2011. július 14., csütörtök

Megszűnt az Árgus honlapja


Lekerült a világhálóról az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület honlapja (http://www.argus.org.rs).
Az újvidéki kisebbségjogi egyesület először 2003. január közepén jelent meg a világhálón. A 2008. szeptember 1-jén műszakilag megújult honlapra a látogatók 94 780 alkalommal „kattintottak”.
A honlapnak köszönhetően a szerbiai és a nemzetközi közvélemény közvetlenül és tárgyilagosan ismerkedhetett meg első sorban vajdasági magyar közösség helyzetével és időszerű kérdéseivel, jogainak megvalósításával kapcsolatos hírekkel, írásokkal és jogszabályokkal, valamint az Árgus, de más civil szervezetek és pártok tevékenységével és álláspontjával is, amelyekről a sajtó csak részben vagy egyáltalán nem tájékoztatott. A honlap feladatának tartotta nem csak a nemzeti kisebbségi jogok ismertetését és terjesztését, de megvalósításának számonkérését is. Nem véletlen ezért, hogy – a visszajelzések szerint – igencsak népszerű volt.
A 2000. június 15-én alakult Árgus nonprofit civil egyesület, saját jövedelemmel nem rendelkezik, szerbiai de magyarországi támogatásban sem részesült. A Magyar Nemzet Tanács (MNT) a legutóbbi pályázatán sem került a támogatottak listájára – a pályázók 86-os száma alatt ez áll: „forráshiány miatt elutasítva”. Már a pályázatra jelentkezésünk előtt tisztában voltunk azzal, hogy Korhecz Tamástól, az MNT mostani elnökétől támogatásra nem számíthatunk. Azért sem, mert tíz éves kisebbségügyi titkárkodása alatt számtalanszol bíráltunk, tevékenységét kifogásoltuk és a testület elnökévé választását sem támogattuk.
A honlap megszűnése azonban nem ingat meg bennünket abban, hogy folytassuk eddigi tevékenységünket, és továbbra is éber figyelemmel/árgus szemekkel kísérjük a nemzeti kisebbségek helyzetének alakulását, a jogaik megvalósulásáért felelős személyek és intézmények tevékenységét, továbbá hogy erről a közvéleményt tájékoztassuk.
Az Árgus ezúton mond köszönetet Kiss Rudolfnak, a szenttamási Emberi Jogi Központ munkatársának, Fodor Attila szerkesztőnek, Hegedűs Csaba tervezőnek és Kispalkó Szilveszternek a honlap elkészítésében és működésében nyújtott műszaki segítségükért.
Újvidék, 2011. július 14.
Bozóki Antal, az Árgus elnöke

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése