2017. június 1., csütörtök

Hiteltelen migránspolitika

Az albán-magyar frakció elnöke szerint mi magunk vagyunk a bűnösek a koszovói romák betelepítéséért

 
Már éppen arra készültünk, hogy megdicsérjük az albán-magyar frakció elnökét (Pásztor Bálintot, a VMSZ elnökségi tagját – B. A.) a VRTV Fókuszban elmondottakért, amikor pártjának elnöke (Pásztor István – B. A.) mindent megcáfolt. Pedig olyan szépen hangzott az egész! Hogy ők már két éve ezelőtt megmondták mi is az álláspontjuk a migránsválság kapcsán, hogy felszólaltak a szerbiai parlamentben is, meg azon dolgoznak, hogy Szabadkán is bezárják a migránsbefogadó központot, meg ellenzik a migránslakások építését és elhelyezését Szabadkán, de más magyarlakta településen is. Aláírásgyűjtést is szerveztek, csak éppenséggel tovább nem  fognak lépni mert a városnak ebben nincsen hatásköre.

Csupa olyan dolgot sorolt fel a frakcióvezető úr ami eddig csak a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) álláspontját képezte. Ez külön öröm számunkra, még akkor is ha "kölcsönöznek" a VMDK politikai programjából ( ami szintén minket igazol amikor azt állítjuk nincsen politikai elképzelésük a minden áron hatalomban lenni mesén túl), csak éppenséggel az a baj, hogy a cselekedeteik nem igazodnak a kimondottakhoz. Vegyünk pár, a teljesség igénye nélkül, vaskos példát.

A horvát határhoz közeli  Šid község területén is volt befogadó központ. Majd a migránsok randalírozása miatt - olyan esetekről van szó, amelyek Szabadkán is előfordultak - sebtében összehívták a községi képviselő-testület ülését és határozatot hoztak a tábor bezárásáról, a migránsok eltávolításáról. Erről tudomást vettek a tartományi és a köztársasági szervek is, és nemsokára rá kiürítették, majd bezáratták a befogadó központot.  Tehát nem igaz, hogy az önkormányzatok, városi szervek nem tehetnek semmit.

Továbbá, minden igyekezetünk ellenére sehol sem találtunk szóbeli vagy írásos nyomot annak, hogy bárhol is tiltakoztak volna a szabadkai befogadó központ működtetése miatt, kérték volna bezárását és a migránsok elszállítását. Gyanítjuk a migránslakások építése ellen sem szólaltak volna fel ha az a lakosok körében nem váltott volna ki akkora felháborodást, illetve a Mozgalom a Polgári Szabadkáért nem indítványozza a Városi Képviselő- testület összehívását.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége különösen kiábrándítónak tartja az albán-magyar frakció elnökének nyilatkozatát miszerint az EU-ból hazatoloncolt koszovói romák magyar településekre való betelepítéséért  a felelősséget kizárólag azok a magyarok viselik akik eladták az ingatlanjaikat.

Mert az igaz, hogy a szerbiai alkotmány tiltja a lakossági arányok erőszakos megváltoztatását, de azért azoknak a koszovói romáknak mint szerb állampolgároknak joguk van letelepedni bárhol az ország területén. Szerinte az egyedüli megoldás az volna ha a magyarok nem adnák el nekik az ingatlanjaikat!

Jogász fejjel így is lehet magyarázni, csakhogy ez éppen a szerb álláspontok képviselete és a magyar nemzeti érdekek semmibe vevése!

Mert hogyan is kerültek ezek a romák Bácsföldvárra, Péterrévére, Óbecsére, Moholra, Martonosra, Kishegyesre, Szabadkára? Tegnap még azt sem tudták hol vannak ezek a települések és most egyszerre csak úgy megvilágosodtak? Ki áll/ állt azok az ingatlanközvetítő irodák mögött akik megvették nekik ezeket a házakat majd dolguk elvégzése után megszűntek? Vagy éppenséggel mi történt azzal a magyarkanizsai ingatlan alappal aminek az lett volna a célja, hogy felvásárolja ezeket az üresen áló ingatlanokat?

Na ezek azok a kérdések amikkel foglalkoznia kellene egy magyar parlamenti képviselőnek!

Erre mit kapunk? Annak a pártnak az elnöke, amely hatalomban van köztársasági, tartományi, helyi szinten kerek- perec kijelenti, hogy a migránskérdés nem lesz a "széthúzás almája" (magyarán nem fogja előidézni a kenyértörést) a haladók és a szabadkai kisebbségi kormánypárt között.  Ők következesen maradnak azon az állásponton amit eddig is képviseltek, nem egyeznek azzal amit a szerb kormány csinál, de nem tesznek ellene semmit, hanem dialógusra törekednek.

Közben Budapesten nemmel szavazunk, Belgrádban hallgatunk, épülnek a migránslakások Szabadkán, megy az üzletelés a külföldi adományokkal, a koszovói romák jönnek, a délvidéki magyarok meg tömegesen távoznak ősi szálláshelyeikről.

De hát mit is idegeskedünk, mecset már úgyis van Szabadkán..........  
www.vmdk.org.rs
hirmondo@vmdk.org.rs
facebook.com/vmdk2014
twitter.com/vmdk1990
plus.google.com/+VajdasagiMagyarokDemokratikusKozossege1990

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése