2013. április 4., csütörtök

Szerbia történelmi döntés előtt



Általános volt a vélemény, hogy április 2-án Brüsszelben Catherine Ashton, EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének patronátusa alatt Szerbia és Koszovó miniszterelnökei dűlőre viszik a dolgot, és rendezik a volt szerbiai tartomány önállóságának egyoldalú kikiáltása után előállt helyzetet. Annál is inkább, hiszen Koszovót az Egyesült Nemzetek és az EU egyre több tagállama ismeri el, s területén a NATO-bombázások, 1999 óta Szerbia főhatalma nem érvényesül. A Brüsszelben megtartott nyolc sikertelen összejövetel után Catherine Ashton tegnap kijelentette, nem lesz folytatás. Felszólította az érdekelteket, hogy a belgrádi és a prishtinai belső egyeztetések lebonyolítása után a vezetők mihamarabb értesítsék végleges álláspontjukról. A főképviselő közben készíti a beszámolót az Európai Tanács április 16-i összejövetelére. Ha addig a két balkáni politikai rivális előbb a saját körben, majd egymás között, nem tud zöld ágra vergődni, akkor az unióban akár két évre is lekerül a napirendről Szerbia EU-csatlakozási tárgyalásainak kezdetét jelző dátum meghatározása.
Nem lehet két dolgot nem észrevenni. Az egyik, hogy Koszovó miniszterelnöke, nem vállalva további kompromisszumokat, kitartott az Ahtisaari-tervben meghatározott szerb autonómia mellett. A másik, hogy Szerbia az EU-csatlakozási dátum ígéretének bűvöltében, hallgatólagosan elfogadta Koszovó állam létét, de volt tartományában a szerbek számára, az általuk lakott területeken állami attribútumokkal felruházott autonómiát követelt.  Ha ezt a „kompromisszumos javaslatot” Thaci elfogadta volna, az EU főtárgyaló meg nem ellenzi, Szerbia lényegében megtarthatta volna, ha szuverenitását nem is, de a szerblakta területek feletti jelentős befolyását. Ez az ötlet Koszovó számára teljeséggel elfogadhatatlannak bizonyult.
Még egy fontos tény. Abból, hogy a brüsszeli találkozók folyamán Dacic előtt mindig papírhalmaz állt, Thaci viszont egyenes derékkal, kezét az asztalon nyugtatva egyetlen papír nélkül tárgyalt, semmiképpen sem az következik, mintha a koszovói miniszterelnök olyan okos volna, a szerb meg folyton segítségre szorul. Szó sincs róla. Ez a helyzet csak úgy alakulhatott ki, hogy Catherine Ashton a koszovói vezető magatartását, a nyilvánosan nem is, de hallgatólagosan bizony, elfogadta.
A tényekhez tartozik, hogy szerbiai államvezetésen belül legalább egy részvevő Aleksandar Vučić, a vezető Szerbiai Haladó Párt (SNS) elnöke mintha hajlana arra, hogy beadja a derekát, s Szerbiát végleg elindítsa az EU felé. Nem lehetett véletlen, hogy mind az EU, mind Amerika felelős képviselői szorgalmazták, legyen ő is jelen az utolsó, nyolcadik brüsszeli találkozón. A szerb kormány miniszterelnökének első helyettese el is ment Brüsszelbe, de ott az egész szerb küldöttség végül egységesen utasította el az ultimátumot.
Szerbia most újabb drámai döntés előtt áll.
Vagy továbbra is úgy tesz, mintha a brüsszeli tárgyalásokon kompromisszummal, nem pedig ultimátummal került volna szembe, s a legszűkebb állami vezetés konzultációi során egységet hoz létre. Ez esetben, Ashton asszonynak napokon belül megküldhetik a pozitív, vagy a negatív választ. Ha a vezetői csúcson most se alakul ki egység, akkor baj van.
Ebben az esetben a legfontosabb kérdésekre csak a további esetleg nagy feszültségekkel járó fejlemények adhatnak majd választ.
Szerbia mindenképpen történelmi döntés előtt áll. Ami biztos: Koszovót nem kaphatja vissza. A Koszovóban élő szerbek pedig, nem kaphatnak jogot arra, hogy csakúgy, mint Bosznia-Hercegovinában, a daytoni békeszerződést követően, gyakorlatilag államuk legyen az államban. A nemzetköziek Koszovót Szerbiáról egyelőre nem kívánják nyílt hatalmi döntéssel leválasztani. A lemondásra vonatkozó döntést, immár szorító határidő nélkül Szerbiára bízzák.
Szerbia vagy lemond Koszovóról, s továbbra is megtagadja a formális elismerését, vagy belép az egyre ellenségesebb ismeretlenbe. 

Ágoston András
Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, XI. évf. 78. szám, 2013. április 3.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése