Az újvidéki RTV magyar szerkesztőségének adott nyilatkozatában
Pásztor Bálint (a továbbiakban PB) azt találta mondani (többek között),
hogy a VMSZ nem lehet a magyarországi választások vesztese, merthogy nem
is indult ott a választásokon, és azokat nem bukta el.
Egyszerű síkú
logika, ami azoknak lelki táplálék, akik eddig is istenítették ezt a
pártot, és nem mutattak érdeklődést a tények iránt.
Vajon tényleg ennyire egyszerű lenne a képlet?
Én másképp gondolom. Nagyon másképp.
Ugyanis
aki 16 évig (hogy az előző éveket ne is számoljuk) kitart egy politikai
partner mellett, hatalmának és befolyásának haszonélvezője, saját
politikai modus vivendijét, politikáját, minden megnyilvánulását ennek
jegyében és tükrében lépi meg, annak a sorsa szorosan kötődik ahhoz,
akitől eddig függött. Történjen bármi is. Ugyanis PB nem akkor mondta ki
ezeket a mondatokat, amikor a FIDESZ zsinórban négyszer nyert
kétharmaddal, hanem akkor, amikor csúfos vereséget szenvedett. Tehát
eddig elégedetten hátradőltek a megnyert választások után, a szekér ment
tovább, míg most, amikor a kocsikerék kitört, elmondja, hogy valójában
ők nem is ültek a szekéren.
Aki csak egy kicsit is követte a VMSZ
politizálását, annak feltűnhetett, hogy az ő kapcsolatuk a SZHP-vel csak
ún. diplomáciai kapcsolat. Tehát „reprezentálják” a szerb politikai
porondon a magyarság „érdekeit”, ezért kapcsolódnak a SZHP-hez mint a
hatalmon lévő párthoz, Kovács Elvira szerint ez azért van, mert csak így
érhetnek el bármit is.
A nagy baj ott van, hogy valójában
édeskeveset, vagy érdemben semmit sem értek el ezzel a kapcsolattal,
kivéve, hogy egy jó pár VMSZ-es politikus bekerült a hatalomba, az
állami, tartományi gépezetbe, pozíciókra tettek szert, és…ennyi.
Kiváncsi lennék arra, vajon hány olyan országos jellegű, az itteni
magyarság életét jobbító dolgot tudtak elintézni, amivel igazolnák
ottlétüket a hatalomban.
Kis csoportjuk jól él abból, hogy falaznak a
SZHP-nek a nagy magyar-szerb barátság és összeborulás jegyében.
Mindadannyian tudjuk, hogy szerb-magyar megbékélés nem volt. Míg Áder
bocsánatot kért és megkövette a szerb áldozatokat anno Csúrogon, addig
Nikolić, vagy most Vučić SOHASEM kért bocsánatot azokért a
szörnyűségekért, amit a magyar lakossággal tettek. SOHASEM! Ez a
VMSZ-olvasatú szerb-magyar megbékélés.
Ennek indoklására nagy
buzgalommal hozzák fel az Orbán-Vučić „barátságot”, viszont ez kizárólag
üzleti jellegű volt, ugyanis Orbán Szerbiába mentette át a magyar és EU
adófizetőktől „kölcsönzött” pénzt különböző befektetések formájában.
Erre nagyon sok a bizonyíték, és egy részük már az új magyar kormány
rendelkezésére áll. A többi majd követi az illetékes hatóságok
megalakulását követően.
A VMSZ pedig mindenben asszisztált. Ott volt a
Prosperitati Alapítvány pénzeinek szétosztásában, ott volt a különböző
alapítványok és alapok által lehozott pénzek esetében is. Nem volt olyan
anyaországi anyagi támogatás sem, melyet ne ők kezeltek volna. Minden
ellenőrzés nélkül. Ugyanis aki ellenőrizhette volna, az volt a pénzek
biztosítója is. Az Orbán-kormány…és itt ellenőrzés nem volt, vagy ha
volt is, az egy színlelt ellenőrzés lehetett, de erre majd az új magyar
kormány vizsgálata fog fényt deríteni.
Külön említést érdemel az a
cinikus és mindenkit lealázó tette PB-nek, hogy lefotózta a FIDESZ-re
leadott szavazatát és ezt nyilvánosságra is hozta. Egyben a komplett
itteni magyarságot nézte hülyének, mert meg kellett mutatnia szó
szerint, hogyan kell szavazni, másrészről, ezzel elkövette a szerbiai
Büntető Törvénykönyv 160. szakaszába ütköző A szavazás titkosságának
megsértése elnevezésű bűncselekményt. Ezért 6 hónaptól 5 évig terjedő
börtönbüntetés jár, doktor úr.
A Napjaink című műsorban, egy lejtő
pályán, műsorvezetői segédlettel (2:1 arányú időfelhaszálással)
„diadalmaskodott” egy talpig becsületes, de a politikában kevésbé jártas
partnerével szemben. Így is csúsztatásokkal kellett élnie ahhoz, hogy
diadalmaskodhasson. Amikor a Prospetitati Alapítványról beszélt, azt
mondta, hogy mintegy 16 000 szerződést kötöttek. Csak azt felejtette el
elmondani, hogy ez 10 év alatt történt meg, hogy bizonyos egyének
többször is kaptak más-más jogcímen támogatást, ami nem baj, csak rontja
a statisztikát. Tehát évente mintegy 1400-1500 szerződés volt. Ha ezt
elosztjuk az itteni magyarok számával, ami esetleg 200 000, vagy legyen
180 000, akkor rájövünk, hogy ebből a támogatásból az itteni magyarok
mintegy 0,75%-a (vagy minden 125-ik) kapott segélyt. A számok magukért
beszélnek. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy az össz leosztott pénz nyomasztó
többségét 10-12 itten stróman kapta, akkor teljesen világos a képlet. PB
még azzal is meggyanúsította Surányi Zoltánt, hogy ezt a sokat
emlegetett 12 „apostolt” ő árulta el a magyar hatóságoknak, elfelejtve
azt, hogy ezek mind ott szerepelnek az Alapítvány honlapján fellelhető
adatokban…
Mindezek után, a VMSZ elnöke úgy gondolja, hogy neki és nekik semmi
közük az Orbán-kormány bukásából eredő következményekhez. Semmilyen
kapcsolatban nem voltak, semmilyen támogatást nem kaptak, semmilyen
nyomást nem gyakoroltak a vajdasági magyarságra, hogy kire szavazzanak,
és semmi akadálya nincs annak, hogy a továbbiakban már mint a TISZA párt
hű partnere szerepeljenek a magyar adófizetők fizetési listáján.
O tempora, o mores!


