A háború népe

2022. március 5.

Ahogy nő a megdöbbenésem az orosz hadsereg semmivel nem igazolható, gyilkos ukrajnai inváziója miatt – őszintén nem érdekelnek Putyin szempontjai, olyanok Hitlernek is voltak és minden gonosztevőnek vannak –, úgy nő az aggodalmam április 3-a miatt. Amikor az első orosz rakéta becsapódott az első ukrán lakóházba, abban a pillanatban egy ember tizenkét éve, apránként épített hazugságvára omlott össze, a magyar társadalom mégis rezzenetlen, moccanatlan. Lehetséges, hogy felőlünk egy szomszéd országot nyugodtan kiirthatnak, csak a rezsicsökkentés maradjon?

Orbán minden állítását, amit valaha csak kiejtett a száján a hanyatló Nyugatról, az emelkedő Keletről, a jóságos, a mi szép fővárosunkba mindig szívesen ellátogató és sok olcsó gázt hozó Vlagyimir Vlagyimirovicsról, a hasznavehetetlen EU-ról; ezt az egész nekünk feltálalt abszurd sztorit vértől csöpögő kézzel maga Putyin húzta most át. Lenullázta Orbán tizenkét évét. Még sincs semmi reakció, nem zúg mindenütt az Orbán takarodj. Az egész világ Ukrajna mellett van, kivéve Magyarországot. Persze Orbán is kinyögött néhány elítélő szót, de mintha a fogát húzták volna, nyilvánvaló, hogy nem gondolta komolyan. A végzetes útról, amire rálépett, már nem tud, és szerintem nem is akar letérni. Egész biztos, hogy Putyin győzelmének drukkol, amit meg is fog kapni. Attól kezdve pedig nem az általunk vitatott ukrán nyelvtörvény lesz a legnagyobb problémánk és sérelmünk, hanem valami sokkal-sokkal nagyobb dolog: az, hogy ismét közös határunk lesz Oroszországgal.

Aki Ukrajna szörnyű sorsában sem érzékeli az orosz szomszédság veszélyeit, azt hadd világosítsa fel a 2015-ös irodalmi Nobel-díjas Szvetlána Alekszijevics. Így beszélt Stockholmban, a díjátadáskor: „A háborúról írok könyvet … És miért a háborúról? Mert mi a háború népe vagyunk – mi mindig háborúztunk vagy háborúra készültünk. Ha közelebbről nézzük, mi mindannyian háborús kifejezésekben gondolkodunk. Otthon, az utcán. Az emberi élet ettől olyan olcsó nálunk. Itt minden háborús idő”. Ez sem elég világos? Beszédével egy időben és utána még három éven át Putyin repülőgépei porig bombázták Szíria több városát, az ősi Aleppóban az élet minden nyomát eltörölték. Halottak tízezrei. Pedig arrafelé nem terjeszkedett a NATO. Most pedig az őrült legújabb célpontja, Ukrajna.

Az orosz elnök számtalanszor kinyilvánított célja Oroszországot ismét nagyhatalommá tenni, visszaszerezni számára azt a tiszteletet, amit a szovjet korszakban élvezett. Csakhogy az elődjeihez hasonlóan ezt ő sem irigyelt életszínvonallal, high-tech világcégekkel, kiváló autómárkákkal, az országába irányuló tömeges bevándorlási kérelmekkel, fiatalok százmillióit izgató fogyasztási cikkekkel kívánja elérni, hanem fegyverrel, jogtalan terjeszkedéssel, az örökké vesztes orosz modell más nemzetekre kényszerítésével. A világ legjobb száz egyeteme között – két-három kínait leszámítva - csak nyugatiak vannak, a legjobb orosz, a Lomonoszov, éppen csak befér a kétszázba. Putyin is elindulhatott volna magasabb politikai, gazdasági és társadalmi standardok felé, ő ehelyett inkább Ukrajna felé indult…

Mi viszont a végső órában vagyunk, április 3-a lesz számunkra az utolsó esély, hogy megkapaszkodjunk az EU-ban, tulajdonképpen Európában. Ha a Fidesz nyerne, a jelenlegi szabályok szerint egyszerű parlamenti többség elég volna Orbánnak ahhoz, hogy egymaga megszüntesse EU-és NATO-tagságunkat. Az emberei gondolkodás nélkül ezt is megszavaznák. Az ellenzék ennek elhárítására január végén javaslatot nyújtott be az alaptörvény módosítására, hogy a jövőben a belépéshez hasonlóan a kilépésről is népszavazás döntsön. Ugyan ki mondhatná, hogy a miniszterelnök jelleme és politikai pályafutása ismeretében a gyanakvás nem volt maximálisan indokolt? Amennyiben viszont meg se fordul a fejében a kilépés, nem lehet oka nemet mondani rá. Mégis ezt tette, a Fidesz néhány nappal ezelőtt elutasította a javaslatot.

Remélhetően csak a közelünkben összeomló házak robajának zajában nem hallottuk az ellenzék üvöltését. De mi, szavazók is végzetes hibát követünk el, ha ezt az elutasítást nem tekintjük ugyanolyan baljós jelnek, mint amilyen az orosz hadsereg lassú gyülekezése volt végig az ukrán határvonalon. A civilizáció Oroszországgal ellentétes irányba halad, és ha április után nekünk mégis velük kéne majd tovább mennünk, újabb évtizedekbe telhet, amíg a pokolból visszatérünk.

Bruck András

https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=itthon&hir=14309