozza Pintér Attila, hogy a szerbiai magyarok mennyire elégedettek a helyzetükkel? Megkérdezte a vajdasági magyarokat, hogyan vélekednek a helyzetükről? Pintér Attila kinek a nagykövete, Magyarországnak, vagy a délvidéki magyaroknak? Ki bízta meg a nagykövet urat, hogy mindannyiunk nevében beszéljen és értelmezzen?

Április 6.

Az értelmiség felelőssége

„Több mint másfél éves szünetet követően ismét összeültek a Napló Kör tagjai”, akik ezúttal a Második Nyilvánosság képviselőivel közösen szerveztek vitaestet a kisebbségi politikai pluralizmusról. A vitaest témája „a választásokat követő érdekérvényesítés és a vajdasági magyar közélet” volt.[4]

A „vitaestről” készül tudósításból az olvasható ki, hogy a Napló Kör tagjai inkább csak monologizáltak, mintsem vitáztak. Mindenki elmondta a magáét: az „ilyen fokú elvándorlásról és a kisebbség legnagyobb pártjának állampárti megnyilvánulásairól”, hogy „érdemes-e politikai pluralizmusról gondolkodni Vajdaságban”, hogy „milyen légkörben” zajlott le az elnökválasztás Szerbiában, „a társadalmi szegmentációk egyre mélyülő szakadékainak hatásairól”, „a politikai korrektség és a társadalmi párbeszéd megvalósulásának lehetőségeiről”, „a különbözőségek tiszteletének hiányáról” a vajdasági magyar közéletben és társadalomban, hogy „a fiatalok nem ismerik a szerb nyelvet, ezért rendkívül keskeny sávba szorultak vissza”, stb.
A tudósításból nem tűnik ki, hogy a Kör tagjain kívül más is felszólalt volna az esten. Arra pedig még csak utalás se nincsen, hogy az esten valamiféle közös vélemény vagy megállapítás, netán üzenet megfogalmazására került volna sor, legalább a felvetett témában, vagyis „a választásokat követő érdekérvényesítésről”.
Szükséges és dicséretre méltó, hogy „a független, szabadelvű értelmiségiek asztaltársasága” időként összeül és elmondja a véleményét az általuk időszerűnek tartott témá(k)ról. Kérdés viszont, hogy ez elegendő-e az értelmiségiek részéről? A Napló Kör megalakulásakor ugyanis sokkal nagyobb volt a vajdasági magyar közösség elvárása, mint amit kapott. Van-e felelőssége a magyar értelmiségnek a jelenlegi helyzetünk kialakulásában?

Április 7.
Könyvbemutató Budapesten
Dr. Morvai Krisztina, az Európai Palamenet független képviselőjének javaslatára és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat szervezésében, Budapesten, szépszámú érdeklődő előtt, bemutattuk A délvidéki/vajdasági magyarok helyzete és jogai c. most megjelent könyvem.
A publikáció megjelenését a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány Kuratóriuma és a Kisebbségi Jogvédő Intézet támogatta, amelynek képviseletében Csóti Györgyöt, az Intézet igazgatóját is üdvözölhettem.

A csaknem négy órát tartó könyvbemutatón és beszélgetésen jelen volt Tari István, a könyv szerkesztője és Rácz Szabó László a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke is, akik felszólásukkal hozzájárultak a mostani állapotok jobb megismeréséhez.

 

 

A 2001 óta folyamatosan publikált, ún. fehérkönyv-sorozatban megjelent kiadvány a sorrendben a hetedik, amelyek mindegyike a délvidéki/vajdasági magyarok helyzetét tárgyilagosan és dokumentáltan mutatja be.  

Fontosnak és szükségesnek tartom, hogy nem csak itthon, de Budapesten és Brüsszelben közvetlenül is értesülhessenek.
A Momentum Mozgalom Szabadkán, április 9-en tartott fórumán is elhangzott, hogy „a magyar iskolarendszer is tabuként kezeli a határon túli magyarok témáját, és kevés a fórum, ahol az anyaországi és a határon túli magyarok megismerhetnék egymást”.[5]

BOZÓKI Antal

Újvidék, 2017. április 12.


[1] ÁLLÁSFOGLALÁS. A rendelet kötelező érvényű.

[2] 269 Pokrajinska skupštinska odluka o polaganju prijemnog ispita odnosno ispita za proveru sklonosti i sposobnosti za upis a visokoškolsku ustanovu čiji je osnivač Autonomna Pokrajina Vojvodina na jezicima nacionalnih manjina–nacionalnih zajednica. Službeni list APV. [Tartományi képviselőházi rendelet a Vajdaság Autonóm Tartomány által alapított felsőoktatási intézményekbe való beiratkozásra jogosító felvételi, valamint hajlam- és képesség-ellenőrző vizsga nemzeti kisebbségi – közösségi nyelven való megtartásáról. Vajdaság AT Hivatalos Lapja], 14/2015 szám, vagy  http://www.puma.vojvodina.gov.rs/sllist.php.
[3] P. E.: „A vajdasági magyarok elégedettek”. Magyar Szó, 2017. április 7. 4., vagy http://www.magyarszo.rs/hu/3339/kozelet_politika/163257/%E2%80%9EA-vajdas%C3%A1gi-magyarok-el%C3%A9gedettek%E2%80%9D.htm, 2017. április 7. [09:21]

[4] Basity Gréta. Napló Kör: A pluralizmust nemcsak az internetnek, de a médiának is tükröznie kell.

[5] Szekeres W. István: Eljutott oda a Momentum, ahol már nincsenek trollok. http://hvg.hu/itthon/20170409_szabadka_momentum_trollok_forum, 2017. április 9. [14:50]


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése